Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb sztrájk jön: a Ryanair továbbra sem érti, hogy modellje tarthatatlan

Ez a cikk több mint 5 éves.

Idén nyáron – miután tavaly év végén kénytelen volt elismerni a szakszervezeteket – a Ryanair sorozatos sztrájkokkal néz szembe az embertelen munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt. Miközben a cég vezetése csak végtelen cinizmussal és a problémák elbagatellizálásával hajlandó a munkások követelésére válaszolni, a különböző országokban foglalkoztatott személyzetek összehangolták akcióikat, közösen gyakorolva nyomást a légitársaságra. Mintha tankönyvi illusztráció lenne, oly szemléletes példáját láthatjuk a vadkapitalista gazdasági és filozófiai alapokon nyugvó óriásvállalat, és a nemzetközi szinten szervezett munkások küzdelmének.

A Ryanair közismerten kellemetlen jelenség mind az utasok, mind a személyzet számára – úgy a pilóták, mint a földi- és kabinszemélyzet kizsigerelt és alulfizetett. A legutóbbi, augusztus harmadikai sztrájk alkalmával az írországi bázisú pilóták egy része lépett sztrájkba, minek nyomán 20 járatot kellett törölni, melyek 3500 utast érintettek. A nyáron ez volt a társaság alkalmazottjainak negyedik munkabeszüntetése. Korábban pedig miután nem fogadták el követeléseiket – melyek között ingyenes étkezés és munkaruha, igazságos bérezés és egyéb úri huncutságok szerepeltek – július 25-26-án a spanyol, portugál, olasz és belga kabinszemélyzet akciója során a Ryanair elszenvedte történelmének legnagyobb sztrájkját – több, mint 50.000 utas járatát kellett törölnie.

Habár a járattörlések jelentősen megtépázták a társaság égen-földön reklámozott megbízhatóságába vetett bizalmat, a munkások nyomásgyakorlása továbbra sem volt elég, hogy a vezetőséget rászorítsa a munkakörülmények megváltoztatására.

A cég vezérigazgatója és részben tulajdonosa egyébként a nem éppen fejlett igazságérzetéről és haladó gazdasági elképzeléseiről híres Michael O’Leary – akinek olyan magvas gondolatokat köszönhetünk, mint hogy Margaret Thatcher volt a legnagyobb hatású ember Európában az elmúlt 20-30 évben aki nélkül mind francia munkanélküli-államban élnénk, valamint sajnálja és igazságtalannak tartja hogy mindössze nagyjából hússzor keres többet egy átlagos alkalmazottjánál. Ezután nem csodálkozhatunk, ha megegyezés vagy engedmények helyett az írországi állások megszüntetését lengette be a sztrájkoló pilótáknak. A más országokban szolgáló pilóták azonban az International Transport Workers’ Federation (ITF) és a Vereinigung Cockpit (VC) nemzetközi szakszervezeteken keresztül közösen gyakorolnak nyomást a cégre.

Miután július harmincadikán lejárt a pilóták szakszervezeteinek a társaság felé intézett ultimátuma, a VC tagságának kilencvenhat százaléka a munkabeszüntetés mellett szavazott, amennyiben a cég nem jön elő a pilóták számára elfogadható javaslattal a konfliktusos kérdések kezelésére. Ez természetesen nem történt meg – bár a cég eddigi viselkedése alapján nem is nagyon számított rá senki. Így a szervezet bejelentette, hogy nyolcadikán sajtótájékoztatót tartanak, tizedikére, azaz most péntekre pedig újabb egy napos munkabeszüntetést terveznek a német és holland pilóták. Ehhez a pilóták internacionáléja keretében csatlakoztak belga és svéd kollégáik is, hogy közösen követeljenek a konkurens TUIfly-nál tapasztalható körülményekhez hasonlókat. Valamint ezzel azt is jelezték a cég felé, hogy az nem tudja országonként egymás ellen kijátszani és versenyeztetni munkásait – ami összecseng a pilóták kollektív bérszerződésre vonatkozó követelésével. Ez az összehangolt akciósorozat jelentheti egy új, munkásközpontúbb, közös európai szabályozás szükségességét.

Az ír pilótákat is a pénteki sztrájkhoz való csatlakozásra hívta fel Didier Lebbe, belga szakszervezeti tisztviselő, aki  így nyilatkozott: „a tavaly szeptemberi pilótahiánytól az idén nyári sztrájkokig lezajlott események világosan megmutatták az O’Leary úr által oly nagyra tartott Ryanair modell határait.”

Ezt a Ryanairnek is be kell látnia, ha nem akarja a jó hírneve után a munkásait és az utasait is elveszteni, majd lehúzni a rolót.

Frissítés 08.08 12:31: 

A ma délelőtt tizenegy órai sajtótájékoztatón Martin Locher, a Vereinigung Cockpit elnöke bejelentette, a sztrájk péntek 03:01 és szombat 02:59 között esedékes.

A korábbiakhoz hasonlóan most is megemlítette, hogy béremeléseket, kollektív szerződést, és a munkakörülmények javítását követelik. Ez azonban „elérhetetlen a repülőszemélyzetre eső költségek emelkedése nélkül. A tárgyalások során a Ryanair kategorikusan elutasított minden ilyen jellegű emelést. Mindeközben nem az látszott, hogy a Ryanairt érdekelné bármiféle megoldás. A helyzet jelenlegi szintű eszkalációjáért a kizárólagos felelős a Ryanair.”

Az ír pilóták csatlakoztak a pénteki sztrájkhoz.

Címlapkép forrása: Ryanair/Facebook