Az olykor a magyar baloldalon is elhangzó közkeletű vélekedéssel szemben korántsem automatizmus az, hogy a választók rettegve gyűlöljék az Európába érkező menekülteket. Ezért fontos cél, bár nem különösebb innováció a menekültellenes politikai erők részéről, hogy megszólalásaikban olyan asszociációkat hozzanak létre és erősítsenek meg, melyek a menekülteket az erőszakhoz, fenyegetéshez, terrorizmushoz kötik. Ebbe a stratégiába illeszkedik Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egyik legutóbbi megszólalása is, amely szerint
„a máig megoldatlan migrációs válság párhuzamos társadalmakat, és minden korábbinál súlyosabb terrorfenyegetettséget hozott létre a kontinensen.”
Önmagában az, hogy egy magyar kormánytag nem mond igazat, különösebben nem izgalmas fejlemény. De amíg és ahányszor az ilyen kijelentések cáfolatlanul maradnak, úgy nyugszunk és simulunk bele a kormányzati propaganda által létrehozott alternatív valóságba – éppen ezért érdemes a fenti kijelentést a valósággal összevetni.
Nem csak az a jó hírünk van a külügyminiszter számára, hogy nincs igaza, hanem az is, hogy kevés erőfeszítéssel maga is tehet Európa terrorfenyegetésének csökkentéséért.
A Global Terrorism Database 1970 óta vezet részletes, mindenki számára elérhető statisztikákat a világszerte előforduló terrorcselekményekről. A terrorcselekmények halálos áldozatainak száma olyan mutató, amely alkalmas a terrorfenyegetettség mértékének részletesebb vizsgálatára.
Ami a minden korábbinál súlyosabbságot illeti, Nyugat-Európában tavaly 65 százalékkal csökkent, összesen 83 volt a terrorcselekmények halálos áldozatainak száma. Bár a terrornak nincs elfogadható mértéke, a trend kifejezetten pozitív. A régióban elkövetett terrorcselekmények egyébként a világ összes hasonló terroreseményének 3 százalékát (!) tették ki 2017-ben. Bár a dzsihádista cselekmények jóval súlyosabb következményekkel járnak más típusoknál a halálos áldozatok arányát tekintve,
a legtöbb terrortámadást az EU-ban – minden három támadásból kettőt – szeparatista csoportok követték el 2017-ben.
Érdemes mindezt történeti kontextusba is helyezni (1. ábra), hogy lássuk: az 1970-90 közötti időszak a halálos áldozatok számát tekintve a mainál jóval tragikusabb volt a régióban. A 2005-ös kiugrás a madridi merényletet, a 2011-es Breivik ámokfutását jelzi, míg 2015-16 kiugrását az Iszlám Állam európai kampánya okozza.
Várható-e, hogy a nyugat-európai halálos áldozatok jelentős részéért felelős dzsihádista kampány eszkalálódik?
A trendek (2. ábra) éppen ennek ellenkezőjére utalnak. A halálesetek a 2014-es csúcshoz képest 2017-re 41 százalékkal csökkentek globálisan; a tavalyi sorozatban a harmadik év, amikor a terror áldozatainak száma csökken.
Mindez persze érthető: 2014 az Iszlám Állam történetének csúcspontja, a kalifátus kikiáltása. A tavalyi év fejleményei, így például Moszul visszafoglalása, a terrorszervezet visszaszorulásához is vezettek. A terrorszervezet 2017-ben világszerte 40 százalékkal kevesebb embert ölt meg, mint 2016-ban.
Pusztán az Iszlám Állam elleni harc sikerétől azonban nem várható a terrorfenyegetettség megszűnése, naivitás lenne azt gondolni, hogy a szervezet nélkül maradó terroristák motivációi is automatikusan megváltoznának.
A fenti adatok korántsem jelentik azt, hogy ne lenne összefüggés migráció és terrorizmus között. Amiben a külügyminiszter azonban téved, hogy az ok-okozatiság éppen ellentétes:
a terrorizmus nem következménye, hanem oka az Európát elérő migrációs hullámnak.
Tavaly a terrortámadások több mint fele 4 országra (Irak, Afganisztán, India, Pakisztán), a kapcsolódó halálesetek több mint fele 3 országra (Irak, Afganisztán, Szíria) koncentrálódott. A menekültek nem terrorcselekmények potenciális elkövetői, hanem terrorcselekmények potenciális áldozatai. Azért jönnek.
És ebből a szempontból a helyzet valóban drámai.
