Orbán Viktor emlékművet avatott kedden. Óbudán a Gulág magyar áldozatainak emlékére állítottak obeliszket, és furcsa is lett volna, ha a miniszterelnök nem ragadta volna meg az alkalmat, hogy párhuzamba állítsa a második világháború után a szovjet csapatok által elhurcolt áldozatokat a Soros-tervvel.

Minden „idegen érdeket szolgáló tervet a határokon kívül kell tartani”, mondta a miniszterelnök, majd utalt azokra, akik a magyar nép akarata ellenére „bevándorlóországgá” tennék Magyarországot.

A párhuzam végülis teljesen adott, hiszen mi állna közelebb egymáshoz, mint egy birodalmi ambíciókkal rendelkező brutális diktatúra által hús-vér emberek százezrei ellen elkövetett atrocitás és egy agg milliárdos politikai véleménynyilvánítása és amúgy nem létező „terve”?

Kegyeletteljes megemlékezés, na.

A beszédében azonban voltak még kiemelésre érdemes gondolatok.

A miniszterelnök szerint például büszkének kell lenni arra, hogy Magyarország sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, senkit nem akart gyarmati sorsra ítélni. Ez az egész elképzelés szervesen illeszkedik a NER emlékezetpolitikájába, melyet talán semmi sem foglal jobban össze, mint a Szabadság téri német megszállási emlékmű. Magyarország a történelem során mindig és minden körülmények között csak ártatlan áldozat lehetett – ez az emlékezetpolitika mélyén rejlő kiindulópont.

Azon most hosszan el lehetne vitatkozni, hogy például a hungarizmus mennyire volt itthon „kitermelt” elnyomó ideológia, vagy a kor divatos fasizmusainak magyarországi importja (valószínűleg is-is), de még ha kizárólagosan a második megfejtésre jutnánk, ez sem írna felül egy alapvető tényt.

Mégpedig azt, hogy még ha a határainkon kívülről érkező „zavaros gondolat” volt is, a magyar állam és magyar állampolgárok aktív részesei voltak ezen gyilkos ideológia gyakorlatba ültetésének.

Persze az orbáni keretben, ahol minden magyar egyforma, nehéz elképzelni, hogy magyarok lehettek áldozatok, elkövetők és tétlen szemlélők is, de felelős, a népe múltja és jövője felé tisztelettel forduló miniszterelnök nem intézheti el az egészet annyival, hogy mi mindig tökéletesek voltunk, más itt a hibás.

Orbán beszédében mondjuk fölösleges is bármilyen nép iránt érzett felelősség nyomait keresni, hiszen ennek az egész narratívának egyetlen célja van: szómágiával úgy alakítani a valóságot, hogy arra hivatkozva aztán igazolni lehessen bármit, amit a Fidesz csinál. És a miniszterelnök mostani beszédében, ahogyan oly sokszor korábban, meg is teszi a következő lépéseket is.

Hiszen ha mi, magyarok általában mindig és minden körülmények között ártatlanok és hibátlanok voltunk, és minden rosszat kívülről erőltettek ránk, akkor elsődleges fontosságú, hogy kívülről már semmit nem erőltethessenek ránk, „ezért minden életszerűtlen ideát, zavaros gondolatot, idegen érdeket szolgáló tervet a határokon kívül kell tartani”, és Magyarország szuverenitásából nem lehet engedni.

Magyarország szuverenitása pedig – mint tudjuk – Orbán Viktor szuverenitása, és aki az ő lépéseit vonja kétségbe, az az egész magyar nép ellenében lép fel. Zavar, hogy mindent ellopnak? De hát nemzeti függetlenségünk záloga a nemzeti lőrincokrácia! Zavar, hogy a szuverén magyar parlament által szentesített nemzetközi vállalásainkat nem tartjuk be? De hát Soros! Zavar, hogy a magyar kis- és középvállalkozások roskadoznak a bürokratikus terhek alatt, közben a nagy multiknak felére csökkentik az adóját? De hát elzavartuk az IMF-et, és csúnyákat mondtunk a multiknak!

Az orbáni trükk lényege, hogy a szuverenitás valójában csak Orbán Viktoré, és a „külvilág” elleni harcát arra használja, hogy belföldön szisztematikusan elvegyen minden politikai beleszólást a néptől. Amit cserébe ad az embereknek, az egy múltra és jövőre érvényes felmentés: ti tökéletesek vagyok, ti semmiben nem vagytok hibásak. Ostoba hízelgéssel vagyunk lekenyerezve azért, hogy elhiggyük, Orbán teljesen egy húron pendül a magyar néplélekkel, minden, amit csinál, annak kifejeződése.

