A feketepiacon árult fű gyakran nem csak képletesen szar, de spanyol kutatók szó szerint rendszeresen tartalmaz emberi ürüléket. Április 20-án a kétfarkúak által szervezett Milliók Marihuána Menetén joggal tüntethetünk a legalizációért – de vajon azt is tudjuk, hogyan szabályoznánk a kannabisz piacát?
Lehet sokat vitatkozni arról, hogy egy ideális világban vajon szükség lenne-e arra, hogy emberek berúgjanak vagy beszívjanak. Mi azonban nem ideális világban élünk. A magyarok a legpesszimistább becsléseink szerint is évente több mint 5 tonna kannabiszt fogyasztanak el, amelynek feketepiaci értéke több min 12 milliárd forint. Most már hosszú évtizedek tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy bár a fűszívás terén nem érjük el az Európában éllovas cseheket, de stabil fogyasztónak számítunk. Ez a jelenség nem fog egyszerűen eltűnni, felszívódni, mint ahogy azt a kormányunk megálmodta a 2013-as drogellenes stratégiájában (ami 2020-ra drogmentessé tenné Magyarországot, muhaha).
Hiába a rendőrségi lefoglalások, a kábítószeres bűncselekmények miatt évente előállított hétezer fiatal, hiába a fűtermesztésért, -árulásért bebörtönzött több száz ember.
A tilalom nem képes megszüntetni, de még csak jelentősen és tartósan csökkenteni sem a kannabisz hozzáférhetőségét.
Kevés olyan termék van, aminek az ára stabilabb maradt az elmúlt két évtizedben, mint éppen a fűé. Jelenleg egy városi fiatalnak körülbelül egy vagy két telefonhívásra van szüksége ahhoz, hogy órákon belül fűhöz jusson. Na jó, a jókisfiúknak és jókislányoknak nem, de ők pont azok, akik akkor se szívnának, ha lenne. A dílerek pedig nem kérnek személyit, nem használnak zárjegyet és nem lehet panasszal fordulni a fogyasztóvédelmi hatósághoz, ha szart adnak el.
És itt most nem csak képletesen beszélek. A madridi Universidad Complutense kutatói nemrég 90, a feketepiacon vásárolt kannabisz-mintát vizsgáltak be laboratóriumban. Nyugtalanító felfedezést tettek. A minták jelentős része jelentősebb arányban tartalmazott emberi ürüléket, mint a kannabisz fő aktív hatóanyagát, a tetrahidrokannabinolt (THC). Ez nem csak egyszerűen gusztustalan, de veszélyes is. Találtak ugyanis benne olyan bacilusokat, amik egy legyengült immunrendszerű egyénnél akár súlyos fertőzést is okozhatnak. A kannabiszt márpedig egyre gyakrabban használják különféle betegségekben szenvedő emberek a fájdalmuk és görcseik csillapítására.
De vajon miért tartalmaz szart a kannabisz? Azért, mert a tilalom miatt gyakran bizony a beleikben csempészik át a csomagokat a futárok. Nem tudjuk, hogy a magyarországi kannabisz vajon hasonlóan fertőzött-e emberi ürülékkel, mint a spanyol.
Azt azonban tudjuk, hogy nálunk sincs minőségkontroll, és a tilalom miatt gyakran nálunk is szar kerül az utcákra.
Mégpedig bio és herbál néven árult, féllegális kínai laborokban előállított szintetikus fűpótlékok, amiknek még annyi közük sincs a természetes kannabisz növényhez, mint a pótkávénak a rendes kávéhoz. Ezek egyértelműen a fűtilalom termékei: szagtalan porként lehet őket becsempészni az országba, nem kell szagos növényeket termeszteni a padláson. Olcsók, de egyben jóval gyakrabban okoznak függőséget, egészségügyi, pszichés problémákat, és sajnos nálunk jóval elterjedtebbek, mint Nyugat-Európában.
Ha tehát az európai összehasonlításban is rendkívül szigorú hazai fűtilalom mérlegét megvonjuk, lesújtó képet kapunk. Az állam több mint tízmilliárd forintot, rengeteg rendőrségi munkaórát és energiát öl minden évben egy olyan növény üldözésére, amit a budapesti végzős gimnazisták nagy része már kipróbált.
És a maximum hatás, amit ezzel elér? Több ezer, egyébként törvénytisztelő fiatal kezén kattan a bilincs. Bűnözők tesznek szert milliárdos haszonra. A természetes kannabisz növény helyett a veszélyesebb szintetikus fűpótlékok terjednek a piacon.
Nem kell zseninek lenni, hogy összeálljon kép: államilag szabályozott fűpiacra lenne szükség.
Korhatárral, zárjeggyel, minőségbiztosítással. És arra, hogy a jelenleg üldözésre, büntetésre fordított, és a legális fű adójából származó további milliárdokat inkább megelőzésre, kezelésre és ártalomcsökkentésre fordítsuk.
A világ egyre több országában ismerik ezt fel a miénknél okosabb politikai vezetők. „Lehet, hogy nem szép dolog legalizálni a marihuánát, de kiszolgáltatni az embereket az illegális drogkereskedelemnek még rosszabb” – mondta Uruguay elnöke, José Mujica, aki maga is legalizálta a kannabiszt (erről bővebben itt!).
Ha egyszer eljutunk oda, hogy a vezetők nálunk is belátják ezt, akkor sem mindegy azonban, hogy a legalizációnak melyik modelljét választjuk.
Én például határozottan ellenzem a libertariánusok által szorgalmazott teljes szabadpiaci forgalmazás bevezetését. Ezzel főleg a tőkés nagyvállalatok és a velük összefonódott politikai elitek járnának jól a leginkább. A profitok maximalizálása helyett az egészség és jóllét védelmének kell elsőbbséget élveznie. Nem szeretném látni, hogy bűnszervezetek helyett most egy maroknyi multicég monopolizálja a fűpiacot, akik szupermarketek polcain árulják a gazdaságos kiszerelésű füvet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohányzás visszaszorításáról szóló keretegyezményében előírt intézkedések nagyrészt alkalmazhatóak a kannabiszra is, és garantálhatják a fiatalkorúak és a nemfogyasztók védelmét.
A hazai talaj- és éghajlatviszonyok kitűnőek a kender számára, exportra is termelhetünk. A termesztésre és forgalmazásra kiadott engedélyeknek azonban szociális és fenntarthatósági szempontokat kell tükrözniük. Például helyzetbe hozni olyan kis- és középvállalkozásokat, amelyek a gazdasági pangás által sújtott vidéki térségeket és csoportok számára teremtenek környezetbarát megélhetést. Teret kell adni az olyan közösségi, nonprofit vállalkozási formáknak is, mint amilyenek a katalán kannabisz szociális klubok, a termesztő-fogyasztók egyfajta termelőszövetkezetei. Az adók jelentős részét vissza kell forgatni oktatásba, tájékoztatásba, kezelésbe és megelőzésbe, mint ahogy az Washington államban történt. Jó példaként állhat előttünk Uruguay szocialista kormányának fűreformja is, ami a kannabisz szociális klubok mellett lehetővé tette az otthoni termesztést (6 növényig) és a betegek számára orvosi recept ellenében a gyógyszertári hozzáférést.
És ha fűről van szó, akkor érdemes globálisan gondolkodnunk. Vajon hogyan befolyásolja a gazdag északi és nyugati világ fűlegalizációja a globális Dél országait?
A holland Transznacionális Intézet (TNI) igazgatóját nemrég interjúvoltam meg erről a kérdésről az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának bécsi ülésén. A szabadpiaci legalizáció azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a nyugati nagyvállalatok kiszorítják a hagyományosan kannabiszt termesztő országok, például Marokkó vagy Jamaica szegény farmereit a piacról. A TNI szerint ennek megelőzésére multilaterális nemzetközi egyezményekre lenne szükség a termesztő és fogyasztó országok közötti kereskedelem biztosítására.
Magyarországon a politikai klíma egyelőre nem teszi lehetővé, hogy a legalizáció komolyan felkerüljön a politikai napirendre. De ez nem jelenti azt, hogy nekünk, akik belátjuk, mennyire káros a szigorúan tiltó drogpolitika, karba tett kézzel kellene ülnünk.
