Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úgy tűnik, nem lesz Csepelen közös ellenzéki polgármesterjelölt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Visszalépteti a közös, ellenzéki polgármesterjelöltet a csepeli MSZP – írja a 21 óra, a kerület közéleti magazinja. Takács Mónikát, az eddigi jelöltet, aki a Munkásotthon igazgatója, korábban minden Csepelen politizáló szervezet támogatta Szabó Szabolcs szerint. Csepel és Soroksár független országgyűlési képviselője Facebook-posztban reagált a hírre:


Takács Mónikát tavaly novemberben jelölték a kerületi polgármesteri címre, ezek után pedig a csepeli ellenzék egyesülten beállt mögé. Szabó Szabolcs szerint viszont ezt követően nem sikerült a megállapodás más részeiben (közös egyéni képviselők, közös lista) megegyezésre jutniuk, aminek a vége Takács visszahívása lett.

Ehhez kapcsolódóan az MSZP helyi szervezete is kiadott egy nyilatkozatot, Bangóné Borbély Ildikó aláírásával. Ebben arra utalnak, hogy bár ők elsőként kezdeményezték, hogy a Fidesszel szemben álló pártok és civilek „korábbi sérelmeket félretéve” és pártállástól függetlenül egyeztessenek,

„egyesek az európai parlamenti választási kampányban, illetve az EP-választás óta nem kizárólag a változást akaró csepeliek érdekét és elvárását szem előtt tartva politizáltak, és az ellenzék győzelmi esélyeinek megteremtése helyett a saját, rövid távú politikai céljaikat helyezték előtérbe.”

Szabó Szabolcs szerint azért aggályos, hogy az MSZP visszahívta Takács Mónikát, mert csak összefogással tudnák legyőzni a kormánypárt önkormányzati jelöltjét – úgy, ahogyan képviselőként maga Szabó is megverte Németh Szilárdot. Emellett pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy Takácsot már előválasztások során megismerhették a szavazók, és „szívbéli és taktikai szavazásra is alkalmas”.

A képviselő azonban még reménykedik benne, hogy lehetséges megegyezésre jutni:

„Ha benne vagytok, akkor gyorsan tető alá tudjuk hozni a megállapodást, és fel tudjuk még pörgetni a kampányt. Ősszel pedig át tudjuk venni a kerület irányítását. Ha nem így tesztek, akkor tálcán nyújtjátok át a győzelmet a Fidesznek. Pedig Csepel népe változást akar! Hallgassatok rájuk!”

Az MSZP új jelöltje egyébként Erdősi Éva, a Párbeszéd politikusa, pénzügyi tanácsadó, aki több, mint két évtizede él Csepelen. Neve a devizahiteles perek egyik szakértőjeként lehet ismerős.

Címlapkép: Csepel belvárosa