Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tüntetésbe kezdenek a szakszervezetek a megszorítások miatt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közös utcai tüntetésen tiltakoznak a szakszervezetek a cafetéria és a béren kívüli rendszerek megadóztatása ellen. Erről beszélt a Népszavának Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a LIGA közösen tüntet november 6-án a Magyar Nemzeti Bank és a Kossuth tér között.

Székely Tamás a demonstráció elsődleges okaként azt említette a Bérek, munka, szakszervezet: jövő kihívásai című konferencián, hogy a kormány kérésükkel ellentétben nem módosította javaslatát, és a korábban általuk ígért tárgyalások sem valósultak meg, így nem hagytak számukra más választást, mint az  utcai tiltakozást.

Székely hangsúlyozta, a cafetéria-rendszer átalakítása, a béren kívüli juttatások megadóztatása valójában súlyos megszorítás, amely 2 millió embert érint. A tüntetés céljaival kapcsolatban azonban Székelynek mégsincsenek nagy elvárásai:

„ettől a kormánytól a munkavállalók már nem várhatnak semmit”.

Ugyanakkor hozzátette, a szakszervezetek „kötelessége” a tiltakozás, és a további, nagyobb szabású lépésekről is egyeztetnek már.

A cafetéria rendszer ősszel bejelentett gyakorlati eltörlése a legtöbb magyar dolgozónak a béren kívüli támogatások, juttatások döntő többségének eltűnésével jár. Ugyan bizonyos cégek a juttatások készpénzesítése mellett döntöttek, ez azonban éppen az eddigi juttatások hosszabb távú, nem-pénzbeli jellegét szüntette meg.

(Címoldali kép: Az MVM TSZSZ szimpátiatüntetése a Lengyel Nagykövetség előtt 2018. szeptember 20-án. Fotó: EGYESÜLT VILLAMOSENERGIA-IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE)