Az elmúlt időszakban gyakoribbá váltak azok a nyilatkozatok az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppártban, melyek kritikus hangot ütnek meg Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben. Látva az idegenellenességre felépített 2018-as választási kampányt, a CEU példátlan vegzálását és az egyre nyilvánvalóbb korrupciós ügyeket, komolyan felmerült a magyar kormánypárt kizárásának lehetősége a Néppártból.
Ám a néhány hetes médiafelhajtás után az európai konzervatívok visszakoztak, a Fideszt nem rúgták ki az EP-frakciójukból. No de nem azért, mert a magyar kormány hirtelen 180 fokos politikai fordulatot hajtott volna végre, hanem mert az európai értékeket felülírták a realitások. Mert akármennyire is válik egyre kellemetlenebbé a Néppártnak a Fidesz, szükségük van rájuk ahhoz, hogy megőrizzék vezető szerepüket az Európai Parlamentben.
A jobboldali pártcsalád volt már jobb formában is: a legutóbbi voksoláson rengeteg mandátumot vesztettek, és a jövő évben esedékes európai parlamenti választásokon további vereségekre számíthatnak, főleg azért, mert a frakció oroszlánrészét adó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatottsága nagyot zuhant, Merkel pártja történelme egyik legrosszabb eredményét érte el a tavalyi német választásokon. Így a Fidesz 11 EP-képviselője igencsak jól jön a Néppártnak, mert akármit is mond a főnökük odahaza, ők általában úgy szavaznak, ahogy a pártelit elvárja tőlük. Arról az apróságról meg ne is beszéljünk, hogy a német iparnak sem áll érdekében egy elhúzódó háborúskodás a magyar kormánnyal. A nemrég bejelentett debreceni BMW-gyár pontosan mutatja, mennyire kell komolyan venni az Európai Néppárt fenyegetőzését.
De ez a cikk nem azért született, hogy a Fidesz és a Néppárt „se veled, se nélküled” kapcsolatát boncolgassa. Hanem azért, hogy bemutassa:
a többi EP-frakciónak is vannak olyan tagjai, akik bőven adnak indokot kínos magyarázkodásra.
Mind a nyolc csoportosulásban vannak olyan pártok, amelyek kisebb-nagyobb ügyekben eltérő álláspontot képviselnek a pártvezetéstől, ami természetes, hiszen minden ország politikája különbözik egymástól. De van néhány olyan eset, amikor tényleg érthetetlen, hogy egyes pártok miért ülnek még mindig olyan frakciókban, amelyek értékrendjéből szinte semmit nem vallanak magukénak. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhány érdekesebb példát.
ALDE – testvér lészen minden ember, kivéve a menekült
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) az Európai Parlament negyedik legnagyobb képviselőcsoportja. Vezetőjük a korábbi belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt, aki Orbán egyik legkeményebb kritikusának számít Európában. Az általa vezetett képviselőcsoport a leginkább elkötelezett az európai integráció iránt, véleményük szerint a kontinenst sújtó problémákat csak egy nemzetállami szintet meghaladó, egységes, föderatív Európa képes megoldani. Az Európát sújtó migránsválságban egységes fellépést sürgetett és elítélte azokat az országokat, akik humanitárius segítség helyett falakat, kerítéseket felhúzva akarják távol tartani az országukba érkező menekülteket.
Ennek fényében különösen érdekes, hogy több olyan párt is helyet foglal a liberális frakcióban, akik gyakran élnek menekültellenes retorikával és kormányra kerülve sorra hozzák a bevándorlókat negatívan érintő intézkedéseket. Közülük mindenképpen érdemes néhány szót ejteni a dán Venstre-ról és a cseh ANO 2011-ről.
A Venstre(Bal) 2001-től egy négyéves megszakításon kívül folyamatosan kormányon van az északi országban. Vezetőjük Lars Løkke Rasmussen, aki 2015 óta vezeti Dániát. A Venstre több mint százéves fennállása alatt általában piacpárti politikát képviselt, és sok hasonlóságot mutat a skandináv országokban elterjedt agrárpártokkal.
Ám az elmúlt három évben a pártot leginkább az egyre erősebb bevándorlásellenes hangok jellemezték. A 2015-ös migránsválság Dániát is kiemelten érintette: 2015 és 2016 között 30 ezer menekültet fogadtak be, ami jelentős terhelést jelentett az ország szociális ellátórendszerének. A Rasmussen-kormány több szigorú intézkedést is hozott, amellyel az országba érkező menekültek számát kívánták csökkenteni. Megnehezítették a tartós letelepedést a bevándorlók számára, illetve ellenőrzést vezettek be a Németországgal közös határszakaszon. Emellett egy új eljárás következtében elveszik a menekültstátuszt kérvényező személyektől a 10 000 koronánál értékesebb vagyontárgyaikat, hogy ezzel is csökkentsék az ellátási költségeket.Az „ékszertörvényként” elhíresült intézkedés számos helyről kapott bírálatot, többek között az ENSZ menekültügyi szervezetéből.
