Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szexuális visszaélést bejelentő rendszert tervez létrehozni a Püspöki Konferencia

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (röviden: MKPK) mai, nyári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Tóth Tamás, az MKPK titkára arról számolt be, hogy már őszre terveznek kidolgozni egy olyan rendszert, amelyen keresztül egyszerűen tudja bárki jelezni az egyház felé a szexuális visszaéléseket. A rendszert Ferenc pápa rendelkezésére köteles felállítani minden egyházmegye, a május 7-én született döntés megvalósítására egy évük van.

Egy másik, júnis 1-én hatályba lépett rendelkezés pontosan írja el, ki köteles kivizsgálni a visszaéléseket, a magyar püspöki kar pedig ennek figyelembevételével alkotja majd meg azt a rendszert, amelyben az egyházmegyéknek, valamint a megyés püspököknek lesz a legnagyobb szerepe. A kidolgozott rendszert országosan alkalmazni fogják.

Tóth Tamás az MKPK márciusi közlését is megismételte, miszerint „az MKPK az egyházban és a társadalomban nem fogadja el és nem tolerálja a kiskorúak bántalmazását.”

Ferenc pápa tavaly szeptemberben olyan nőkkel és férfiakkal találkozott Dublinban, akikkel szemben ír egyházi tisztviselők követtek el szexuális, és más formájú erőszakot. Az áldozatokkal való találkozás után bocsánatot kért a „hatalmi, lelkiismereti és szexuális visszaélésekért”.

Ferenc pápaságának alapja a másokkal való szolidaritás, az elnyomottakkal és kisebbségekkel találkozásra ezért is fektet nagy hangsúlyt, valamint támogatja egy új egyházi kultúra kialakítását. Áprilisban például imádság keretében szólalt fel, hogy azonnali hatállyal evakuálják a Líbiában fogolytáborokba zárt menekülteket.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán