Néhány héttel ezelőtt az amerikai média és nyomában a világsajtó is sokat foglalkozott a világ leggazdagabb emberének, az Amazont alapító Jeff Bezosnak a magánéletével és péniszfotóival. A médiaszenzáció gyökerénél a techmogul és Donald Trump amerikai elnök közötti konfliktus rejlik, amely az elmúlt években már több alkalommal is vezetett pengeváltáshoz közöttük. Február elején Bezos ennek tudta be, hogy a Trump egyik közeli szövetségesének tulajdonában lévő bulvárlap, a National Enquirer hat oldalon keresztül foglalkozott a házasságon kívüli kapcsolatával. Bezos szerint a lap tulajdonosa, David J. Pecker megzsarolta őt, hogy ha nem hagyja abba a bulvárlap politikai kapcsolatainak és motivációinak feszegetését, intim fotókat is közzétesz a milliárdosról.
Elsőre furcsának tűnhet, egy Bernie Sandersről szóló cikk miért kezdődik Bezos és Trump bulvárcsörtéivel, pedig a felütés csöppet sem indokolatlan. Bezos másik élvonalbeli politikai ellenfele ugyanis épp a demokratikus szocialista szenátor, aki február 19-én jelentette be, hogy újra elindul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. A főáramlatú sajtó gyakran helyezi ugyanazon „populista” platformra Sanderst és Trumpot, holott épp a Bezosszal folytatott konfliktusaik mutatják meg, mekkora a szakadék közöttük.
Miközben Trump előszeretettel nevezi fake news-nak a Bezos által birtokolt Washington Postot, és csinált már szóviccet is az üzletember nevéből az elnöki Twitteren („Jeff Bozo”), addig Sanders az Amazon dolgozóinak szörnyű munkakörülményei és alacsony bérei miatt ostorozta őt. Bernie és néhány demokrata kongresszusi kollégája egy törvényjavaslatot is benyújtott, amellyel különadót vetettek volna ki Bezosra minden olyan dolgozó után, aki az USA-ban segélyt kényszerül felvenni amellett, hogy az Amazonnál is dolgozik. A nagyvállalat végül engedett, és tavaly októberben raktári dolgozóinak bevezette a 15 dolláros minimum órabért.
Március első hétvégéjén, szűkebb szülőföldjén, Brooklynban hatalmas tömeg előtt tartotta meg kampánynyitóját a 77 éves vermonti szenátor, és beszédében maga is hangsúlyozta ezt a különbséget önmaga és Trump között.
„Én nem egy kivételezett családból jövök, amely felkészített volna arra, hogy embereket szórakoztassak a tévében azzal, hogy dolgozóknak azt mondom: „Ki vagy rúgva!”. Egy olyan családból származom, amely nagyon is ismerte azt a rémisztő hatalmat, amellyel a munkáltatók rendelkeznek a hétköznapi munkások fölött”
– mondta.
Erős start
Bernie üzenetei nem jelentenek túl nagy újdonságot az amerikaiak számára: a társadalmi igazságosság, a munkavállalói jogok, a kapitalizmus megzabolázása 2016-os előválasztási kampányában is központi helyet foglaltak el, a mindenki számára hozzáférhető állami egészségügy és ingyenes felsőoktatás mellett. Ezek az üzenetek már akkor is rezonáltak az amerikai szavazók egy jelentős szegmensében, a legtöbbek által alábecsült outsidernek pedig sikerült a demokrata előválasztási szavazatok több mint 40 százalékát megszereznie, és rendesen megszorongatnia a pártelit jelöltjét, Hillary Clintont.
Ám míg 2016-ban alacsonyabb ismertséggel és ellenségesebb médiahangulatban szállt szembe egyetlen erős jelölttel, addig mára Bernie egy többmilliós tömegmozgalom élén, szinte mindenkit felülmúló ismertséggel és népszerűséggel száll be egy sokszereplős, fluid mezőnybe.