A terrorcselekmények halálos áldozatainak regionális megoszlása (3. ábra) jól mutatja, hogy míg Európa részesedése szabad szemmel alig kivehető (Kelet- és Nyugat-Európára együttesen a halálesetek kevesebb mint egy százaléka jut), Közel-Kelet és Észak-Afrika lakóinak fenyegetettsége nem csak magas, de – főként az Iszlám Állam jelenlétének köszönhetően – évtizedes távlatban kiugró.
A migráció egyik kiváltó oka a terrorfenyegetettség ugyan, ám maga a terror nem valamiféle megmagyarázhatatlan jelenség vagy „végső ok”, számos eredő következménye. Egy ilyen írásban nincs mód kitérni az elmúlt évek terrorkampányainak összetett okaira, de a szakértők egyetértenek abban, hogy az Iszlám Állam felemelkedése például elképzelhetetlen lett volna Irak megszállása nélkül. Ahogy az adatok (4. ábra) az arab tavaszban érintett országok különös kitettségét is megmutatják.
A tények tehát határozottan cáfolják Szijjártó Péter állításait. A Global Peace Index szerint, amely a terrorizmuson kívül egyéb erőszakos konfliktusokat is vizsgál,
Európa a világ legbékésebb régiója: a világ 30 legbékésebb országa közül 20 európai.
Míg ennek az eredménynek európaiként örülhetünk, az index a globálisan elszabaduló egyenlőtlenségekre is rámutat, ahol a békés országok egyre biztonságosabbá, a nem békés országok pedig egyre veszélyesebbé válnak (5. ábra). Míg erre Európa országai ideig-óráig megpróbálhatnak válaszolni saját biztonságos erődjük elszigetelésével és megvédésével, naivitás lenne azt gondolni, hogy az egyre mélyülő szakadék következményei helyben maradnának.
Visszatérve a kontinensre, igaza lehet-e mégis Szijjártó Péternek annyiban, hogy az Európába érkező menekültek radikalizálódhatnak, és ezért terrorszervezetekhez csatlakozhatnak?
A kutatások szerint ennek kockázata nem magasabb a menekültek, mint más jogfosztott csoportok esetén.
Az ENSZ 2016-os vonatkozó riportja hangsúlyozza, hogy megalapozatlan a vélekedés, miszerint a menekültek radikalizációs kockázatot jelentenének a befogadó társadalmak számára. Az Europol éves beszámolója hasonlóképpen nem támasztja alá, hogy a terroristák menekültútvonalakat használnának az Európába jutáshoz. Ez nem azt jelenti, hogy a menekültek között ne fordulnának elő terroristák, hanem azt, hogy nem nagyobb arányban, mint más populációkban.
Európa két kapuországában, Görögországban és Olaszországban például a nyomozások nem tudták bizonyítani ilyen technikák meglétét. Az Europol 2018-as jelentése ehhez hozzáteszi, hogy a menekültek körül kialakult ellenőrzési rezsim éppenséggel ennek a valószínűségét csökkenti.
Francisco Martin-Rayo tanulmánya három tényezőt emel ki, amelyek a radikalizáció kockázatát növelhetik: rendelkezik-e valaki iszlámista oktatási előtörténettel; tud-e állást találni; végül: mennyire volt szabad mozgásában korlátozva, például bezárva, menekültként.
Ha a külügyminiszter a menekültek potenciális radikalizációja miatt aggódik, nincs más dolga, mint kormánytagként felszólalni és intézkedni a menekültekkel való embertelen bánásmód ellen a magyar határon és az ott működő tranzitzónákban. A magyar tranzitzónák nem csak kegyetlenek tehát, hanem potenciálisan veszélyesek is.
Utóirat
A cikkben az egyszerűség kedvéért a Global Terrorism Database „Nyugat-Európa” kategóriájával azonosítottam a Szijjártó Péter által Európaként említett régiót, feltételezve, hogy a miniszter azokra az országokra gondol, akik valóban nagy számban fogadtak be menekülteket, szemben például Magyarországgal.
Ez némileg értelemzavaró és félrevezető lehet az olvasó számára, hiszen Magyarország az adatbázisban például a kelet-európai régióban szerepel. Az alábbi ábra a terrorcselekedetek halálos áldozatainak számát veti össze a két külön kezelt régióban (6. ábra).
Míg fent igazat írtam, amikor azt részleteztem, hogy történelmi összehasonlításban a nyugat-európai fenyegetettség nem minden korábbinál súlyosabb, az ábra azt is megmutatja, hogy Kelet-Európában a terrorfenyegetettség valóban mintha ezzel ellentétes trendet járt volna be. Az 1999-2005 közti kimagasló számokért elsősorban a koszovói és csecsen konfliktusok, a 2013-at követő kiugró eredményekért pedig az orosz-ukrán konfliktus, a donyecki és luhanszki szeparatisták a felelősek.
