„Tisztában vagyok azzal is, hogy nekem és a leendő kormánynak az ország három harmadát, a magyar nemzet egészét kell képviselnünk.”
(Orbán Viktor, 2010. május 14.)
Igen egyszerű Orbán Viktor új magyarságdefiníciójának („az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”) nyilvánvaló logikai buktatóin (hogy ez alapján vagy senki sem magyar, vagy pedig a magyarságuk eldönthetetlen) nevetgélni. Egy fokkal még ennél is pontosabb és viccesebb a 444 cikke, amelyben felsorolják, kik nem számítanak magyarnak a definíció szerint. Az idézet egyébként Golda Meir izraeli miniszterelnöktől származik, csak ő értelemszerűen, nem a magyarokat, hanem a zsidókat definiálta így.
Azonban a röhögcsélés közben elfeledjük, hogy ezzel a definícióval Orbán Viktor gyakorlatilag kizárta a nem Magyarországon élő magyarokat a magyar nemzetből.
Értelmezzük Orbán mondatát jóindulatúan: nyilván nem arra gondolt, hogy Deák Ferenc nem volt magyar, mert nem voltak gyerekei sem, és azt hiszem, nem kell annyira szó szerint értenünk a definíciót, hogy egy végtelenségbe vezető, meghatározhatatlan magyarságdefiníciót kapjunk. Vagy, ha a jövőbeli unokákat nem számoljuk, akkor azt, hogy senki sem magyar.
Orbán mondása ugyanis arról szól, hogy az az igazi magyar, az éli át igazán a magyarságát, aki tenni fog vagy tesz arról, hogy a magyarságát az unokájának is átörökítse. És hogy mi ez a magyarság? Nos, a Hagyományok Háza megnyitóján elhangzott beszéd kapcsán a legkézenfekvőbb a magyarságot valamiféle kulturális tradícióként (és nem etnicista vérmágiaként) értelmezni, ez Orbán beszédéből világosan ki is derül: ez az idézet arról szól, hogy egy igazi magyar biztosítja, hogy az unokája számára is igazán fontos legyen a magyar népi kultúra. Merem remélni, hogy József Attila vagy Ady költészete is.
Persze, az, hogy mi a magyar kulturális tradíció, az önmagában egy nagyon érzékeny kérdés, én a fentiekben csak azért hangsúlyoztam a népi kultúrát, mert Orbán is így tesz a beszédében. Természetesen a magyar kulturális hagyomány egészével való azonosulást elvárni nonszensz volna, teljesen rendben van, ha valakinek fontosabb Pilinszky vagy Esterházy munkássága, mint mondjuk az Egri csillagok. Azonban nem véletlen, hogy ez a beszéd pont a Hagyományok Háza avatásán hangzott el: van a magyar jobboldalon egy erős tendencia a magyar népi kultúrával való azonosulást a magyarság kritériumává tenni. (Erre adott érthető, de túlzó ellenreakció a másik oldal sokszor merev népikultúra-ellenessége.)
Orbán beszéde sok szempontból kirekesztő (szerinte „tetszetős” gondolat, hogy az a magyar, akinek a nagyszülője is magyar volt, az egész beszéd kiválóan illik a „kultúra megvédéséről” szóló bevándorlás-ellenes narratívába, de jutottak bele szép gondolatok az „internacionalista” erőkről 2002 után), de fontos látni, hogy a nevetségessége miatt kiragadott rész is az, ráadásul egy eddig nem nagyon látott módon.
Ha ugyanis eltekintünk a magyarságot népzene-imádatra redukáló alaphangtól, és általában fókuszálunk valamiféle kulturálisan értett magyarságtudatra, akkor is vagyunk páran, akik számára korántsem magától értetődő, hogy akár a gyerekünk, nem, hogy az unokánk így fog érezni.
Egyes adatok alapján az erdélyi magyarok 15-20%-a köt vegyes házasságot. Könnyen lehet, hogy már ezek a gyerekek is inkább románnak, mint magyarnak fogják magukat érezni – hát még az unokák. Nem tudni, hogy az Egyesült Királyságba vagy Németországba kitántorgott magyarok milyen arányban fognak vegyes házasságot kötni, és azt se tudni, hogy az ő gyerekeik inkább britnek vagy németnek, mint magyarnak érezni magukat. Azt meg pláne nem, hogy nevezett gyerekeknek milyen nemzetiségű lesz a partnere. De akkor ők könnyen lehet, hogy nem magyarok?
Cambridge-ben működik egy magyar vasárnapi iskola, ahol az elmondások alapján komoly probléma, hogy a kamaszodó gyerekek egy idő után már nem hajlandóak eljárni, mert a magyar nyelvben a „lúzer” szüleiket látják. Kevés ember szokta az anyanyelvét menőnek tartani (bár azért a finnugorságnak megvan a maga bája), de az érthető, ha egy tizenévest a legkevésbé sem érdekel egy nyelv és kultúra, amit csak az anyja képvisel. Akkor az ő szüleik nem magyarok?
Ha valaki Magyarországon él, és a magyarságot valamilyen megengedő kulturális alapon definiáljuk (ahogy azt illene is), akkor szinte magától értetődő, hogy a gyereke is magyar lesz. Ha azonban nem, éljen bár a Trianon előtti határokon belül vagy kívül, ez korántsem magától értetődő. A magyar kormány feladata a magyar kultúra terjesztésének segítése, de nem dolga senkit sem kizárnia a magyarságból gyermeke miatt.
Én jelenleg Angliában tanulok, és könnyen lehet, hogy egy darabig nem is fogok hazaköltözni. 21 évesen természetesen elég kevés elképzelésem van a gyerekemről, azonban fontosnak tartom, hogy átadjam nekik a magyar kultúra számomra sokat jelentő elemeit – ki tudja, talán még többet is. Azt azonban nem gondolom, hogy akkor is rá kell majd leendő gyerekeimre erőltetnem azt, ha nem akarják. Azt sem gondolom, hogy a gyerekeim megfelelő magyarsága miatt kellene magyar partnert keresnem majd, vagy csak ezért hazaköltöznöm.