A problémát alapvetően nem is ezek a szigorú, ám az országban uralkodó állapotokat figyelembe véve valahol érthető intézkedések okozzák.
Hanem az, hogy a dán kormánypárt ugyanúgy idegenellenes retorikával igyekszik népszerűséget szerezni, mint a szélsőjobboldali populisták Európa-szerte.
Az integrációs miniszter, Inger Støjberg több menekültellenes megnyilvánulásával is felhívta magára a figyelmet. Az egyik leghíresebb az az eset volt, amikor a miniszter egy tortával ünnepelte a bevándorlási törvény ötvenedik szigorítását. Støjberg igencsak cinikus megmozdulása nagy port kavart a közösségi oldalakon, ám ő nem látott semmi kivetnivalót a tortával való ünneplésben. Idén egyébként azt tanácsolta a Dániában élő muszlimoknak, hogy a Ramadán ideje alatt inkább vegyenek ki szabadságot, hogy ne zavarják a többségi társadalmat. Példának a buszvezetőket hozta fel, akik szerint a szigorú böjt miatt(ami alatt tilos napközben enni és inni) nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat. Ez a nyilatkozat már a kormányt is hivatalos elhatárolódásra sarkallta.
Emellett kisebb botrányt kavart, hogy Dániában idén betiltották a teljes arcot elfedő vallási viselet, a burka hordását. Azok a nők, akik továbbra is az arcukat elfedve járnak az utcán, komoly büntetésre számíthatnak. És valóban lehet azzal érvelni, hogy a burka idegen a hagyományos európai viselettől, és sok helyen tényleg a nők elnyomásának egyik szimbólumává vált. Ugyanakkor ez a törvény is inkább volt egy jólirányzott kampányfogás, mintsem válasz egy valóban komoly problémára, mivel Dániában csak párszázas nagyságrendű azoknak a nőknek a száma, akik az arcukat vallási indíttatásból elfedve jelennek meg nyilvános helyeken.
Az ilyen törvények nem oldják meg az integráció gondjait, de kétségtelenül látványos állásfoglalásként értelmezhetőek a jobboldal részéről. És ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a radikális jobboldali Dán Néppártnak mennyire erős a támogatottsága (a legutóbbi választásokon másodikak lettek, megelőzve a brutálisan visszaeső Venstre-ot), érthetőbbé válnak a kormány idegenellenes megnyilvánulásai. Más kérdés, hogy a jobboldal kevésbé látványos, ám a bevándorlás és a nehézkes integráció okozta problémákat valóban megoldó kormányzással is harcolhatna a népszerűségéért ahelyett, hogy igyekezne minél jobban rálicitálni a szélsőjobbra.
De nem csak a hanyatló Nyugatról érkeznek feketebárányok az ALDE-ba. Egészen közeli példaként itt van a cseh kormánypárt, az ANO 2011, amely jelenleg a legnagyobb politikai erő az országban.
A vezetőjük Andrej Babiš miniszterelnök, aki inkább viselkedik kelet-európai Donald Trumpként, mint EU-barát liberálisként.
A Magyarországon is jelentős érdekeltséggel bíró agrármilliárdos munkássága sok hasonlóságot mutat a populisták nagy ikonjának számító Berlusconival: az évek során óriási vagyont halmozott fel, kiterjedt médiaérdekeltséggel rendelkezik, és úgy szidja a fennálló hatalmi elitet, hogy közben annak köszönhetően gazdagodott meg. Retorikája pedig Trumpot idézi: szívesen hangsúlyozza, hogy tapasztalt és sikeres üzletemberként sokkal kompetensebb az ország vezetésére mint a hivatásos politikusok. És akárcsak Amerikában, itt is az a helyzet állt elő, hogy a kizárólag az önös érdekeit néző establishmentben csalódott választók egy olyan embert segítettek hatalomra, aki a legfőbb haszonélvezője volt a korrupt politikai rendszernek.
A cseh milliárdos sok dologban a szöges ellentétét képviseli a liberális pártcsaládnak. Ellenzi az euró bevezetését, gyakran kritizálja Merkelt és Brüsszelt, nem ritkán üt meg bevándorlásellenes hangot nyilatkozataiban. A magyar miniszterelnökhöz hasonlóan elutasítja a menekültkvótákat, illetve neki is ellentmondásos a kapcsolata a putyini Oroszországgal, amiről egyszer szövetségesként, máskor pedig ellenségként nyilatkozik (attól függően, hogy kihez intézi szavait).
Emellett, hogy teljes legyen a trumpi párhuzam, Babiš nevéhez is több kétes üzleti tevékenység fűződik. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) azért nyomoz a cseh politikus ellen, mert felmerült annak a gyanúja, hogy egy érdekeltségébe tartozó farm illegálisan részesült 2 millió eurós uniós támogatásban. Ezen kívül sokak szerint Babiš üzleti tevékenysége és korábbi pénzügyminisztersége összeférhetetlenségre adott okot, mivel az általa vezetett cégek nagymértékű EU-s támogatásokban is részesültek. Ám ahogy Trump sem tulajdonított különösen nagy jelentőséget annak, hogy amíg ő egy ország vezetője, addig a fia vezeti a milliárdos cégcsoportját, úgy a cseh üzletembert sem hatották meg különösebben a korrupciós vádak.
S&D- Föl, föl ti rabjai a közpénznek
A szociáldemokraták és progresszívek pártcsaládja jelenleg a második legnagyobb frakciót adja az Európai Parlamentben. Európa-szerte tömöríti a balközép, szociáldemokrata pártokat, és ez az egyetlen frakció, amelynek mind a 28 EU-tagállamból van képviselője.
Az S&D-ben általában a hagyományos baloldal képviselői ülnek: meghatározóbb pártjai a német Szociáldemokrata Párt (SPD), az olasz Demokrata Párt, de ebben a képviselőcsoportban dolgoznak az MSZP és a DK képviselői is. A legtöbb párt világnézetében, kormányzati stílusában és az EU-ról alkotott véleményében hasonlít egymásra. Ám itt is jócskán vannak olyan pártok, melyekkel igen komoly problémák vannak, ezek közül is kiemelkedik a román PSD (Partidul Social Democrat), akik 2016 óta vezetik délkeleti szomszédunkat.
A PSD-t két nagyon jelentős dolog különbözteti meg a többi európai szociáldemokrata párttól: egyrészt kormányon vannak, másrészt talán nincs olyan pártokra használható negatív jelző, amely ne illene a román baloldal legnagyobb formációjára.
Bár a PSD egy év megszakítást kivéve folyamatosan kormányon van, nem mondható, hogy stabilitást teremtettek volna az országban. Korábbi miniszterelnöküknek, Victor Pontának azért kellett lemondania 2015-ben, mert egy bukaresti szórakozóhelyen kiütő tűzben 64 ember vesztette életét– a diszkó szabálytalan működése pedig nagyon plasztikus példáját szolgáltatta az országot tönkretevő korrupciónak. De nem csak ez volt Ponta egyetlen rossz húzása: megvádolták pénzmosással, közokirat-hamisítással, illetve kiderült, hogy a doktori disszertációját plagizálta (bár ezzel nem volt egyedül még a saját pártjában sem).
A korábbi kormányfő régebben nem ápolt túl jó kapcsolatot a magyar kormánnyal, szinte állandósultak a két ország külügyének csörtéi. Mostanában viszont új idők járnak: az Orbán Viktort korábban „bántó és provokáló alaknak” bélyegző Ponta a Fidesz CEU- és civilellenes hadjáratának legfőbb külföldi támogatója, és ő is nagyon aggódik az országa demokratikus működését destabilizálni kívánó, külföldről pénzelt civil társadalom jelenléte miatt.
Ponta bukását egy évnyi szakértői-technokrata kormányzás követte, majd a 2016-os választásokon a PSD minden botránya ellenére földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. Viszont kormányt már nehezebben tudtak alakítani, mivel a jobboldali államfő kikötötte, hogy a felfüggesztett börtönbüntetését töltő Livniu Dragnea ( a szocdemek elnöke) nem lehet miniszterelnök.
De ennek ellenére de facto ő lett az ország első embere, amit mi sem mutat jobban, hogy az elmúlt másfél évben a jelenlegivel együtt három kormánya is volt Romániának- az előző két kormányfőnek azért kellett távoznia, mert megromlott a kapcsolatuk Dragneával. De mindketten alkottak néhány maradandó dolgot pár hónapos kormányzásuk alatt. Sorin Grindeanu kormánya terjesztette be azt a hatalmas tiltakozáshullámot gerjesztő törvénytervezetet, ami jelentősen enyhítette volna a korrupciós ügyekben kiszabható büntetéseket. Az őt követő Mihail Tudose pedig a székelyföldi autonómia kérdésében került botrányba: azzal fenyegetőzött, hogy felakasztják azokat, akik ki merik tenni a közintézményekre a székely zászlót.
A fenti példákból látszik, hogy az EP frakcióit nem lehet feketén-fehéren megítélni. És mint ahogy említettem, ez a cikk nem azért született, hogy ujjal mutogasson a másik oldalra vagy hogy hiteltelenítse az európai liberálisok és baloldaliak Fidesz-kritikáját, hanem azért, hogy rámutasson:
