Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyermekként a tranzitzónában – Szél Bernadett a magyar-szerb határnál járt

Szél Bernadett blogot indított, első bejegyzését a magyar-szerb határon található tompai tranzitzónában veszteglő gyerekeknek szentelte. A helyszínre képvsielőtársával, Szabó Szabolccsal látogatott el, ahová csak mandátumuknak köszönhetően engedték be őket – ételadományaik nélkül, ételt ugyanis még egy parlamenti képviselő sem vihet a menedékkérőknek.

Ez az a tranzitzóna, ahol a ‘biztonságos’ Szerbiából érkező menedékkérők kérelmét automatikusan elutasítják a hatóságok, az idegenrendészeti eljárás idején pedig nem kaptak ételt, így próbálták rávenni őket, hogy visszaforduljanak Szerbiába. Most elvileg mindenki kap élelmet, de senki se akart válaszolni a látogatóba érkező képviselőknek ezzel kapcsolatban.

Jelenleg 61-en vannak a tranzitzónában, közülük 25 gyermek. Hogy hogyan is néznek ki a mindennapok, arról az ott élők meséltek a képviselőknek (tolmács segítségével).

Egy édesanya 22 napja volt a „családos szektorban”, majd egy reggel felébresztették és közölték vele, hogy elutasították a menedékkérelmét, a csomagjaival és a gyerekeivel együtt átköltöztették a „deport center” nevű szektorba, ahol 3 napig nem kapott enni, kiskorú gyerekei pedig csak úgy juthattak élelemhez, hogy rendőri kísérettel átmentek egy másik részlegbe.

A gyerekek annyira féltek, hogy alig mertek enni, „az ő kétévese felmarkolta a gyümölcslevet és a kekszet, hogy hazaviszi és majd anya mellett megeszi – erre közölték vele, dobja a szemétbe. Bedobta.”

– írja Szél az elmeséltek alapján. Végül miután botrány lett az éheztetésből, visszatették őket a családos szektorba.

Egy másik édesanya arról mesélt, hogy a 8 éves fia pánikbeteg, mert újtuk során rendőrök bántalmazták. Hiába mondják neki, hogy ez már egy másik ország, minden rendőrtől retteg. Van papírja az állapotáról,de nem foglalkoznak vele.

Egy harmadik anya a fiáról mesélt, aki a bezártság miatt kezd mentális zavarokkal küzdeni, nem alszik, szorong.

„Mert a felnőtt, mondja az anya, érti, hogy milyen helyzetben van, de a gyermekek nem értik, miért kell drótok és pengék között bezárva lenniük egy kis területen hónapokat.”

A képviselő szerint a terület tényleg kicsi, a téglalap alakú ‘udvaron’ a három oldalt konténerek zárják le, amik befelé nyílnak, a negyedik oldalon egy magas kerítés van egy lelakatolt ajtóval és egy rendőrrel.

Ráadásul az udvar nyáron tűzforró, ezért a rajta álló mászóka használhatatlan.

A következő történet szintén egy édesanyától érkezik, akinek a 15 éves gyermeke öngyilkosságot kísérelt meg, miután megtudta, hogy elutasították a kérelmüket, azóta ki sem jön a konténerből. Amikor Szél rákérdezett erre a kísérőiktől, azt mondták, közölték, a gyermek unalomból csinálta és csak felszíni hámsérülése lett, nem vágta fel az ereit. „Köpni-nyelni nem tudtam.” – fogalmaz.

A tranzitzónába terhes nők is érkeznek, így van olyan gyermek is, aki a szegedi kórházban születik, majd élete első heteit, hónapjait a tranzitzónában tölti. Egy nő elmesélte személyes tragédiáját:

3 hónapos terhes volt, amikor rabszállító autóval vitték vizsgálatra a kórházba. Az autó nagyon rázkódott, nem volt levegő, a nő rosszul lett, végül elvetélt.

„A kórházból már kisbaba nélkül jött haza. Zokog. Majdnem mi is. Kérdeztem a kísérőinket, hogy mindig rabszállító autókkal szállítják-e a várandós nőket – a válasz: igen. És hogy ő nem ott vetélt el.” – írja Szél.

„Bejártuk az egész zónát, utána pedig, amikor kiértünk, feltettük a kérdést magunknak és egymásnak: mit tehetünk? Egyet biztos: elmondjuk, hogy 61 emberből 25 gyermek, tudom, előttem sorolták végig a nevüket az édesanyák. És ezek a gyermekek hónapokon át pengés drótok között élnek, egy szűk területről ki sem mehetnek, nem látnak semmit. És hogy ez így nincs rendben, gondoljon bárki bármit az egész migrációról, mint ahogy az sincs rendben, hogy várandós nőket rabszállító autóval fuvaroznak.”

Szél a látogatás után neki is látott szakértői csapatával egy javaslatnak, mert szerinte minden képviselő egyéni felelőssége, hogy bead-e valamit, amit helyesnek tart, az pedig a többi 198 képviselőé, hogy mit kezdenek vele.

„Sötét idők, de ki kell állni azért, amit helyesnek tartunk. Mert mi ma kétségkívül láttunk és hallottunk egy sor olyan dolgot, amin változtatni kell minden rendelkezésre álló eszközzel.

Mert ne mondja nekem senki, hogy az ország nemzetbiztonsága azon múlik, hogy 25 kicsi gyermek kap-e lehetőséget arra, hogy sétáljon, szaladgáljon, fogócskázzon egyet. Pontosan tudjuk, hogy nem ezen múlik.”

– zárja blogbejegyzését.

(Címlapkép: MTI / Ujvári Sándor)

Címlapkép: MTI / Ujvári Sándor
Olvass tovább!