Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az év végére pattanásig feszülhet a helyzet Argentínában

Ez a cikk több mint 5 éves.

2015-ös győzelme után Mauricio Macri jobboldali argentin elnök jól ismert reformhévvel látott hozzá a gazdaság átalakításához, ám épp azokon a területeken idézett elő összeomlást, amelyekre a leginkább fókuszált. Az országból elmenekülő tőke, a hatalmas infláció és a gazdasági recesszió arra kényszerítették az elnököt, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérje, de a helyzetet ez sem stabilizálta. Az argentin társadalomban napról napra nő a feszültség, az év végére pattanásig feszülhet a helyzet – véli Ivana Socoloff argentin szociológus, akinek segítségével most megérthetjük, mi is történik Latin-Amerika egyik legnagyobb gazdaságában. Interjú.

Mauricio Macri (Fotó: Flickr / Senado Federal)

Mérce: Nemrégiben Argentina egy IMF-fel kötött hitelszerződés felgyorsításával, illetve a hitel okozta megszorítások miatti tömegtüntetésekkel került be a hírekbe. Miért szorult az ország a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatására?

Ivana Socoloff: Ezt az ellentmondásos megállapodást, mely még kormányzati berkeken belül is komoly vitákat váltott ki, még júniusban kötötte meg a kormány és a Valutaalap. Három közvetlen okot említenék, amely annyira sebezhetővé tette az argentin gazdaságot, hogy a kormánynak külső segítségért kellett folyamodnia. Az egyezmény által a kormány biztosítani akart mindenkit, hogy képes megvédeni az argentin pesót minden támadástól, és képes elejét venni a nemzetközi befektetők elvándorlásának.

Az első közvetlen ok az, hogy 2015 decemberében, egyből a hatalomra kerülése után, Mauricio Macri kormánya egyik pillanatról a másikra feloldotta a devizakorlátozásokat, hogy elejét vegye a tőke külföldre vándorlásának.

Ezzel párhuzamosan megugrottak a kormányzat devizaadósságai is. Macri idején rekordmagasságba szökött a külföldi adósság mértéke, még a katonai diktatúra idején sem tapasztaltunk ilyen magas szinteket, pedig az tényleg nagyon szeretett külföldről hitelt felvenni.

Harmadrészt, a kormány képtelennek bizonyult arra, hogy ellenőrzése alatt tartsa a külföldi spekulatív tőke beáramlásának szintjét. Külföldi befektetési alapok kezdtek el bevásárolni rövid távú profitot ígérő államkötvényekből, és a kormányzat ezt nagyon támogatta, hiszen kemény valutához jutott általa.

Csakhogy mindezek a liberalizációs intézkedések létrehoztak egy buborékot, amely kipukkadt, és ez a peso értékének összeomlásához, hatalmas inflációhoz, és – újfent – a tőke elvándorlásához vezetett.

Ezek vezettek el odáig, hogy a kormányzatnak meg kellett állapodnia az IMF-fel, hogy ki tudja elégíteni a külföldi hitelezők igényeit.

A megállapodás ugyanakkor megmutatta, mennyire gyenge a kormányzat a külföldi hitelek kezelésében, és komoly arcvesztéshez is vezetett. Ráadásul a piacok a megállapodás megkötése óta sem bíznak meg jobban Macriban, rengeteg befektetési alap kivonult az országból: az év eleje óta hozzávetőleg 25 milliárd dollár menekült ki az argentin gazdaságból.

Macri tehát épp azokon a területeken nem tudott sikert elérni, sőt rontott a helyzeten, amelyekre kormányzása eleje óta koncentrál.

Az elmúlt pár évtizedben nem ez az első hasonló válság Argentínában. Miért ilyen hajlamos az ország a pénzügyi gondokra?

Nehéz egy nagy közös magyarázatot adni erre a kérdésre, hiszen minden egyes válságnak mások a kiváltóokai. De ha mégis közös tendenciákra akarunk általánosítani a komplex esetekből, akkor kiemelném, hogy más perifériás és félperifériás országhoz hasonlóan, Argentínában is ugyanannak a két hatalmi blokknak a versengését figyelhetjük meg. Az egyik a fejlődésorientált, progresszívebb tábor, amely leginkább az ipari tőke, és a munkások bizonyos szegmenseinek érdekeihez kapcsolódik. A másik oldalon egy neoliberális blokkot látunk, amely inkább a nemzetközi pénzügyi intézményekhez, nagyvállatokhoz kapcsolódik.

Az argentin történelem során többször láthattuk ennek a küzdelemnek gyakran durva kifejlődését – a hetvenes években például a katonaság segítségével vette át a hatalmat ez a neoliberális tábor, a kilencvenes években választásokon nyertek, és most 2015-ben is.

Amikor ez a blokk veszi át a hatalmat, akkor a reformok nagyon gyorsak és drasztikusak, és nem veszik figyelembe a szociális és politikai következményeket. A gyorsaságuk és mélységük miatt ezek a reformok gyakran komoly ellenkezést váltanak ki, ráadásul a gazdaságot is sebezhetővé teszik, ahogy most is láthattuk.

Minden alkalommal, amikor trendváltás történik a globális gazdaságban, az hatványozottan megnyilvánul ezekben a sebezhetővé tett félperifériás-perifériás országokban.

És mivel Argentína a világ 25 legnagyobb gazdaságának egyike, válságai a régió más országait – például Uruguay, Paraguay, Chile, Bolívia – is megfertőzheti.

Az IMF-fel kötött hitelszerződések általában megszorításokkal járnak, bár ezek amúgy is szerves részét képezték Macri kormányzásának. Milyen elemekből is áll a Macrismo?

Macri pártja nagyon heterogén, több különféle csoportosulásból tevődik össze. Egyrészt ott vannak a tradicionalista régi jobboldali csoportok, amelyek az egyházhoz, a korábbi katonai rezsimhez, valamint a társadalom tradicionalistább rétegeihez kötődnek. Másrészt szintén Macri sorait bővítik az olyan frissebb, fiatalabb vezetők, akik hajlanak a liberálisabb társadalompolitikák – abortuszhoz való jog, melegházasság – támogatására. Ami viszont összeköti ezeket a frakciókat, az kétségtelenül a neoliberális intézkedések támogatása a gazdaságpolitikában. Tehát egyhangúan támogatták azokat a reformokat, amelyek a mostani pénzügyi válsághoz vezettek.

És mivel magyarázható politikai sikerük?

Itt két tényezőt kell figyelembe venni. Először is Macri választási sikere nem jöhetett volna létre a korábbi elnök Cristina Fernández de Kirchner (CFK) kudarcai nélkül: az országban nőtt a kormányával szembeni elégedetlenség, ráadásul utódjául egy meglehetősen gyenge és szürke politikust választott, aki nem érhetett fel Macri karizmájához.

Másrészt azonban kellett az a hihetetlen kampány is, amelyet a monopolisztikus média támogatásával hozott össze Macri stábja.

Persze a kampányt támogatta az egyház, az argentin nagypolgárság és a vállalatok is, de a dolgozók eléréséhez a sajtó elsöprő többsége által közvetített sekélyes, üres, változást harsogó marketingüzenetek is kellettek. Sikerült meggyőzniük a középosztály és a munkások egyes részeit arról, hogy Macri jelenti az újat, a változást, az eddigitől eltérőt, az új értékeket és a korrupció elleni harcot.

Annak ellenére, hogy mind a politikai intézményekben, mind az ország legbefolyásosabb rétegeiben Macri és az ő Cambiemos pártja élvezheti a legnagyobb támogatást, az alulról érkező ellenállás nem csekély: a La Plata hajógyár privatizáció ellen küzdő munkásai, a nők elleni erőszakot megfékezni akaró és az abortuszhoz való jogért küzdő hatalmas női mozgalmak, a közoktatás védelmében tüntető diákok és tanárok. Látni jeleket arra, hogy ezek a különálló mozgalmak valami nagyobbá forrnak össze?

Nagyon optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy az alulról építkező ellenállás képes lesz valami újszerűt felépíteni a jövőben. De látok néhány kihívást, amelyek ezen társadalmi mozgalmak és szervezetek előtt állnak.

Az egyik ilyen kihívás a kimerülés. Két és fél évnyi állandó utcai mozgósítás áll mögöttünk, és sajnos jelentős vereségek is: a munkások például ezidáig egyetlen csatát sem nyertek meg Macri ellen. Márpedig heti 4-5 napot küzdelemmel, sztrájkkal, demonstrációval tölteni  le tudja szívni a mozgalmak és szakszervezetek energiáit.

A másik dolog, hogy a progresszív baloldalnak nincs egy közös jelöltje, amely mögé fel tudna sorakozni.

Mély szakadékok szabdalják szét ezeket a baloldaliakat – ezért nem is tudnak közös politikai vezetőben megegyezni. Az egyik legnagyobb szakadékot épp az képezi, hogy a különböző csoportok hogyan viszonyulnak Cristina Kirchnerhez, a baloldal egy része támogatja őt, ám sokan egyenesen megvetik őt. Ez a viszonyulás pedig közös harcokat, közös célkitűzéseket tesz lehetetlenné, és a kihívások között talán ez jelenti a legnagyobbat.

Akkor térjünk is rá Kirchnerre és az intézményes ellenzékre! Kik is a fő szereplők ezen a térfélen?

Ha technikailag nézzük, akkor Macri az argentin kongresszus két házának egyikében sem rendelkezik többséggel. Viszont mindkét házban vannak névleges ellenzékiek, akik összejátszottak Macrival a gazdasági reformok elfogadásában. A leginkább együttműködőnek a hagyományosabb peronista blokk bizonyult, amely szemben áll CFK progresszívebb peronizmusával.

Más a helyzet a harmadik hatalmi ágon, az igazságszolgáltatáson belül, hiszen itt Macri szinte egyhangú támogatásnak örvend. Az elmúlt években a bíróságoknak nagy szerepük volt az ellenzéki kezdeményezések hatástalanításában, minden alkalommal a kormánynak kedvező módon, a munkások ellen döntenek. A bírók tehát Macri hatalmának egyik legmegbízhatóbb pillérét képezik.

És persze – mint már említettem – az elnök élvezi a média feltétlen támogatását is. Kormányra lépése után Macri egyik első lépése az volt, hogy lehetővé tette a különböző médiumok egyetlen holdingba történő összevonását. Ennek következtében a legnagyobb argentin médiavállalkozás, a Clarín csoport mára ellenőrzése alá hajtotta a nyomtatott sajtót, a tévéket, az internet és mobilszolgáltatókat és a vidéki sajtót is.

Tehát túlzottan erős intézményes ellenzékről nem beszélhetünk… Ezt erősítette meg amúgy a tavalyi parlamenti választások eredménye is: kiderült, hogy még mindig Cristina Kirchner rendelkezik a legnagyobb potenciállal arra, hogy kihívója legyen Macrinak. Vajon CFK előnyt vagy hátrányt jelent az ellenzék számára? Változott bármit is a politikája, mióta elhagyta az elnöki palotát 2015 végén?

Kirchner egy nagyon karizmatikus, – ahogy lenni szokott – egyszerre imádott és gyűlölt politikai vezető Argentínában. Tavaly szenátorrá választották, számíthat az ellenzék egyes részeinek támogatására, és szenátorként megpróbálta akadályozni Macri reformjait.

Cristina Fernández de Kirchner (Fotó: Flickr / Christian C)

Viszont ezzel párhuzamosan az igazságszolgáltatás zaklatásait is túl kell élnie: az elmúlt időszakban rengeteg koholt, utólag megcáfolt vádat hoztak fel ellene, és jelenleg is rengeteg olyan perben érintett, melyekről jelenleg még nem tudjuk, hogy ítélettel vagy felmentéssel végződnek-e.

