Sötétségbe borult az elmúlt hetekben Szudán, és nem csak azért, mert az ideiglenes katonai kormányzat lelőtte az internetet is az egész országban – emberek százai úsztak holtan a Nílusban, a forradalmat eláruló katonaság egyes tagjai nőket erőszakolnak meg és gyermekeket bántalmaznak. De a remény egy demokratikus és egyenlőbb társadalomról még életben van, és meg is valósulhat, ha a megszületett tömegmozgalom egységesen és határozottan tud fellépni.

A romló gazdasági körülmények és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt december óta az utcákra vonuló tüntetők áprilisban távozásra kényszerítették a harminc éve hatalmon lévő Omar al-Basírt. A katonaság április 11-én őrizetbe vette az elnököt és átvette a hatalmat, ígéreteik ellenére azonban a politikai tárgyalásokba nem vonták be érdemben az ellenzéki pártokat és a mozgalmi ernyőszervezet, a Szabadság és Változás Erői, köztük a Szudáni Szakértői Szövetség (SPA) és számos szakszervezet képviselőit.

A tüntetők ennél fogva nem ismerik el az ideiglenes kormányt: a Védelmi Minisztérium épülete előtt békés ülősztrájkok kezdődtek, amelyek többszázezres tömegtüntetéssé nőttek. Június harmadikán Kartúmban, az ország fővárosában az ideiglenes kormányhoz köthető RSF milícia több, mint 100 embert gyilkolt meg, több tucat embert a Nílusban találtak meg.

A katonai tanács szóvivője sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, azonban cáfolta, hogy utasítást adtak volna az erőszakra, szerinte csupán azt tervezték, hogy megtisztítanak egy tüntetőkhöz közeli területet, ahol drogterjesztők voltak.

A történtek miatt az 54 tagállamot számláló Afrikai Unió felfüggesztette Szudán tagságát a nemzetközi szervezetben, a tüntetők pedig civil ellenállási mozgalmat és általános sztrájkot hirdettek, amely azóta is tart, ahogy a vele szemben fellépő karhatalmi erőszak is.

A sztrájk első napján már több áldozatról lehetett olvasni, a katonaság könnygázt és éles lőszert használ a tüntetők ellen. A sztrájk hatására bankok, boltok, a repülőtér és a tömegközlekedés is megbénult az országban. A katonai tanács most újra tárgyalóasztalhoz hívná az ellenzéki vezetőket, korábban azonban azt közölte, két éves átmeneti időszak után írna csak ki választásokat, a tüntetők viszont azt követelik, hogy azonnal adják át a hatalmat a polgári szerveknek.

A világgazdaság perifériáján elhelyezkedő Szudán kortárs politikai válsága csak egy újabb fejezet terhelt történelmében. Az ország 1898-ban lett brit gyarmat, és angol-egyiptomi koprodukcióban hamar egy hibrid, addig a nemzetközi jogban ismeretlen kormányzati formát erőltettek az országra. A gyarmati hatóságok az elkövetkező évtizedekben erőszakkal próbáltak rendet teremteni, főként az ország déli, vadnak és primitívnek tartott területén.

Az észak és dél között húzódó kulturális-politikai-gazdasági-vallási ellentétet a britek csupán némileg elfojtani és korlátozni tudták, de ennek az eredménye csak az lett, hogy miután az ország 1956-ban elnyerte függetlenségét, a feszültségek a felszínre törtek – és egy kb. 10 éves békeidőszakot leszámítva – azóta sem csillapodtak.

Jogvédő szervezetek az Észak és a függetlenedett Dél közötti háború során tömeges mészárlásról és kitelepítésekről számoltak be, több millióan haltak meg és hagyták el az országot a konfliktus során.

Az ország az egyik legalacsonyabb növekedési rátával és tőkeakkumulációval rendelkezik, a kormányzat pedig az elmúlt évtizedekben képtelen volt ezen következetes gazdasági szerepvállalással változtatni: az áprilisban távozott Omar al-Basír 1989-ben jutott hatalomra, és indult el a jobboldali, fundamentalista iszlám radikalizmus irányába, dzsihádot hirdetve elsősorban az afrikai tradicionalista Dél nem-muzulmán lakosai ellen. Az országban az 1980-as évektől a rabszolgaság is ismét láthatóvá vált, amiben különösen a nők és a gyerekek érintettek.

A szudáni tüntetéssorozat szimbólumává pont azok az első sorokban álló és szónokló nők váltak, akik számos társadalmi egyenlőtlenség elszenvedői az országban. Perdita Huston egy tanulmányában arról ír, hogy Szudánban és más afrikai országokban a nőket érzékeny fejlesztési politikák híján kizárják az oktatás, a munka, az egészségügyi és más szolgáltatásokhoz való hozzáférésből, ez pedig hatványozottan igaz akkor, ha a kérdés kulturális-, etnikai- és osztálydimenzióját is figyelembe vesszük.

A tüntetéseken autók tetejéről szónokló szudáni nők üzenete így a problémában kiemelten érintettként kihangosította mindazon, alacsony társadalmi státuszú állampolgár hangját, aki nem részesül az alapvető társadalmi javakból, amiket a vezetés elsősorban katonai kiadásokra szán.

Forradalmuk Szudánban egyelőre kitart, azonban a nagyhatalmi érdekek helyi megjelenése, a nemzetközi közösség kvázi tétlensége, a katonai tanács erkölcstelensége és fegyveres fölénye nem segíti az ügyüket. Az ideiglenes kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy erodálja a tüntetők egységét és elköteleződését, azonban azok, akik hatalmuk fenntartása érdekében mészárlást rendeznek saját népükkel szemben, ingoványos talajra tévedtek. Több beszámoló is kiemelte, hogy az erőszakos akciók törésvonalakat hoztak létre a katonaságon belül, és egy-egy fellépés során többen a tüntetők mellé álltak.

Ha a mozgalom ki tudja használni a hatalmi gépezetben keletkező repedéseket, az országban szétszóródó demonstráló-sztrájkoló csoportokat egységesíteni tudja és képes egy tiszta politikai vízió megfogalmazására, akkor elkerülheti mind az egyiptomi Arab Tavasz, mind a szíriai forradalom és polgárháború katasztrófába torkolló végeredményét.