A londoni magyar nagykövetség előtt töltötte az éjszakát egy csoport fiatal, hogy a hajléktalanság kriminalizálása ellen tüntessenek. Az esemény szervezőjét, Csillag Tamást kérdeztük arról, miért érezték fontosnak, hogy tiltakozzanak.
Tamás 27 éves. Szombathelyen született, 18 évesen egy ösztöndíjprogram keretében a New York University hallgatójaként kezdte meg egyetemi tanulmányait, élt a Közel-Keleten, Londonban, volt gyakornok a magyar és az Európai Parlamentben is. Tanult a CEU-n is, de – ahogy fogalmazott – „az egyre ellenségesebb hazai légkör miatt (ceusként iszonyat nehéz elhelyezkedni a magyar közszférában) úgy döntöttem, hogy inkább Angliában próbálok szerencsét.” Jelenleg politikai tanácsadóként dolgozik, független brit képviselőknek segít gazdasági-politikai döntésekben. 2016 óta tagja a Momentumnak, jelenleg a párt londoni alapszervezetének vezetője.
És hogy miért szerveztek a magyar nagykövetség elé egész éjszakás tüntetést?
„Mikor a magyar kormány a legkiszolgáltatottabb emberek után megy, és őket vegzálja, úgy éreztük, hogy nem maradhatunk csöndben. Egyszerre szerettünk volna kifejezni a szolidaritásunkat, és megmutatni a kormánynak, hogy sokan vagyunk, akik nagyon nem értünk egyet azzal, ahogy a nehéz sorsú emberekkel bánik” – írta kérdésemre Tamás.
A megmozduláson 20-30 év közi külföldön élő magyarok, diákok és pályakezdők vettek részt, főleg momentumosok és Momentum szimpatizánsok. Az este folyamán nagyjából két tucatnyi résztvevő volt kint összesen, az egész éjszakát tízen töltötték a követség előtt.
Tamás szerint kifejezetten pozitív közösségi élmény volt, a visszajelzések is ezt igazolják (sőt, többen jelezték neki, hogy más európai nagyvárosokban is terveznek hasonló akciókat).
„Két ember nem örült az akciónak: a követség gondnoka, érthető okokból, és anyukám, aki félt hogy megfázunk.”
Arra a kérdésemre, miért ezt a tiltakozási formát választották, Tamás azt írta:
„Szerintem már csak az ilyen jellegű tiltakozások képesek átütni a társadalom ingerküszöbét. Mikor egy csapat relatíve szerencsés fiatal igenis bevállalja, hogy egy éjszakára nem a kényelmes ágyában alszik. A másik szempont, hogy egy ilyen élmény után sokkal jobban át tudja érezni az ember, hogy milyen is lehet a másik oldalon lenni.”
Arra a kérdésemre, hogy vajon az államnak mi lenne a feladata a hajléktalan emberek üldözése helyett, Tamás azt válaszolta, hogy szerinte egy sokkal kiterjedtebb szociális bérlakás rendszerre lenne szükség, amivel meg tudnák előzni vagy legalább csökkenteni tudnák az utcára kerülő emberek számát. Mint fogalmazott:
„A megelőzés sokkal olcsóbb, mint egy már utcára került embert újra integrálni a társadalomba.”
Emellett úgy véli, hogy a hajléktalanszállók körülményeit javítani és az oda való bejutás feltételeit egyszerűsíteni kéne, mert a jelenlegi helyzetben sokan inkább az utcán maradnak, mint hogy bemenjenek egy szállóra, mert nem érzik magukat ott biztonságban (ezzel kapcsolatban néhány napja kunyhóban élő emberek mondták el a véleményüket a Mércén).
Tamás azt is elmondta, hogy másfél éve szerveznek közösségi eseményeket, vitákat, előadásokat és lakossági fórumokat a Momentum színeiben, csak Angliában közel száz tagjuk van, és folyamatosan bővül a közösségük. Terveznek még hasonló akciókat, legközelebb épp a Brexitről tartanak majd tájékoztató előadást a kint élő magyaroknak. Emellett pedig épp gyűjtik az aláírásokat Hadházy Ákos petíciójához is, amely az Európai Ügyészséghez való csatlakozást követeli.
Az utóbbi napokban egyre többen szólalnak fel saját közegükben és a nyilvánosság előtt is a hajléktalanság kriminalizálása ellen. Immár több mint 2000 ügyvéd írta alá azt a petíciót, amelyben még a bojkott lehetőségét is kilátásba helyezték, amennyiben továbbra is bíróság elé rángatják az utcán élő embereket. A kezdeményezést társadalomtudósok sora támogatja. Emellett orvosok is nyílt levélben tiltakoznak már („felelős értelmiségiként”) a hajléktalanság kriminalizációja ellen.
Emellett pedig egyre többen érzik, hogy saját felelősségünk is, hogy ne hagyjuk, hogy a hajléktalan embereket tovább vegzálják. Ahogy azt Barabás Eszter is tette, aki egyedül állt neki a tiltakozásnak – vagy ahogy ő mondja:
„így igyekszem feldolgozni azt a közösségi traumát, ami épp megtörténik mindannyiunkkal.”
