Tüntetések és útzárak jönnek: így demonstrál Magyarország a héten

A múlt héten sem volt hiány demonstrációkból és útzárakból, és ez ezen a héten is így lesz. Összeszedtük, hol, mikor, mire lehet készülni.

A sort ma Cegléd kezdi, ahol az Elegünk van! csoport a múlt heti forgalomlassító autós demonstrációk után január 14-én, 16-án és 18-án is hasonló akciókat szervez, mindhárom alkalommal háromnegyed négykor indulnak a Mozdony utca végén lévő piactól.

Január 16-án 17:30-tól Székesfehérváron már második alkalommal lesz demonstráció (az első tüntetésen több mint ezren voltak, ami kifejezetten nagynak számít a város viszonylatában), a mostani megmozdulást is a Hajrá Fehérvár csoport szervezi a rabszolgatörvény és a kormányzati médiatúlsúly ellen. Mint írják:

„Üzenjük meg közösen: Székesfehérvár ellenáll!”

Szentmártonkáta és Nagykáta között január 17-én reggel 9 és 12 óra között lesz félpályás útlezárás, ezt a Civil Ellenállók Szentmártonkáta csoport szervezi.

Január 18-ra a Yellow Vest HUN csoport hirdetett félpályás útlezárást Budapesten a Váci útra, a Westend elé, méghozzá a délutáni csúcsforgalom idejére (16 és 22 óra közé). Azért ide, mert „ egy igen fájó ponton fog ütni”.

A legsűrűbb napunk egyértelműen a szombat lesz: január 19-én rengeteg vidéki városban tartanak majd tüntetést.

„Álljon le az ország!” – mondta Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke január 5-én Budapesten, az év első nagy tüntetésén. És így is lesz, legalábbis több mint tucatnyi városban, ezen a napon 15 órakor ugyanis egy időben, de rengeteg helyen kezdődik tiltakozás az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsága (OSZD) szervezésében.

Lesz demonstráció:

Budapesten élő közvetítéses körkapcsolás lesz a vidéki demonstrációkról a Clark Ádám téren, de van aznapra bejelentett tüntetés is, amelyet azonban nem az OSZD szervez, hanem magánszemélyek. Vonulás is lesz, a programról itt lehet tájékozódni.

És nem csak a vidék mozdul meg, külföldön is több helyen lesznek aznap demonstrációk:

Stuttgartban, Dublinban, Londonban, Münchenben, Amszterdamban, Bernben (immár harmadik alkalommal!),  és Bécsben január 19-én, Berlinben és Hamburgban pedig január 20-án.

FRISSÍTÉS (01.15): Lesz még tüntetés január 19-én  Oslóban is, és a Swansea-ben és a környéken élő magyarok is megmozdulnak (már második alkalommal), ahogy írják:

„Lehet, hogy elhagytuk a házunkat, de a hazánkat nem!”

FRISSÍTÉS II. (01.16): Január 19-én 14 órától forgalomlassító, békés demonstrációt tartanak Tamásiban is, a demonstráció a Kossuth téren egy flashmobbal zárul majd.

Berlinben pedig szintén január 19-én lesz szimpátiatüntetés („Berlinből üzenjük”), 20-án pedig beszélgetést tartanak majd, Csontos Csabával és Suba Áronnal, az Open Society Foundations munkatársaival és a Freie Ungarische Botschaft aktivistáival.

FRISSÍTÉS III. (01.17.):

Orosházán szombaton (január 19.) 14 órakor félpályás útlezárással kezdődik a demonstráció, ahonnan később a résztvevők a helyi Fidesz-irodához vonulnak át, mivel – ahogy azt Dr. Szabó Ervin jobbikos önkormányzati képviselő a Körös Hírcentrumnak elmondta – nem csak a rabszolgatörvény visszavonásáért, a sajtószabadság helyreállításáért és a korrupció ellenes ügyészség felállításáért tüntetnek, de „Simonka György áldatlan tevékenysége” ellen is.

Siófokon január 19-én 16 órától lesz közös ellenzéki tüntetés, ahogy többek közt beszédet mond Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, majd (mint a szervezők írják, közkívánatra) átvonulnak a helyi Fidesz-irodához. Út közben is lesz program, méghozzá „a helyi korrupció nevezetességeinek bemutatása”.

Ha kihagytunk valamit, az info@merce.hu címre írjátok meg, a listát ha bővül, természetesen frissítjük.

Címlapkép: Markoszov Szergej, Mérce
Olvass tovább!