Az újbóli indulásának bejelentését követő egy hét alatt 10 millió dollárnyi kampányadományt gyűjtött össze, főként egyéni kisadományokból, és egymillió ember jelentkezett önkéntesnek kampánycsapatába. 2016-ban is erős volt ezen a két fronton, most azonban utcahosszal előzi vetélytársait. A második legjobban teljesítő jelölt, Kamala Harris kaliforniai szenátor a bejelentés utáni 24 órában 1,5 millió dollárnyi pénzt gyűjtött össze, ugyanez idő alatt Bernie pénztárába 5,9 millió folyt be.
Az eddig hivatalosan is bejelentkező 15 demokrata elnökaspiráns közül Bernie támogatottsága és ismertsége a legmagasabb, a potenciális indulók közül pedig egyedül Obama alelnöke, Joe Biden az, aki mindkét mérőszámban jobban teljesít nála. Nem meglepő tehát, hogy Brian Fallon, Clinton 2016-os kampányának szóvivője így nyilatkozott nemrégiben:
„Joe Biden versenybe lépését nem számolva, Sanders papíron több előnnyel indul, mint bárki más. Övé a legnagyobb adatbázis; övé a legelkötelezettebb követői bázis, amely mellette maradt 2016 óta; bizonyítottan képes adományokat gyűjteni kisadományozói közül. Abszolút ellentétes helyzetben van ahhoz képest, ahogy 2016-ban kezdte.”
A kampánynak ezen a pontján tehát sokkal jobban áll, mint vetélytársai, és mint 2016-os önmaga. A jövő februárban elkezdődő demokrata előválasztásig hátralévő 11 hónapban azonban még bármi történhet, az esélylatolgatásokban pillanatnyilag ennél messzebb nem lenne érdemes elmenni.
Főleg úgy, hogy bár a sajtóhírek szerint egyre erősebben hajlik arra, hogy maga is beszálljon a ringbe, Joe Biden még mindig nem jelentett be hivatalosan semmit. Márpedig ettől sok minden függ.
Akkor most hogy is áll a feketékkel?
Az egykori alelnök indulása – a könnyen átlátható hátrányokon túl – előnyt is jelenthet a Sanders-kampánynak, ugyanis gyengíti az ellene felhozott leggyakoribb kritikák közül azt, hogy túl öreg ahhoz, hogy elnök legyen. Biden csak egyetlen évvel fiatalabb, és bármelyikük nyerne esetleg jövő novemberben, automatikusan a legidősebb elnökké válna az USA történetében. A jelenlegi címtartó Donald Trump, aki megválasztása pillanatában 70 éves volt, Ronald Reagen pedig második mandátuma kezdetén volt 73 éves. Még hozzájuk képest is, Bernie a maga 77 évével és Biden a maga 76 évével kétségtelenül „aggastyánnak” számítanak.
Az előrehaladt kort azonban legtöbbször csak Sandersszel szembeni kritikaként szokták felhozni az amerikai megmondóemberek, Bidennél ez sokkal ritkábban merül fel. Amennyiben utóbbi is elindul, úgy ennek az egész kritikának az éle – a látványos kettős mérce miatt – kicsorbulna.
Ezzel visszakanyarodunk ahhoz a médiakörnyezethez, amelyben Bernie kampánya is zajlik: ahogy már említettem,
a négy évvel korábbihoz képest enyhült a vele szembeni általános ellenségesség, azért ma sem nevezhetnénk őt a média kegyeltjének.
Kiváló példát szolgáltat erre a már említett brooklyni beszédének fogadtatása a Demokrata Párthoz közeli MSNBC csatornán, ahol közvetlenül a beszéd elhangzása után Zerlina Maxwell, a 2016-os Clinton-kampány egyik alkalmazottja kijelentette: a beszéd 23. percéig kellett várni, amíg Bernie szót ejtett a faji vagy nemi kérdésekről.
Maxwell ezzel arra a fősodratú médiában terjedő kritikára játszott rá, miszerint Sanders nem beszél eleget ezekről a kérdésekről, és valójában csak fehér férfiak (az ún. „Bernie Bro”-k) képviselője.
