Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Részben kihátrálhat a kormány a cafetéria visszavágásából

Ez a cikk több mint 5 éves.

Egyelőre tapogatózó tárgyalásokra, de összeülhet a Közszolgálati Vállalatok Konzultációs Fóruma, miután a Magyar Szakszervezeti Szövetség ezt kezdeményezte, értesült a 24.hu.

Kordás László az MSzSz elnöke a hírportálnak nyilatkozva kiemelte, komoly problémákat tapasztalhat például a villamosenergia-ipar, amennyiben a béren kívüli juttatások adótartamát a bérek szintjére emelik, mivel a dolgozókat kártérítés nélkül veszteség is érheti az új költségvetés bevezetése után.

A hírekkel egyidőben összeült egy másik érdekegyeztető tanács, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma is (VKF), amelyen a kabinet képviselői most azt is felvetették,

„nincsen kőbe vésve” a cafeteriák új adóztatásának rendszere.

Ez azt is jelentheti, hogy a kormány esetleg elfogadná a szakszervezetek által javasolt változtatásokat, tehát a családi támogatásoknál (iskolakezdés), a munkába járási és mobilitási juttatásoknál (bérlet és albérlet támogatása), valamint a nyugdíj- és egészségpénztári befizetéseknél maradna a cafetéria jelenlegi státusza.

A bátortalan kormányzati felvetésre azután került sor, hogy a szakszervezetek korábban közölték: a cafetéria adózási változásainka bevezetése esetén jelentős (a vasutasok esetében például 15 százalékos) bérkompenzációt követelnek, hogy tagjaik, és általában a munkavállalók ne vesszenek rajta a megszorító intézkedéseken.

A vasutas szakszervezet mellett lényegi, komoly emelést követel a BKV dolgozóit többségében tömörítő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is, itt a vasúthoz hasonlóan főleg a munkaerő hiánya okoz gondot. Ennek fényében a cafetéria kompenzálására az EKSZ kevesli a BKK-nál jövő évre előirányzott 12 százalékot, és Naszályi Gábor szakszervezeti elnök szerint itt is

legalább 15 százalékot tartanának indokoltnak, a választható cafetéria átlagos nettó értéke fejében.

Mind Kordás László, mind a tömegközlekedési dolgozók szakszervezeti vezetői hangsúlyozták, széleskörű sztrájkhelyzet állhat elő akkor, ha nem történik az ügyben semmiféle megegyezés.

Eközben élesedik a helyzet a kereskedelmi dolgozóknál is. Egy multicéggel, az Auchan áruházlánccal a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) most felmondta a bérmegállapodást (amíg ez tart, tárgyalásra igen, de sztrájkra nem kerülhet sor), mivel kiderült, hogy a multicég tartalék forrásaiból megpróbált különmegegyezést kötni dolgozóinak egy kisebb csoportjával.

Talán még inkább sztrájkkal fenyeget a helyzet a Metro nagykereskedelmi áruházaknál, ott idén márciusban kezdte volna meg a KASZ az új bértárgyalásokat, a cég vezetésével azonban idáig is képtelenek voltak dűlőre jutni.

Korábban a Mérce is beszámolt arról, hogy a cafetéria-adóztatás változása és így a dolgozók életszínvonalának várható, jelentős visszaesése miatt a szakszervezetek már közös tiltakozást is bejelentettek a Kossuth térre, jövő keddre. A demonstráció előtt a kormányzat már több eszközzel is próbálta megosztani a közösen tiltakozni kiállókat, azonban kísérleteik nem jártak sikerrel.

(24.hu)