Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sanders és Varufakisz nemzetközi progresszív, antifasiszta ligát hoznak létre

Ez a cikk több mint 5 éves.

A korábbi görög pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz pénteken Rómában jelentette be, hogy az amerikai Demokrata Párt balszárnyán elhelyezkedő vermonti szenátorral, Bernie Sanders-szel közösen

„Nemzetközi Progresszívek” néven új nemzetközi egységfrontot hoznak létre a jobboldal világszerte tapasztalható előretörése ellen.

A Vermont államban, november 30-án létrejövő szervezet célja Varufakisz szerint, hogy választ adjanak az olasz miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini, a német belügyminiszter Horst Seehofer, valamint Donald Trump korábbi Fehér Házi stratégiai tanácsadója, Steve Bannon által fémjelzett kihívásra, ami utóbbiak jobboldali szellemiségű tömörülését jelenti a 2019-es Európai Parlamenti választások előtt.

Varufakisz akkor vált híressé, amikor lemondott a görög kormány pénzügyminiszteri pozíciójáról, mert pártja elfogadta az országot megszorító uniós intézkedéscsomagot. A baloldali politikus azóta létrehozta az Európai Tavasz elnevezésű politikai pártot, ami jelenleg az Európai Parlamenti választásokra készül kampányával.

Bernie Sanders, aki kevéssel csúszott le a Demokrata Párt jelöltségéről a legutóbbi amerikai elnökválasztás előtt, egy korábbi Guardian-en megjelenő cikkben vázolta fel a nemzetközi baloldali front szükségességét:

„ A masszív globális vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek, az oligarchia, az autoritarizmus és a militarizmus erősödésének idején szükségünk van egy progresszív nemzetközi mozgalomra, hogy szembeszálljunk ezekkel a fenyegetésekkel.”

A Buzzfeednews szerint a megemlített jobboldali politikusok még nem reagáltak a Varufakiszék bejelentésére.

Forrás: The Guardian; Buzzfeednews; commondreams.org
Kép: Flickr.com