Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hol van a Bibliába írva, hogy felebarátod börtönbe csukásával szerezz szavazatot?

Ez a cikk több mint 4 éves.

Információink szerint a címben leírt folyamat jön a következő hetekben. A bizonyítottan teljesen értelmetlen, hajléktalanokat vegzáló szabálysértési eljárást újra elő fogják venni, hogy hetvenegynéhány nappal az önkormányzati választások előtt ezzel kampányoljon a kormánypárt. Miközben az elmúlt hónapok és évek bebizonyították, ennek az intézkedésnek semmi értelme.

Több helyről is azt a fülest kaptuk, hogy a következő hetekben újra indul az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértése miatti vegzálás. Azért mondjuk, hogy újraindul, mert az erről szóló törvény tavaly őszi bevezetése után egy ideig bírságoltak és bíróság elé állítottak hajléktalan embereket a rendőrök, aztán lényegében január óta nullára csökkent az ilyen bírságok és eljárások száma.

Ez pedig pontosan azért van, mert a rendőröknek és a bíróságoknak jobb dolguk is van, mint egy teljesen értelmetlen rendelet alapján a hajléktalan emberek vegzálása. Ez a törvény korábban is létezett, csak tavaly alaptörvényi szintre emelte a Fidesz, és bírósági eljárásokat sajtolt ki a rendszerből – tovább terhelve a magyar igazságszolgáltatást. Az életvitelszerű utcai tartózkodás tilalmának  korábbi, 2014-es bevezetése után egy év alatt nullára csökkent az ilyen szabálysértési eljárások alkalmazása, hogy újabb lendületet kapjon 2018 őszén, aztán újra nullára csökkenjen a száma, hiszen teljesen értelmetlen.

(Forrás: A Város Mindenkié)

Minden épeszű ember számára világos: attól, hogy elzárásra ítélnek egy hajléktalan embert, még nem lesz lakhatása, amint kijön az elzárásból, ugyanúgy visszakerül az utcára.

Ameddig a szociális hálót nem erősítjük meg, nem vezetjük vissza az olyan eseti lakhatási támogatások rendszerét, amik például megvédenének egy devizahitelest vagy egy munkahelyi balesetben a karját elvesztő nőt a kilakoltatástól, vagy ameddig nincs olyan szociális bérlakásrendszer, ami meg tudná támogatni az embereket egy megbicsaklás után a túlélésben, addig nem fogjuk tudni megoldani a hajléktalanság kérdését, vagy csökkenteni a hajléktalan emberek számát. Mert ez egyszerűen nem rendészeti, hanem szociális kérdés.

Most mégis újra jön a büntetés.

Mert jön az önkormányzati választás. A kormánypárt a hajléktalan emberek elleni ellenszenv felkorbácsolásával, az ellenzéket „embersimogatással” vádolva (abszurd, nem?) akar szavazatokat szerezni.

Biztos, hogy ez így van, hiszen tudjuk, a rendőröknek, a rendőrségnek semmi kedve ezt a rendeletet alkalmazni, amikor nem utasítják őket erre, nem is alkalmazzák.

A helyzet pedig az, hogy ezt el kell utasítani, egyrészt azért, mert nem oldja meg a társadalmi problémákat: ha azt szeretnénk, hogy kevesebb szegény ember legyen az utcán, neadjisten azt, hogy a villamoson ne kelljen büdös embereket szagolnunk, azt nem fogja megoldani, hogy szavazatszerzési céllal, teljesen értelmezhetetlen módon embereket vegzál és bírságol a kormány.

Másrészt pedig ne legyen már az, hogy a hajléktalan emberek vegzálásával lehet szavazatokat szerezni! Ne legyen az, hogy bármilyen ember bántalmazásával, állami erőszak-szervezek általi  fenyegetésével szavazatokat lehessen szerezni. Állítólag ez egy kereszténydemokrata kormányzás. Nem tudom, hogy a Bibliában hol van az, hogy rászoruló embertársunk ellen kiküldött állami szervekkel tartsd meg hatalmad. Nem ezért fizetjük az adóforintjainkat, nem ezért tartjuk fent a magyar államot.

Címlapkép: Mérce fotó