Miért kellenek a csak női terek?

Múlt szombaton, előnőnapi programként, Nem virágot akarunk! címmel minifesztivált rendeztünk  a Gólyában a Nők Egymásért Mozgalommal. Az esemény teljesen nyitott volt, jöhetett minden érdeklődő fiú és lány a NANE patriarchátusról szóló workshopjára, négy nőszervezet tagjaival tartott kerekasztal-beszélgetésre, a koncertekre, de még a menstruációs adománydoboz-készítő workshopra is. Egy „exkluzív” program volt csak, a női önvédelmi workshop. Bár már a név is árulkodó lehetett volna, és a workshop szervezői is többször hangsúlyozták, hogy az csak és kizárólag női résztvevőknek szól, mégis legalább három férfi próbált meg rá bejutni. Közülük egy csak többszöri felszólítás után volt hajlandó elhagyni a termet, és később a kerekasztal-beszélgetés kérdésszekciójában panaszkodott az őt ért diszkriminációról.

Mert mi az, hogy fiúk nem mehetnek? Mert mi az, hogy csak lányoknak?!

Mikor először kezdtem el a NEM! csak nőknek szóló olvasóköreire járni, ugyanezt a felháborodott sértődöttséget tapasztaltam. Több, a feldolgozott témák iránt jobbára őszintén érdeklődő férfi ismerősöm is nehezményezte, hogy ők nem jöhetnek, sőt egyikük még azt is hangsúlyozta, hogy nem oké, hogy nincs ott, hogy megvédje a férfiakat, feltételezve, hogy ha lányok összeülnek, ott csak és kizárólag fiúkról lehet szó. Hirtelen védekező szerepben találtam magam amiatt, hogy feminista szövegekről beszélgetek vasárnap esténként pár lány és pár macska társaságában a Közkincs Könyvtár kanapéin, mintha ezzel mi alakulnánk azzá a diszkriminatív, elnyomó közeggé, ami ellen amúgy „rendes” feministaként küzdenünk kellene.

Az persze eleve sokat elmond a férfiak rendszerszintű privilégiumairól, hogy egy amúgy nem kimondottan jelentősnek mondható olvasókör és egy önvédelmi workshop ilyen indulatokat képes kiváltani pusztán azáltal, hogy a férfiak ki vannak zárva belőle.

Pedig ugye a patriarchátusban mind hozzászoktunk (hozzászokhattunk volna!), hogy a férfiak pusztán a nemüknél fogva jogosultak arra, hogy bizonyos helyeken megjelenjenek és bizonyos témákban véleményt formáljanak. Arra ezzel szemben számtalan példát találni, hogy a nőket hogyan zárták és zárják még ki ma is ezeknél sokkal jelentősebb terekből.

Elgondolkodhatunk viszont azon, hogy helyes-e a kizárásra kizárással válaszolni? Attól függetlenül, hogy milyen stílusban érkezik az „exkluzív” női köröket érő kritika, érdemes lehet megvizsgálni, hogy vajon van-e benne bármi igazság. Hiszen ha a feminista mozgalom fő céljának a nők és a férfiak közötti társadalmi egyenlőséget tekintjük, jó-e vajon az, ha „bezárkózunk” ezekbe a női körökbe?

Az nyilvánvalóan káros, ha kizárólag olyan echo chamberek és safe space-ek alakulnak ki, amelyekben ugyanazok a „női” nézőpontok és vélemények keringenek egymást megerősítve és alátámasztva, sosem találkozva ellenállással vagy más közegekkel. Bár, ahogy Beauvoir mondja A második nemben,

„a nőkkel leginkább rokonszenvező férfi sem ismerheti soha a nő valódi helyzetét”,

férfiakkal beszélgetni, vitázni, álláspontokat közelíteni, együtt dolgozni mindenképpen kell, hiszen az, hogy a patriarchátus rendszerszinten a férfiaknak kedvez, nem jelenti azt, hogy a férfiaknak ne származna belőle egy csomó hátrányuk is, és ne tudhatnának produktívan hozzájárulni a feminista mozgalomhoz. A teljes elhatárolódás tehát biztosan nem lehet cél, hiszen a társadalom férfi részének kizárásával teljes társadalmat átfogó változásokat elérni lehetetlen lenne.

