Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy megyényi rendőr szerelt le tavaly

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nemrégiben írtunk arról, hogy az alacsony bérek és az ehhez képest aránytalanul nagy munkaterhelések miatt kilépett a rendőrség kötelékéből az a férfi, aki korábban még toborzási reklámanyagokon szerepelt. Lépése nem egyedülálló, már jó ideje hallani arról, hogy egyre több rendőr hagyja el a pályát, most konkrét számok is napvilágot láttak.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza a Népszavának elmondta, míg tíz évvel ezelőtt kétszáz olyan rendőr volt, aki végleg elhagyta a pályát (tehát nem nyugdíjba vonult, vagy más rendvédelmi szervhez igazolt át), 2018-ban azonban már tízszer többen, kétezren tették le az egyenruhát.

Pongó szerint ez meglehetősen nagy szám, hiszen a rendőrség állományában kb. 50 ezren dolgoznak, közülük 36 ezret tesz ki a hivatásosok száma. A főtitkár szerint a nagyságrendet még jobban érzékelteti az a tény, hogy van olyan megyei rendőrkapitányság, ahol a teljes rendőri állomány annyi, mint ahányan tavaly leszereltek.

Eközben az új belépők száma sem ad okot optimizmusra. A kormány 2016 augusztusában döntött például arról, hogy háromezer új rendőrrel növelik a határvadász alakulatok létszámát, és ezt három hónap alatt fogja megvalósítani. Ehhez képest egy évvel később csak a tervezett helyek harmadát sikerült betölteni, és azóta is toborzási körről toborzási körre csökken a jelentkezők száma. Tavaly augusztusban, a 11. toborzási körben például 124-en léptek be a határvadászok közé, a napokban lezáruló 14. kör végén pedig már csak 22-en.

Ezzel nyolc hónap alatt hatodára esett vissza az új belépők száma.

Pongó Géza szerint a legnagyobb elrettentő erőt az alacsony bérek jelentik, amelynek következtében Budapesten már a lakhatás költségeinek megfizetése is nehézségekbe ütközik. Az életpályamodell sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a béremelkedések jelentősen elmaradtak a civil szakmákban dolgozók bérfejlődésétől.

A rendőrség kötelékén belül uralkodó nehéz körülményekről az elmúlt néhány hónapban többször is hallgattunk – legtöbbször Zsaruellátó névre hallgató szervezet Facebook-oldalán közzétett személyes beszámolóknak köszönhetően.

Miután Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár január elején 5 százalékos béremelést hirdetett meg a rendőröknek, elszabadultak az elégedetlen hangok. Kifogásokat emelt a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, illetve a Független Rendőr Szakszervezet is, utóbbi közölte: az államtitkár bejelentésében elhangzó pozitív csengésű hírekkel szemben ők inkább azt látják, hogy

„az állomány 40%-a, mintegy 17 ezer rendőr idén egyetlen forint illetményemelést sem kap”.

A Zsaruellátón rendőrök százai osztották meg, mennyit is keresnek valójában, januárban pedig a legtöbb témába vágó kormányzati megszólalásra hasonló módon reagáltak a rendőrök.

Ráadásul felgyorsultak a leszerelések is, részben a rossz bérhelyzet, a létfontosságú pluszkeresetet biztosító túlórák megvágása, illetve a februárban bevezetésre került rendvédelmi igazgatási szolgálati viszony (Riasz) miatt – ez utóbbi a közalkalmazotti viszonyt váltja fel a rendőrök nagy részénél.

A tiltakozások olykor a virtuális térből is kilépnek, nemrégiben például a miskolci kapitányság egyik liftjébe fújt valaki O1G feliratot.

Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán