Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kóka János bevédte Orbán hiperolcsó Gundel étkezdéjét: ez korábban is így volt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Meglepő helyről kapott védelmet Orbán Viktor és a miniszterelnökség új hiperolcsó étkezdéje, amit a Gundel üzemeltet. Az SZDSZ korábbi elnöke és gazdasági minisztere védte meg a „populista demagógiától” az étkezési közbeszerzést. Kóka szerint

„Ami Gundel körül megy, az ugyanolyan rosszízű, populista demagógia, mint ami ellen általában azok emelnek szót, akik most elárasztják az éttermet negatív kommentekkel. A helyzet az, hogy a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója. Ezúttal (is) nyilvános közbeszerzésen nyerte el a megbízást. Ahhoz, hogy nyertes lehessen, oda kellett áraznia, ahol például a parlementi étkezdében, vagy a Fehár Ház (Képviselői Irodaház) menzáján lehet ebédelni. Ezeken a helyeken ma 7-800 forintért lehet ebéd menüt kapni.
Ebben nincs semmi újdonság, korábban is így volt.”

Tehát a volt miniszter szerint – aki anno magánhelikopterével (amit piaci cégeinek bevételéből szerzett) került  lapok címlapjára –, ez teljesen természetes, hiszen korábban is így ment, és a parlamentben is olcsó a menü.

Szerencsére a volt miniszter itt nem hagyja abba az érvelést. Jogosan megjegyzi, hogy ez nem ugyanaz a Gundel mint a luxusétterem, hanem annak egyik cége lehet, amelyik menüzésre és olcsóbb ételekre szakosodott, majd jön az érvelés két csúcspontja:

„Mi is a probléma? Hogy a várban túl olcsó? És ez kinek fáj? Vagy hogy a Városligetben az éttermük túl drága? Meglehet, de akik így gondolják, el is kerülik az éttermet.

Értem a logikát, de a közbeszerzési botrányok általában a túlzott árakról szólnak, nem pedig arról, hogy valami túl olcsó.”

Mintha Kóka János nem hallott volna még olyan esetről, hogy egy cég azért szállít olcsón valamit valakiknek, hogy utána a másik szolgáltatást drágán vegyék meg. Például egy pártnak vagy politikusnak olcsón adnak dolgokat, hogy aztán a párt vagy politikus drága közbeszerzéseket nyerjen. Persze nem tudjuk, itt erről van-e szó, hiszen a közbeszerzés részleteit se tudjuk, azt se, kap-e a Gundel pénzt, vagy ő fizet terembérletet.

Egyébként szerencsére azért Kóka János se hiszi el, hogy egy közbeszerzés nem lehet túl olcsó, hiszen pár kommenttel lejjebb azt írja:

„Ez olyan, mint amikor egy légitársaság ugyanazon a szakaszon pár tízezerért kínál turista jegyet, és pár százezerért business-t. Mivel az elvárás 800-900 forint korül volt, azt gyanítom, hogy a Gundel önköltség körül vállalta be, presztízs-szempontok miatt.”

Egy kommentelő ezután azt kérdezi Kókától, vajon az iskoláknak miért nem a Gundel főz, de Kóka Jánosnak erre is van válasza:

„Valóban, itt a probléma. Egy iskolai, vagy kórházi ebédmenüre kb 300 forint jut. Ennyiből kellene kihozniuk a minőségi étkeztetést. Ez nem sokkal több mint harmada a várbéli áraknak.”

A volt SZDSZ-miniszter érvelése arról, hogy korábban is így volt, most is így van, hogy hiperolcsón étkezhetnek a politikusok, nagyban emlékeztet egyébként Orbán luxusrepülős érvelésére, amely szerint:

„Harminc éve mindig így mentem, jövő héten is így fogok menni és azután is így fogok menni.”

Ezt talán a magyar politikai osztály jelmondatává is emelhetnénk.

Kóka János egyébként igazi „centrumfigura”, 2010 után több cikk is jelent meg arról, hogy a magyar külügy segíti Kóka cégének külföldi terjeszkedését.
Címlapkép: MTI/KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM