Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Erdoğan ellen tüntettek baloldaliak, BKV-val kergette őket a rendőrség

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hozzávetőleg 30-40 újbaloldali tüntető gyűlt össze hétfő délután a török nagykövetség épülete előtt, hogy csendben tiltakozzon Recep Tayyip Erdoğan elnök ellen. A megjelentek különböző transzparenseken ítélték el a török vezető politikáját, és szolidaritásukat fejezték ki a Törökországban üldözöttekkel, és a török hadsereg által megtámadott szíriai kurd népállammal is.

Annak ellenére, hogy a rövid, és beszédek nélküli beszélegtős tüntetés fenyegetést szinte egyáltalán nem jelentett, a „kiemelt személyre” fordított figyelem itt is meglátszott: alig álldogáltak a demonstrálók néhány percig a követség előtt, az azt őrző egy rendőr rövidesen egy egész osztaggal egészült ki. A rövid, bejelentetlen demonstrációt szervező Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 politikusa úgy tervezte, hogy a tiltakozók később átvonulnak a hasonlóan Erdoğan ellen, de egy kis szélsőjobboldali csoport által, a most felújított Gül Baba türbéjéhez bejelentett demonstrációra is, ahol mind a tüntetők, mind a török rezsim ellen, békésen tiltakoztak volna.

A készenléti rendőrség pedig itt is éber volt: amint a tüntetők spontán a kisföldalatti irányába indultak, iszonyatos konspirációs tehetségről téve tanúbizonyságot a metrón, majd a 6-os villamoson is követték őket, onnan leszállva pedig egészen a síremlékig vezető útig kísérték a maroknyi demonstrálót.

Amikor azonban a már-már a Baader-Meinhof csoporttal szembeni szigorúsággal követett baloldali tüntetők a türbe körüli Gül baba utcához értek, a rendőrség halált megvető bátorsággal kezdte óvni ellenük a másik tüntetés helyszínét, sorfalat állva a Gül Baba utcán, majd a megközelítésre ugyancsak alkalmas Margit utcán is.

Kérdésre a rendőrök parancsnoka azt is elárulta, a helyszínt „lezárt területnek” nyilvánították, így oda attól a másodperctől fogva, hogy ők odaálltak, bizony tilos a bemenet.

És hogy mit védtek? Az egyik sorfalat megkerülve bejutottunk arra a helyszínre is, ahol Gül Baba (16. századi török hős, akinek sírhelye ma vallásos zarándokhely), mellszobránál – a valóban szépen bár kicsit sablonosan, közel-keleties függőkertekkel és kis imahellyel is felújított– türbe kellős közepén nagyjából 5-6 médiamunkás mellett

jóformán egy szélsőjobbos tüntető sem álldogált az eseményre várva.

Ennyi erővel a BKV-zó, és sorfalazó rendőrök akár be is engedhették volna az ellentüntetőket, valaki legalább hallgatta és hallotta is volna a később megérkező Bódi Ábelt és társait.

(Címoldali kép és fotók: Mérce)