Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Így játsszák ki Belgrád központját a nagytőkének

Budapest tereinek tőkés kisajátítási folyamatait hajlamosak vagyunk a NER-közeli tőkések mohóságának betudni. Holott a biztonságos befektetési lehetőséget kereső tőke Kelet-Európa-szerte radikális átalakításokat végez. A leginkább lélegzet-elállító kísérlet talán Belgrád központjában, a Száva folyó partján zajlik.

Szakszervezeti tüntetés, háttérben a Belgrade Waterfront kampánya; Foto: Marko Miletić / Mašina

Senki és semmi sem tudta megingatni az Aleksandar Vučić vezette hatalmi koalíciót eltökélt szándékában, hogy véghezvigye ezt a sokak szerint számos szempontból káros luxus épületkomplexum-projektet. A kormány és Vučić államelnök (az építkezés megkezdésekor miniszterelnök) különböző érdekvédelmi szervezetek és szakemberek folyamatos és alapos kritikája, valamint a projektet kifogásoló tüntetések sorozata ellenére kitartottak álláspontjuk mellett, hogy a Belgrade Waterfont úgynevezett nemzeti jelentőséggel bíró beruházás, amely külföldi befektetőket fog az országba vonzani, többezer munkahelyet fog biztosítani a helyi lakosság számára, Belgrádot pedig, a köztársasági elnök szavaival élve, szebbé fogja tenni Vancouvernél, Oslonál és Tel Avivnél.

A Belgrade Waterfront (szerbül: Beograd na vodi, ami magyarul annyit tesz: Belgrád a vízen) épületegyüttes elsőként elkészült lakótömbjének júliusi átadásán a szerb államelnök kijelentette, hogy a Száva partján egy teljesen új város emelkedik majd, valamint hogy az első épületek felavatása az első győzelmet jelképezi. És – habár szokatlan, hogy maga az köztársasági elnök nyit meg egy magánbefektető által épített lakótömböt – tulajdonképpen mindkét állítása igaz.

Győztesek és vesztesek

A szerb kormány 2014-ben hatalmas médiakampánnyal harangozta be a Belgrade Waterfrontot mint az ország legjelentősebb városrehabilitációs projektjét és a kormány legnagyobb sikerét a külföldi beruházások biztosításának terén, lévén a közvetlen külföldi befektetés a vučići kormányzás propagandájának egyik vezérszava.

A pozitív közvélemény alakításra irányuló reklámhadjáratban elhangzott többek között, hogy az épületkomplexum több mint három milliárd euró közvetlen külföldi beruházást és harmincezer munkahelyet fog biztosítani. A kormány ezekkel az érvekkel igazolja a mai napig, hogy a főváros földrajzi központjának több mint száz hektár területét, az ún. Száva amfiteátrumot, a magántőke, azaz a beruházó cég rendelkezésére bocsátotta – ingyenesen. Ezzel több történelmi jelentőségű épület is az  Egyesült Arab Emirátusokban székelő Eagle Hills ingatlan fejlesztő cég hatáskörébe került, amely a Belgrade Waterfront tőkéjének a többségi tulajdonos.

A projekt mesterverve; forrás: Serbian Government twitter

E hatalmas értékkel bíró közterületet a kormány egy különleges törvény (lex specialis) segítségével ajándékozta el. Ez azonban nem az egyetlen különleges jogi eljárás a Belgrade Waterfront esetében. A kormány a városrendezési tervet is megváltoztatta, mert azt a projekt több ponton is sértené. A korábbi rendezési terv a Száva belgrádi partjának történelmi használati módjaival és földrajzi jellegzetességeivel összhangban, alacsony intenzitású ipari tevékenységekre és szárazföldi, vasúti és vízi közlekedésre adott lehetőséget, és az épületek maximális magasságát is meghatározta.

A kormány a Belgrade Waterfront számára szánt területre vonatkozólag feloldotta az épületmagasságkorlátot, megkönnyítette az építkezési engedélyek kiadását, megszüntette a kötelező 50%-os közterületarányt, és vállalta „tereptisztítás”, azaz az építkezésre való előkészítés költségeit.

Az utóbbiak közé tartozik például a központi vasút- és autóbuszpályaudvar kitelepítése, ami azon felül, hogy roppantul költséges, a fővároson kívül élő lakosság számára megnehezíti a különböző belgrádi intézmények elérhetőségét.