Maxwell kijelentéséről hamar bebizonyosodott, hogy egy tendenciózus hazugság, hiszen a szenátort három fekete támogatója vezette fel, és a köszönetnyilvánítások után a beszéd első mondatában a rasszizmus, szexizmus, idegengyűlölet, homofóbia és vallási fundamentalizmus elleni harcot tette esetleges kormányzása alapelvévé. Az ominózus 23. percig még több alkalommal beszélt a faji és nemi igazságosság kérdéseiről. (Az MSNBC és Maxwell azóta sem igazították helyre a könnyen cáfolható, és meg is cáfolt hazugságot.)
Mindenesetre a republikánusok „vörös veszéllyel” riogató szólamai mellett, pillanatnyilag ez az a narratíva, amely a legtöbb problémát okozhatja Sandersnek. A 2016-os előválasztási számok valóban megerősítették, hogy Clinton jobban teljesített azokban az államokban, ahol az afroamerikai és latinó kisebbség a demokrata szavazóbázis nagyobb részét teszi ki.
Sanders kritikusai azt állítják, hogy a politikus nem foglalkozik eleget a rasszizmus kérdéseivel, illetve hogy a kisebbségek körében nem rendelkezik elegendő támogatással ahhoz, hogy verseny- és ütőképes demokrata elnökjelölt lehessen.
A második kritika az, amely a 2016-as számokra támaszkodik, és amelyet a jelenlegi felmérések már nem igazán támasztanak alá. Egy március 5-én publikált Morning Consult felmérés szerint
Bernie-nek kétszer annyi fekete támogatója van, mint a legnépszerűbb nem fehér jelöltnek, Kamala Harrisnek. Sőt per pillanat, a fekete demokrata szavazók között nagyobb arányú a támogatottsága, mint a fehérek között: miközben utóbbiak 31 százaléka Bidenre és 25 százaléka Bernie-re szavazna, az afroamerikai demokraták között a két politikus támogatottsága 32 és 28 százalék.
Az, hogy Bernie ne foglalkozna eleget a fekete és latinó kisebbségek helyzetével, ennél egy picit komplexebb kérdés. A március első hétvégéjén tartott brooklyni és chicagói beszédeiből, az előtte felszólaló támogatók méltatásaiból is egyértelműen kiderül, hogy már fiatal kora óta, a hatvanas évektől kezdődően részt vett a polgári és kisebbségi jogi aktivizmusban – egészen azóta, hogy a Chicagói Egyetemen eltöltött diákévei alatt a Congress for Racial Equality (Gyűlés a Faji Egyenlőségért) egyik vezetője és szervezője volt.
A Bernie Sanders életét bemutató friss kampányvideó
Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy ezekről a kérdésekről nem a demokrata fősodor identitáspolitikai keretében beszél: a hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus ellen nem elismerési, reprezentációs eszközökkel, hanem az anyagi javak igazságosabb újraelosztásával küzdene. Ez az elvi karakánság kétségtelenül nehézségeket okozhat neki, ugyanakkor rengeteg kiaknázható lehetőséget is tartogat.
A már idézett felmérésből ki is derül ez. A demokrata szavazók között ugyanis Bernie ott a legkevésbé népszerű, ahol a legtöbbet keresik az emberek: az évente legalább százezer dollárt (kb. 28 millió forintot) keresők, illetve a posztgraduális diplomával rendelkezők között jóval átlagon alul teljesít. Ezzel szemben az évi 50 ezer dollár alatt keresők között átlagon felüli a támogatottsága. És miközben az első csoportban a fehérek a felülreprezentáltak, a legszegényebbek között a helyzet fordított.
Az újraelosztás és az igazságosabb gazdasági rendszer üzenetével tehát 2016 óta érezhetően bővíteni tudta bázisát az amerikai kisebbségek körében is.
Magával vitt mindenkit
Az, hogy ma sokkal jobb helyzetből indul, mint négy éve, nem a véletlen műve, hanem komoly politikai munka áll mögötte. A 2016-os kampány lecsengése után Bernie csapata nem szétszéledt, hanem több, egymást gyakran átfedő kezdeményezésbe és mozgalomba csatornázta be energiáit.
A Brand New Congress, az Occupy Democrats, Justice Democrats vagy épp Our Revolution névre hallgató csoportokon keresztül a sandersistáknak sikerült hosszú távon is fenntartható intézményekbe fektetniük a kampányban felszabadult lelkesedést és tenni akarást. A tavalyi félidős választásokon több demokratikus szocialista jelöltet is sikerült helyzetbe hozniuk ezeknek a mozgalmaknak – még ha nagyrészüknek erőteljesen demokrata többségű régiókban sikerült is győzniük.
Emellett a sandersista aktivistákat ott találjuk minden fontosabb progresszív mozgalomban, a rasszizmus ellen küzdő Black Lives Mattertől kezdve, a 15 órás minimum órabérért küzdő mozgalmon és a tanárok sztrájkmozgalmán át, a klímaváltozás elleni fellépőkig.
Részben ennek a munkának köszönhetők az olyan lokális győzelmek is, mint a cikk elején már említett amazonbeli béremelés is. De ezzel párhuzamosan a Demokrata Párt közepét is sikerült balra húzniuk: miközben 2016-ban még Elizabeth Warren sem támogatta a mindenki számára hozzáférhető állami egészségbiztosítás gondolatát, mára nemcsak ő, de gyakorlatilag a teljes demokrata mezőny magáénak vallja. Ahogyan a választók többsége is támogatja a 2016-os Bernie-kampány két zászlóshajóját, az állami egészségbiztosítást és az ingyenes egészségügyet.
Sőt, mára már a szocializmus gondolatával szemben is megenyhült az amerikaiak egy része. Egy tavalyi Gallup-felmérés szerint a demokrata szavazók 57 százalékának van pozitív véleménye a szocializmusról, a kapitalizmusról viszont már csak 47 százaléknyian beszéltek támogatóan. (A republikánusok körében azonban töretlen a kapitalizmus elsőbbsége.)
És nemzetközivé lesz
Ilyen körülmények között a régi üzenetek – a közösen megtermelt javak igazságosabb elosztása, a közösségi szolgáltatások fejlesztése, a cinkelt gazdaság és az abból hasznot húzók ostorozása – mellett, Bernie-nek olyan területeken is sikerült alternatív víziókat bemutatnia, amelyeken korábban kifejezetten gyengének bizonyult. Ilyen például a külpolitika, amely egy globális katonai szuperhatalom esetében nem kimondottan mellékes kérdés.
Az elmúlt egy-két évben Sanders több alkalommal is beszélt arról, hogyan függ össze egymással az otthon is ostorozott kizsákmányolás, egyenlőtlenség és gazdasági igazságtalanság a diktatúrák és demokráciaellenes erők világpolitikai színre lépésével.
Az egyenlőtlenség, a korrupció, az oligarchia és a tekintélyelvűség elválaszthatatlanok egymástól, és ekképp kell harcolni ellenük – mondta egy 2017 szeptemberében tartott felszólalásában.
„Az olyan kleptokraták, mint Putyin Oroszországban, az emberek megosztását és az elnyomást használják arra, hogy önmagukat és a hozzájuk hűségeseket gazdagítsák” – tette hozzá.
Egy tavaly őszi beszédében arra is kitért, hogy az oligarchia és az autoritárius vezetők ellen egy olyan nemzetközi mozgalom tud fellépni, amely kiáll a közös jólét, biztonság és méltóság elvei mellett, és megoldásokat javasol a világban létező masszív gazdasági és hatalmi egyenlőtlenségek ellen.
Ennek a határokon átívelő mozgalomépítésnek a része, hogy szövetséget kötött Jánisz Varufákisz egykori szirizás görög pénzügyminiszter páneurópai mozgalmával, a Diem25-tel. Ebben a kontextusban az amerikai elnökaspiránsnak Orbán Viktorral szemben is volt pár keresetlen szava, amiért „nyíltan Putyin mellé állt”.
