Pintér megírta, mi a teendő a közintézményeket látogató képviselőkkel

Az Index birtokába került egy körlevél, melyet Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatja a tárca dolgozóit arról, mi a teendő, ha ellenzéki képviselők megpróbálnak bejutni a minisztérium alá tartozó közintézményekbe. Ilyen törekvései voltak azon ellenzékieknek is, akik a decemberi tüntetések során és azóta is próbálják 5 pontos követeléseiket felolvastatni a közmédiában. Nem sok sikerrel jártak, először a biztonsági őrök kirángatták őket az épületből, később az intézmény vezérigazgatója találkozott velük, de érdemileg nem hallgatta meg őket, hétfőn pedig az ügyészség kijelentette: nem a biztonsági őrök, hanem a képviselők voltak erőszakosak.

Ezek után Pintér szerint „feltételezhető”, hogy országgyűlési képviselők jogszerűtlenül próbálnak meg bejutni közintézményekbe, ezért felvilágosítja a címzetteket, hogy a képviselőket csak megbízatásuk ellátásában kell támogatni, ebbe pedig nem tartozik bele „a gyülekezési jognak a hatályos szabályozástól eltérő gyakorlata”. A képviselők a miniszter szerint nem sérthetik az intézmény rendeltetésszerű működését, azaz csak munkaidőben lehetnek jelen, és csak ott tehetik fel, ahol az érintett szerv arra lehetőséget ad.

A levél kitér még pár részletre a TÜK (titkos ügykezelői)-iratokba való betekintéssel kapcsolatban, valamint hogy petíciót átadni – ahogy azzal Szél és Hadházy is próbálkoztak az MTVA-ban – csak munkaidőben lehet az ügyfélszolgálaton, vagy a panaszirodában. Ezután leszögezi, hogy rendbontás esetén azonnal értesíteni kell a közbiztonsági főigazgatót, akinek haladéktalanul mozgósítania kell a rendőrséget.

(Ezzel szemben a rendőrök az MTVA-ban történt incidensek során az ellenzéki képviselők segítségkérésére sem mentek be az épületbe – de az ügyészség szerint ez rendben is volt, hiszen a biztonsági őrök végig jogszerűen jártak el, és hivatalos személy elleni erőszak gyanúja fel sem merült.)

Címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán
Olvass tovább!