Függetlenül attól, hogy a most folyó vádak megállják-e a helyüket, az tény, hogy egész Latin-Amerikában nagy divatja van a balra hajló, szociális kérdéseket tematizáló politikusok bírósági meghurcoltatásának, láttuk ezt Brazíliában, Ecuadorban és Paraguayban is.

A kutatók, elemzők szerint ez egy olyan stratégia, amelyet a latin-amerikai jobboldal arra használ, hogy választásokon győzni és tömegbázist építeni képes baloldali vezetőket üldözzön.

Vagyis a katonai diktatúrák és államcsínyek helyett most a jobboldal a jogállami intézményeket használja az ilyen típusú vezetők ellen.

Tehát pillanatnyilag nem tudjuk megjósolni, hogy Cristina Kirchner valóban képes lesz-e talpon maradni és kihívója lenni Macrinak, vagy inkább akadálya lesz a progresszív baloldal hatalomra kerülésének.

Valószínűleg jövőre már tisztábban látunk, hiszen a javaslatai és a megítélése is most van változóban. Négy hónapja még a közvélemény-kutatások jelentős népszerűséget mértek neki, a legújabb bírósági ügye miatt azonban ez mára elpárolgott. Mindenesetre az ellenzéken belül nem látunk más olyan figurát, aki átvehetné a helyét a Macrival szemben állók táborának élén.

Mi várható a közeljövőben?

A megállapodás júniusi aláírása óta minden gazdasági mutató csak romlott: a tőkekiáramlás intenzívebb lett, a kamatlábak növekedtek és gazdasági recessziót váltottak ki, az infláció az év végre még a kormány szerint is eléri a 40 százalékot, más elemzők szerint magasabb lesz. Az ilyen szintű pénzromláshoz képest a szakszervezetek csak 15-18 százalékos béremeléseket tudtak kiharcolni, így a társadalmi elégedetlenség tovább növekszik.

Társadalomkutatóként úgy látom, hogy az elégedetlenség november-decemberre érheti el a tetőpontját, akkora fejtik ki hatásukat a most bevezetett megszorítások is. Csak hogy egy példát mondjak:

két hete a kormány fontos minisztériumok államtitkári szintre való lefokozását jelentette be, és így olyan programok, mint a HIV-kezelés, rákbetegek kezelése, dialízis mind kevesebb költségvetési forráshoz jutnak.

Ugyanakkor a kormányzat azt is belengette, hogy minden rendelkezésére álló erőszakszervezetet be fog vetni a tiltakozások, lázongások ellen. Szóval tényleg komoly veszélye van annak, hogy az előttünk álló félévben, a hagyományos decemberi tüntetésszezonig csak gyűljenek a társadalmi feszültségek. Ráadásul november végén-december elején Argentínában kerül sor a G20 csúcstalálkozóra is, ami plusz konfliktusforrást jelenthet, plusz elégedetlenséget, és fokozott karhatalmi erőszakot is eredményezhet.

Szóval a kormányzat számára már az óriási kihívást okozhat, hogy egyáltalán hatalomban maradjon a jövő októberi választásokig. Sok politikai elemző például már most arra biztatja a kormányt, hogy február-márciusra hozza előre a választásokat, és így vegye elejét annak, hogy a politikai helyzet robbanásig feszüljön.

A helyzet tehát kiszámíthatatlan. De attól tartok, az elkövetkező időszakban erőszakos összecsapásokra, tüntető munkások halálára is fel kell készülnünk.

Ivana Socoloff szociológus, doktori címét a Buenos Aires-i Egyetemen szerezte. Jelenleg az egyetem Latin-Amerikai és Karibi Intézetében kutató. Szakterülete a pénzügyi és gazdasági földrajz.