Ez az egész egy végtelenül egyszerű, és egyúttal nagyszerű átverés, mint amilyent a róka és a holló tanítómeséjéből ismerünk. Orbán tudatosan trükközi ki a magyar nép szájából a sajtot hízelgéssel, és önmaga néppel való retorikai azonosításával.

Az már csak pikáns részlet, hogy amúgy ez az egész nagy történet, amit a Fidesz az elmúlt másfél évtizedben felépített, valójában maga is határainkon kívülről érkező „zavaros gondolatokból” és „életszerűtlen ideákból” táplálkozik. Már maga a nemzetállami szuverenitás sem egy echtemagyar hungarikum, hanem egy nyugat-európai politikaelméleti konstrukció. Melyet ha határainknál megállítottunk volna, akkor például nem lett volna 1848-as forradalom és szabadságharc, és talán még ma is a Habsburg Birodalom alattvalói lennénk. Amúgy a nemzeti szuverenitás Orbán által oly imádott gondolata nélkül Trianon sem lett volna, ahogyan a kárpát-medencei magyar kisebbségek elnyomása is nehezebben lett volna elképzelhető.

Szóval a NER így állítja meg a határon a gyilkos gondolatokat, melyek persze magyar tőről amúgy sem fakadhatnának.

Azt is aprólékosan dokumentálta a sajtó, milyen országokon átívelő, politikai nagyvállalkozók által a világ különböző részein áruba bocsátott, előre legyártott panelekből építkezik az egész Fidesz-narratíva. Ne higgyük például, hogy a virulens illiberalizmus nem az Amerikában kikísérletezett finkelsteini politikai franchise magyar leányvállalata. Politikai McDonald’s.

A brit szélsőjobbtól kölcsönvett STOP plakát, a magyar kontextustól teljesen idegen PC-ellenesség, a Budapesten parádézó amerikai alt right vezérek imádata: mind-mind példa a rengeteg „életidegen ideára”, amit Orbán a határon megállított.

Persze, ez a dolgok rendje, a gondolatok – és amúgy minden egyéb – a világ kezdete óta áramlottak bármilyen földrajzi és politikai határon keresztül. Nagy nemzeti ünnepünket, augusztus 20-át (20 = arab szám) egy Kínából származó ősrégi technológiával (tűzijáték) ünnepeljük, másnap pedig minderről latin betűkkel, egy ókori Egyiptomban kifejlesztett médiumra (papír), egy Gutenberg nevű német által kifejlesztett technológiával sokszorosított (nyomtatás) hírben olvashatunk.

Ezzel nem azt mondom, hogy mindenféle ilyen áramlás alapvetően üdvözlendő, a tőke szabad mozgásáról például mára tudjuk, hogy jelentősen aláásta az államok adóbeszedési potenciálját és ezzel gyengítette bizonyos létfontosságú közösségi szolgáltatások fenntarthatóságát.

Annyit mondok csupán, hogy Orbán látványosan – és a keddi példa alapján: kegyeletsértő módon is – hazudik. Hazudik, amikor a magyar nép szuverenitásáról beszél, hiszen valójában csak saját hatalmának növelését akarja mindezzel igazolni. Hazudik, amikor a magyar népet mint folytonos ártatlan áldozatot állítja be – az első dolog, amit a templomban megtanul egy gyerek, hogy minden ember esendő, minden ember tökéletlen, és aki erényesebbnek állítja be magát, mint amilyen, az farizeus, a farizeusokat pedig Jézus nem túlzottan kedvelte – apropó „kereszténydemokrácia”.

Hazudik akkor is, amikor azt ígéri „életszerűtlen ideákat” állít meg a határon, hiszen egyébből sem áll mára a NER legitimációs bázisa, mint életszerűtlen importideákból, politikai mirelitből.

A magyar nép szuverenitása valóban fontos kérdés. Fontos, hogy ha a magyarok kétharmada többkulcsos adózást akar (márpedig azt akar), akkor ne egykulcsos adórendszerünk legyen. Fontos, hogy ha a magyarok jó minőségű, mindenki számára hozzáférhető, adóforintokból fenntartott állami egészségügyet akarnak, akkor ne egy szétrohadt, alulfinanszírozott rendszerünk legyen, amit a háttérben épp fizetős magánegészségüggyé alakítanak át. Fontos, hogy a magyar nép szuverén akarata ezekben a kérdésekben megnyilvánulhasson.

Ennek azonban pillanatnyilag legnagyobb akadálya Orbán Viktor.