A jugoszláv szocializmus idején Belgrád azon része, ahol most az Eagle Hills építkezik, olyan sikeres állami cégek otthona volt, mint például a Srbolek orvossággyár vagy a Luka Beograd kikötő. Míg ezeket Szerbia kapitalizmushoz való visszatérésének folyamata nyelte el, az itt élő elszegényedett munkásokat a város megújulásának nevében az állam lakoltatta ki. Egyesek számára ugyan biztosított lakást – három évre (sic!), míg másoknak ennyi sem jutott.

Habár a Belgrade Waterfront épületeinek 60%-át lakhatási célokra tervezik, a Száva-menti otthonaikból kilakoltatott emberek előtt örökre zárva maradnak a dubai építészet pazar stílusával megihletett új és épülő lakótömbök kapui. A valamikori ipari- és munkásnegyed felett ugyanis az ország legdrágább lakásai fognak tornyosulni, négyzetméterenkét 5000 euró körüli árcímkékkel. Vagyis,

egy átlagos lakás megvásárlására a Belgrade Waterfont területén kb. 40 évnyi szerbiai átlagfizetés összegét kell félretenni.

A beruházó és az állam közötti szerződésből[1] az is kiderült, hogy a számtalanszor hangsúlyozott három milliárd euró helyett a beruházó 150 milliós beruházásra kötelezte el magát. Az állam viszont, többek között, engedélyezi a földhasználati jog tulajdonjoggá változtatását a befektető javára, a tervezést teljesen a beruházó hatáskörébe helyezi, valamint elkötelezi magát, hogy nem hoz törvényeket a szerződés kárára.

Kié a város? Miénk a város

A Belgrade Waterfront projekt beharangozása már évekkel ezelőtt nagy port kavart a szerbiai progresszív politikai csoportosulások köreiben. Még a leggyakrabban csendben maradó szakértői szférában is megszólalt a kritika hangja. 2015-ben már megalakult a Ne da(vi)mo Beograd kezdeményezés (Ne fojtsuk meg (Nem adjuk) Belgrádot), amely központi szerepet vállalt a gigantikus városmegújulási projekt ellenzésében. A szervezet jogi eljárásokkal és tömegmozgósítással küzdött a tőkebarát hatalom kedvenc beruházása ellen. Többek között a Belgrade Waterfront-szerződés alkotmányellenességét próbálták bizonyítani, valamint büntetőeljárást indítványoztak a Száva folyó gátvédelmének megkárosítása miatt. Már 2015 őszén megszervezték az első utcai tiltakozásokat, melyekhez más szervezetek és aktivisták is csatlakoztak.

A Ne Davimo Beograd tüntetése 2016 júniusában

A tüntetések 2016. tavaszán váltak tömegessé, miután egy Száva partjához közeli utcában az éjszaka közepén álarcos személyek, az ehhez szükséges gépezettel felszerelve, olyan épületeket bontottak le illegálisan, amelyek gátolták a Belgrade Waterfronton végzendő munkálatokat. A helyszínen levő éjjeliőrt megkötözték, és bár testi sérülés nem érte, sokkos állapotban kórházba került, és néhány napon belül meghalt.

Az épületbontást követő hónapokban volt, hogy akár tízezrek is tüntettek Belgrád utcáin, a Ne Davimo Beograd által használt sárga gumikacsa – szerb szlengben a „kacsát mutatni” kifejezés a „középső ujjat mutatni” jelentésének a megfelelője  – közismert szimbólummá vált és a közvéleményben nagyobb teret nyert a Belgrade Waterfront kritikája. A legismertebb tüntetőszlogen a „Kié a város? Miénk a város!” (Čiji grad? Naš grad!) lett.

A tiltakozás lendülete viszonylag sokáig tartott – részben mert az állam nem vállalta a felelősséget az éjszakai épületbontásért és halogatta az ügy feltárását, részben mert más problémák is tüntetéseket váltottak ki, köztük a több városra is kiterjedt önkényuralom elleni tíltakozássorozat.

Tüntetés 2017 áprilisában; Foto: Ana Vuković

A Ne Davimo Beograd kezdeményezés azonban nem tudott a politikailag vegyes tíltakozásnak egységes artikulácíót biztosítani. Szervesebb, a helyi közösségekkel kapcsolatokat építő politikai szervezés híján az egyetlen továbblépési lehetőséget a Ne Da(vi)mo Beograd  számára a belgrádi helyhatósági választások nyújtották.

