Hírül adták tegnap, hogy Debrecen város és a Debreceni Egyetem együttesen alapítanak meg egy elit, angol-magyar tannyelvű magániskolát Debrecen-Pallagon, amely az egyszerű, mégis sokatmondó International School of Debrecen (ISD) névre fog hallgatni. A szinte teljesen adófizetői pénzből megalakított, de a tervek szerint borsos tandíjat is felszámító műintézményről már látványtervek is nyilvánosságot láttak: az összesen 4 milliárdból épülő iskolában lesz gumiborítású focipálya, uszoda, wellness, remekül felszerelt tantermek.

A jelentkezés díja százezer forint lesz, de aggodalomra semmi ok, hiszen az iskolába integrált óvoda már 2,3 millió forint / évért elérhető lesz (szigorúan euróban!), míg egy iskolai tanévért 4,7 millió forintot kell a büszke szülőknek letenni.

A 4 milliárdos összegért cserébe ezt 54 gyermek gondoskodó családja már meg is tette.

Önmagában jellemző a NER egyik őshazájának számító keleti városban, abban az észak-alföldi régióban, ahol 2016-os adatok szerint a középiskolások lemorzsolódása az egész országban a harmadik legnagyobb volt, hogy a hírek szerint a „poroszos” oktatást mellőző, világra nyitott, az álhírek ellen is tudatosan nevelő oktatást kaphatnak majd a legszerencsésebbek, a mi pénzünkből, egy kvázi-önkormányzati iskolában.

Az az ugyancsak tegnap napvilágot látó, látszólag apró részlet azonban jóval felkavaróbb, mint az általános nagykép, amely a száraz statisztikákból rajzolódik ki: az iskola ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta az engedélyt az International Baccalaureate (IB) rendszerű oklevelek kiadására, ami a gyakorlatban azt jelenti, elkerülhetik az új Nemzeti alaptanterv bevezetését is.

Orbán Viktor közvetlen elitje tehát, az általa is nagy dérrel-dúrral beharangozott Modern Városok Programból (mert ez is az egyik közpénzforrás), olyan iskolát húz fel a gazdag debreceni és környékbeli csemetéknek, amelynek elsődleges célja az, hogy megóvja őket Takaró Mihálynak, a NER újabb, pozícióba emelt csóvás emberének tanügyi ámokfutásától.

Az IB-diploma ugyanis lehetővé teszi, hogy a diákok sajátos, egyéni tanterv szerint tanuljanak, minden bizonnyal ennyi pénzért a divatos, „versenyképes” tudást oktatják majd, anglo-amerikai módra: a digitális ismeretek, információkezelés és vitakultúra egyaránt fontossá válnak. Feltehetőleg mindezt képzett, angolul beszélő pedagógusok végzik majd el, az első években 54 szerencsés elitgyereknek.

Ami azt is jelenti: Magyarországon minden gyereknek és szülőnek kötelező lesz az új alaptantervvel a második világháború előtt és alatt nyíltan zsidógyűlölő, a németekkel kollaboráló Wass Albert fércműveit olvasnia (olvasónaplóról már nem is szólva!). De tanulhatnak még Takaró úr más kedvenceitől, Sinka István „érett”, nyilaskori szövegeitől elkezdve a maga módján rémisztő és zseniális Tormay Cécile nyíltan hazug és – meglepetés – ugyancsak nyíltan antiszemita, húszas évekbeli prózájából. Miközben az irodalomtörténész szándékai szerint eszük ágában sem lesz majd megismertetni a diákokat Esterházy Péter „kultúraromboló” munkásságával, a Takaró szerint „nem magyar” Kertész Imrével és az ugyancsak a megbízott tanácsadó szerint „embernek alig nevezhető” Spiróval sem.

A politikailag a paranoid őrületig járatott, mesterséges kultúrharc alól viszont lesz fizetős kibúvó is, például Debrecenben.

És itt érkezünk el a lényeghez. Természetesen ugyanis tisztában van azzal Takaró Mihály is, hogyan reagál majd az Index és a HVG arra, ha azt mondja valahol például, hogy a Nyugat „egy kis zsidó lapocska” – avagy ha ez az információ kiderül róla. És nem, megszólalásait, mint ahogy kinevezését sem egyszerű kötözködésnek szánta Orbán Viktor (aki ezt nyilván személyesen döntötte el, mint mindent). Takarónak, Demeter Szilárd új irodalmi múzeumi igazgatónak, avagy Prőhle Gergely régebbi fideszes kultúrfelelős látványos megalázás utáni kiakolbólításának is fontos funkciója van, és fontos az is, hogy mindez a média szeme előtt történjen.

De mi ez a funkció? A nyomokban gramscista, de annál inkább strukturalista ifjú NER-ideológus, Békés Márton nemrégen erre is kimerítő választ adott a 444.hu kérdéseit követően. Ott ugyanis, a Fidesz „sajátos nyelvezetére” vonatkozó kérdésekre Békés őszintén megfelelve annyit szögez le összegzésképpen:

„Egy-egy választást akár még el is lehet veszíteni, ha a kultúrában – ami alatt nem csak a színházak műsorát és a könyvkiadást értem, hanem az emberek egymáshoz való viszonyát, a nyelvhasználatot (kiemelés tőlem) – sikerül erősen megkapaszkodni, míg ha utóbbiban gyenge lábakon áll egy hatalom, akkor nyerhet bárhány választást, nem sokáig fog tartani az uralma vagy ha mégis, akkor sem lesz maradandó eredménye.”

Ezek tehát a tétek, pőrén, elénk terítve.

A kulturális teret a francia strukturalista tudósok Békéshez hasonlóan széles értelemben, a mindennapi nyelvhasználat után határozzák meg, abba beleértenek minden interakciót. Ezekről pedig világos, hogy noha a folyamatos szájbarágó-propagandahadjáratok speciális szókészlete idetartozik, ennél sokkal fontosabb eleme a korai nevelés, szocializáció: az, hogy mit hozunk el ebből az „új kulturális hegemóniából” már az általános iskola elvégzésével.

Nem is véletlen az, hogy 2011-12-ben a Hallgatói Hálózat, majd a fideszes központosító-megszorító iskolai kultúrharc egy újabb arkhimédészi pontján a Tanítanék Mozgalom 2016-os éve ezt próbálta minden eszközzel megállítani. A magyar pedagógus, hogy úgy fogalmazzak, legkésőbb 2016-ig mindent meg is tett azért, hogy valahogyan, nyomásgyakorlással pontot tegyen a nyomulás végére – és egyáltalán nem az ő hibájuk az, hogy a társadalom bénultságában és az ellenzéki döntéshozók nagy része fásult cinizmusában nem tudta őket győzelemhez segíteni.

Mindennek a végén most stílusos, hogy Orbán az arénába küldi Takaró urat, beszédes, bár kétségkívül népies nevével neki pont az lesz a feladata, hogy több tonna érdes murvával takarja be a magyar közoktatás 1945 óta elért összes vívmányát.

Az új, jobboldali, kultúrharcos oktatáspolitika ugyanis már nem közoktatás. Funkciója nem az lesz, hogy törekedjen arra, elérhető oktatással biztosítsa a felemelkedés útját a legszegényebb, és a valódi társadalom megismerésének lehetőségét a leggazdagabb gyermekek számára is. Hanem valami egészen más, egészen pontosan annak kialakítása, amit Friedrich Engels – az első marxista – úgy nevezett: hamistudat. ^[1]

A hamistudat sokszor túlhasznált eleme a marxista gondolkodásnak, magának a marxizmusnak is: arra a módszerre utal, ahogyan az uralkodó osztály az oktatás, ideológia, tömegmédia eszközeivel azt próbálja elérni, hogy a javakat kitermelő munkásosztály tagjai ne tudják, hogy ők a munkásosztály. Ebből a szempontból édes mindegy, hogy elsősorban hű magyarnak ^[2], potenciális milliomosnak vagy éppen támadott kisebbségnek érzi-e elsősorban magát mindezek helyett: a lényeg, hogy valóságosan létező osztályérdekei (az uralkodó osztály elleni egyesülés, az uralkodó osztály megregulázása, letörése, és a munka gyümölcsének visszaszerzése) ne válhassanak előtte láthatóvá.

Talán nem a legjobb, de kifejezetten remek módszer erre Wass Albert, Tormay Cécile bevetése, avagy éppen a várhatóan ugyancsak nacionalista történelemkönyvek, vagy éppen a honvédelmi nevelés.

Mert persze engedhetünk a kísértésnek, és érvelhetünk amellett is, nem túl nagy fájdalom az egy balodalinak, ha politikai világnézetéhez amúgy sem közelálló hangsúlyok a Nyugat folyóiraton, Esterházy Péteren, Spirón – amennyiben egyáltalán töredékeiben léteznek az utóbbi kettő esetében – majd kevésbé lesznek hangsúlyosak. Egyrészt ettől még a Takaró Mihály-féle sértegetéseket eltűrni nem lehetséges nekünk sem, másrészt a pusztítás ez esetben csak szimbolikusan a magyar liberális-konzervatív kánon ellen megy, gyakorlati értelemben minden ellen, ami nem Wass és Tormay (Nagy Lajos, és nemrég a Prőhle-ügy bizonyossá tette: Kassák ellen is. De persze másik oldalról Márai és Szerb Antal ellen is, mert hogyne).

És hogy milyen ártalmas lenne majd, ha a 2020-as Nemzeti alaptantervet követően tényleg kiépülne mindez? Ezt bemutatják nekünk a NER-elit aggódó anyái és apái, épp most a szemünk előtt, ahogyan mindettől gyermekeiket menekítik.