Miközben 2016-ban az amerikai külpolitikai apparátus egyhangúan ostorozta őt, mára az igazságosság, béke és jólét érdekében alulról szerveződő nemzetközi mozgalom, illetve a demokrácia határozott nemzetközi védelmének és az amerikai militarizmus elítélésének gondolata egy részüket megbékítette a vermonti szenátorral szemben. Jake Sullivan, Clinton 2016-os külpolitikai tanácsadója, aki akkor átgondolatlansággal vádolta a szenátort, mára már pozitívan nyilatkozik a politikus víziójáról, hasonlóan sok más Obama-érából származó demokrata diplomáciai szakértővel együtt.
Tavaly októberben a Bernie-rajongással egyáltalán nem vádolható Politico is arról írt, a politikus koherens, mindenre kiterjedő geopolitikai víziója nemcsak a demokraták különböző táborait tudja közös platformra hozni, de Trump faék-egyszerűségű külpolitikájával szemben is hiteles alternatívát kínálhat.
Határ a csillagos ég
Ahogy már az Elizabeth Warrenről szóló portréban is írtam, egy évvel a tényleges előválasztások megindulása előtt nagyon nem érdemes esélylatolgatásokba kezdeni. Ezen a ponton még óriási kaliberű jelöltekről is kiderülhet, hogy ideiglenes politikai fellángolások csupán, és egy hibátlanul vitt, következetes kampány pedig a kevésbé esélyes indulóból is hivatalos elnökjelöltet csinálhat.
A Warren-cikkben már kitértem arra is, hogy a mi a különbség a demokrata mezőny két legbalosabb jelöltje között. Ehelyütt azonban érdemes azt is körbejárni, vajon nem oltja-e ki egymást két jelölt, amelyik hasonló platformon indul, ugyanarra a választói sávra mozdul rá – ez a kérdés ugyanis nemcsak kettejükről, de a mostani demokrata előválasztási folyamat egészéről mond el érdekes dolgokat.
Míg 2016-ban egy erősen polarizált verseny jött létre Clinton és Sanders között, jól körülhatárolható demográfiai profilú támogatói bázisokkal, és egymást kizáró politikai-ideológiai táborokkal, addig a mostani előválasztás sokkal képlékenyebbnek ígérkezik.
Ez azt is jelenti, hogy a jelöltek ugyan rendelkeznek egymástól többé-kevésbé megkülönböztethető ideológiai arcéllel, a választók szemében a köztük történő átjárás nem annyira elképzelhetetlen, mint 2016-ban.
Ahogy a választási matek területén piacvezető FiveThirtyEight rámutatott, ezt támasztják alá az eddig publikált felmérések is. Ha ránézünk az egyes jelölt támogatóinak másodlagos preferenciáira, akkor a polarizáció helyett a táborok nagyfokú átjárhatóságát látjuk. Biden támogatói közt a legnépszerűbb második opció Bernie, és ez a fordítva is igaz. Az olyan centristább jelöltek, mint Kamala Harris vagy a minnesotai Amy Klobuchar támogatóinak második opciói között szintén hangsúlyosan szerepel Sanders, vagy Bidennel karöltve, vagy tőle kicsit lemaradva. Warren és a félidős választások texasi sztárja, Beto O’Rourke szimpatizánsainak második opciói között pedig Bernie vezet a volt alelnök előtt.
Ez azt mutatja, hogy a baloldalibb jelöltek nincsenek beszorulva egy olyan választói gettóba, amely bármennyire nagy is, bővülési potenciállal mégsem rendelkezik. Ehelyett a különböző ideológiai profilú jelöltek bázisai közötti nagyfokú nyitottság sokkal produktívabb kampányvitákat, sokkal kevesebb keserű belharcot, és minden jelölt, így Bernie számára is sokkal nagyobb potenciális mozgásteret vetít előre.