Szűk anyagi lehetőségeik, a kevés kampányaktivitást vállaló tagság, valamint a legnézettebb médiákhoz való hozzáférés hiánya éllenére a szavazatok 3,5%-át szerezték meg az idei belgrádi önkormányzati választásokon.

Az adott körülmények között ez nem lebecsülendő eredmény egy új baloldali kezdeményezés esetében, viszont a képviselőtestületbe való bejutáshoz 5%-ra lett volna szükség. A kormányon levő hatalom elsöprő győzelmet aratott. A Ne Davimo Beograd jövője egyelőre nem egyértelmű, de a más baloldali, valamint helyi kezdeményezésekkel való szövetkezés tűnik a legesedékesebbnek.

Valakinek dolgozni is kell

Aleksandar Vučić a Belgarde Waterfont projekt keretében megépült első lakótömb átadása alkalmával akár azt is mondhatta volna, hogy a Száva mentén a győztesek új városa épül. Akárcsak másutt, itt is a tőke tulajdonosai a győztesek. De a veszteseknek is jár valami. Elsősorban munkahelyek. Hogy lesz-e belőlük 30.000, ahogyan a Waterfront-propaganda igéri, az majd kiderül. Viszont a munkahelyek minőségét az építőipari munkások már megtapasztalhatták: kettejüknek már az életébe került a nemzeti jelentőségű városmegújulás.

Nehezen szivárog ki információ a Belgrade Waterfront építési területről. Az ellenzéki média és a szakszervezetek nem léphetnek be a „tiltott városba”. A haláleseteket mégsem lehetett eltitkolni, és a baleseteket követően egy építőipari alkalmazott is nyilatkozott a baleseteket követően egy építőipari alkalmazott is nyilatkozott – persze névtelenül. Elmondása szerint az általánosan alacsony bérek melett (a megszólaló elmindása szerint heti 60 óra munka után 135 ezer forintnak megfelelő dínárt keres, részben feketén), a munkakörülmények rettenetesek, a dolgozók egy részét illegálisan foglalkoztatják, a munkaadót pedig előre tájékoztatják a munkaügyi felügyelőség helyszínre érkezéséről.

A nyilatkozó munkás véleményével ellentétben Zoran Đorđević munkaügyi miniszter szerint a halálesetek nem tették szükségessé a munkaügyi felügyelőség vizsgálatát, mert a munkálatokért felelős magánvállalat minden szükséges információt megadott az esetről.

Az építőipari foglalkoztatások ideiglenesek. De azok a munkahelyek sem ígéretesek, amelyeket majd a kiépült Belgrade Waterfront biztosíthat: luxuslakások és luxus-szállodák takarítása, bevásárlóközpontok pénztárainak üzemeltetése, éttermi kiszolgálás, konditermek gépeinek karbantartása és más, nem kifejezetten az emberi méltóságnak megfelelő munkahelyek nyílhatnak majd.

Az elköltött közpénzért és elajándékozott közjavakért cserébe persze nem csak rossz minőségű munkahelyek járnak. A Belgrade Waterfrontot Szent Nemanja István fejedelmet ábrázoló tizenöt méter magas szoborral és a Szerbiai Középkori Múzeummal tervezik „megkoronázni”, ezzel teljesen kitörölve a Száva amfiteátrum történelmi jellegzetességeit.

A kevés progresszív szerb akadémikus egyikének szavaival élve a Belgrade Waterfront „városépitési, politikai és közgazdasági bűncselekmény”. Itt anyagi formát ölt a mai jobboldal két meghatározó ideál-típusa: a neoliberalizmus és a nemzetikonzervatizmus. Így a győztesek városának jövendőbeli alacsony bérért gürcölő dolgozói munkából hazafelé tartva meghajolhatnak majd a tőke és nemzet egysége előtt.

[1] – A Belgrade Waterfronthoz kötődő kötelezettésgeket szabályozó szerzőédsnek hívatalosan négy aláírója van: A Szerb Köztársaság képviselője (Zorana Mihajlović),  Belgrade Waterfront Capital Investment LLC (Mohamed Ali Rashed Alabbar), Beograd na vodi kft (Aleksandar Trifunović) és Al Maabar International Investment LLC (Mohamed Ali Rashed Alabbar). Ugyanis a projektet különböző cégeken keresztül realizálják, de csak két valódi fél van: a Szerb Köztársaság és  Mohamed Ali Rashed Alabbar magántőkéje.

Olvass tovább!