Viszont ahhoz, hogy egy patriarchális társadalomban nőként az érveinket és álláspontjainkat magabiztosan, artikuláltan és a férfiaktól nem összeszoruló gyomorral tudjuk képviselni, igenis szükség van olyan terekre, ahol ezeket a véleményeket és élményeket csak női körben beszéljük át.

Visszatérő tapasztalat az olvasókörbent, hogy a végén legalább egy-két újonnan csatlakozott lány mondja el, hogy mennyire jó, hogy itt csak „mi” vagyunk.

Mert így építhetünk azokra a közös tapasztalatokra, amelyeket minden egyes nap átélünk pusztán abból adódóan, hogy nők vagyunk egy patriarchális társadalomban, senki nincs ott, aki megmagyarázza, hogy miért nem helyesen érezzük, amit érzünk, és nem kell mentegetőzni senki előtt. Létrejön egy olyan tér, ahol nem érvényesülnek azok a mélyen belénk nevelt társadalmi normák, amelyek a lányokat főleg csendben mosolygásra és egyetértésre, a férfiakat pedig a véleményük határozott érvényesítésére és a saját igazuk bizonygatására buzdítják, és amelyek eredményeképpen az ilyen és ehhez hasonló tereket rendszerint férfiak dominálják.

Nem lehet persze letagadni, hogy a kellő (ön)reflexióval, sok beszélgetéssel és odafigyeléssel bőven lehet javítani ezeken a viselkedésformákon, és erre végső soron pont a férfiakkal való együttműködés lehet a megfelelő terep. Ennek ellenére valószínűleg elég kevés olyan nő van, aki ne tapasztalta volna már meg, hogy férfiak jelenlétében elbizonytalanodik olyan témákban is, amelyekben amúgy teljesen otthon van, vagy hogy férfiak egyszerűen figyelmen kívül hagyják a hozzászólásait, esetleg puszta vehemenciájukkal ledominálják, így kényszerítve őt visszavonulásra. Mindezek fényében talán érthetőbb, miért érzi magát egy nő jó eséllyel nagyobb biztonságban, ha kizárólag nők előtt kell megnyilatkoznia.

Ahhoz, hogy a nők kollektíven képesek legyenek az őket ért rendszerszintű elnyomás ellen fellépni, mindenekelőtt arra van szükség, hogy ráébredjenek, az egyéni negatív tapasztalataikkal nincsenek egyedül.

A női terek pontosan arra biztosítanak lehetőséget, hogy ezeket az összefüggéseket felfedezve, egymást támogatva olyan megoldásokat találjunk és érvrendszereket építsünk, amelyekkel majd nagyobb magabiztossággal léphetünk ki a zárt körökből. Kellenek azok a támogató és értő közegek, ahol szabadon gondolkodhatunk és vitázhatunk a saját nőiségünkről, a feminizmusról, a patriarchátusról. Kellenek azok az önvédelmi workshopok, ahol nem rögtön egy támadó férfi ellen kell alkalmazni a megtanult mozdulatot, és azok a beszélgetések, ahol ha ki akarjuk fejezni, hogy férfiak részéről rendszerszinten milyen negatív attitűdöket tapasztalunk, nem kell biztosítanunk egy ott ülő férfit, hogy a véleményeinket nem személyes támadásnak szánjuk, vagy nem kell rögtön vitába szállnunk vele.

Szóval, kedves férfiak, hagyjátok meg ezeket a tereket nekünk! Mi pedig cserébe megígérjük, hogy nem hagyunk ki benneteket a patriarchátus elleni küzdelemből.

Címlapkép: Wikimedia Commons
Olvass tovább!