Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Én a medvének szurkolok

Az egyetlen dolog, ami még lázban tart, az az, hogy vajon sikerül-e megszöknie a mackónak az őt üldöző hatóságok elől, vagy sem. Tegnap közepes méretű apátiába estem, amikor úgy volt, hogy valahol Tiszaalpár és Kocsér között lefülelték, de aztán kiderült, hogy még mindig szabadlábon van (hurrá!), ma reggel már Csongrád megyében járt, amikor ebédeltünk, akkor meg éppen Tömörkény közelében bukkant fel.

Szóval szurkolok ennek a mackónak, mintha bármi is múlna rajta, mintha valamiféle elfuserált szabadságszimbólum lenne. Mert valakinek kell szurkolni is.

Drukkolhattam volna azért is, hogy ne szűnjön meg az Együtt, vagy hogy varázsütésre teremjen egy csilliárdos befektető, aki megmenti a Heti Választ. És nem azért, mert bármiféle módon kötődnék az Együtthöz, nem volt pártom sosem, mint ahogy a Heti Választ is csak amolyan félrendszeres katasztrófaturistaként olvastam, meg szakmai érdeklődésből, meg persze azért, mert hát olvasni kell, amíg az ember tud olvasni.

Hanem azért, mert Magyarországnak éppúgy elemi érdeke, hogy legyen miből választani, ha az ember elmegy négyévente választani, és ezen belül mindenki megtalálja azt az értékközösséget, amelyben komfortosan érzi magát, hogy a sajtó szabad legyen, mint ahogy az igazságszolgáltatásnak függetlennek kellene maradnia, az alkotmánynak (vagy hát most éppen Alaptörvénynek) meg valóban gránitszilárdnak kéne lennie. Azért, hogy a demokrácia ne egy kiüresedett fogalom legyen.

És a mackónak is meg kéne menekülnie – hát nem?

Az, hogy egy szűk héten belül felszámolja magát egy párt, és egy lap is (miközben nagyon nem mellesleg az Alaptörvényt módosítják, az igazságszolgáltatás meg beszántásra kerül), azt mutatja, hogy még tovább szűkül az életterünk. Ugyanúgy, ahogy a mackóé is, aki kétségbeesetten próbál valami lakható környezetet találni magának, de folyton csak falvakba, utakba, emberi jelenlétbe ütközik.

A mackó, az Együtt és a Heti Válasz bizonyos szempontból nem is különböznek egymástól olyan nagyon (azon túl, hogy mindannyiuknál a lét a tét). Ez pedig csak arról jut eszembe, hogy olvastam reggel (két medvés hír közé bezsúfolva), hogy Juhász Péter szerint nem arról van szó, hogy Orbán Viktor jobban érti az ellenzéknél a magyar nép lelkét, csak arról, hogy volt 100 milliárdja a kormánynak, hogy teleszemetelje az emberek fejét mindenféle hülyeséggel.

A helyzet viszont az, hogy de, Orbán Viktor nagyon jól érti a magyar társadalmat, míg a magyar ellenzéknek halvány fogalma sincs róla, hogy mégis mit kéne ennek a társadalomnak mondani.

Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy a magyaroknak az kell, hogy sok nyomorúságuk közepette (mely nyomorúságnak egyébként egy jelentős részét már Orbán Viktor rakta fifikásan a vállukra) halljanak egy szép történetet arról, hogy bár szörnyen fenyegeti őket az ellen – Brüsszel, migránsok, Soros, tetszőlegesen behelyettesíthető –, de jön egy hős megmentő, aki megvédi őket a mindenféle ármánytól, a végén pedig boldogan élnek, amíg meg nem halnak. De előtte karácsonykor jön még 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvány.

És igen, ahhoz, hogy ez a szép mese működjön, kell egy bődületes médiafölény, állami (adóforintokból elherdált) milliárdokért vett plakátcunami, kell hozzá egy parlamenti többség, ami már figyelmen kívül tudja hagyni az ellenzéki töketlenkedést, és a cinikus tudat, hogy akkor sem szakad rájuk a plafon, ha köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal.

De a sztori működik, hisz azért csak lett itt egy kétharmad, amibe bőven beletartozik az is, hogy a közmunkásokat megfélemlítik, hogy a közalkalmazottak patthelyzetben vannak, hogy a középosztályt gyakorlatilag felszámolta a Fidesz, és még sok minden más is, ami nélkül április 8-án máshogy is alakulhattak volna a dolgok. Egy dolgot viszont nem lehet elvitatni: a Fidesz kitalálta, tartotta magát hozzá, és megcsinálta. Nincs ma még egy párt Magyarországon, amelyik ennyire fegyelmezetten és következetesen végezné a dolgát.

Mit látunk azonban a másik oldalon?

Hát nem ezt. Tévedni, újratervezni, kísérletezni persze lehet. De egymásután két választást is ugyanazzal a böszme hozzáállással elbukni – azért az már egyfajta művészet, kár, hogy az élvezeti értéke csekély, katarzisról meg szó sincs.

Valójában nehéz lenne elképzelni, hogy a magyar társadalom és az ellenzék lehetne még ennél is távolabb egymástól. Mert amíg az ellenzék jelenleg azzal van elfoglalva, hogy fegyelmi tárgyalásokat tartson, megújulás címszóval a poros polcról rángasson le elhasznált politikusokat, tartsa a lépést a Fidesszel a kerítéssimogatásban, meg a többi, addig a magyar társadalom végtelenül fáradt, de még azért néha reménykedni legalább képes része próbál találni valami kapaszkodót, amin fennakadva még ki tudja valahogy bekkelni a következő 4 évet.

Hősökre várnak, bárkit hajlandóak piedesztálra emelni – gondoljunk akár a Márki-Zay Péter körül kialakuló kultuszra vagy éppen a Mi vagyunk a többség első tüntetésének felfokozott hangulatára, vagy az elmúlt évek bármelyik megmozdulásának (Sándor Máriától Pukli Istvánon át Gulyás Mártonig, és tovább) messiásváró hangulatára. És ha más nincs – és hát jelenleg nincs –, akkor izgatottan figyelik, ahogy egy medve átvág az országon, hátha legalább neki szerencséje lesz, hátha legalább őt nem kapják el.

De ahogy a mackóról is tudjuk, hogy a helikopterrel és altatólövedékekkel felszerelt hatóságok (elnyomó hatalom, ugyebár…) abban a pillanatban, amikor veszélyezteti az egyébként minden nem emberi élőlény természetes életterét gátlástalanul felzabáló emberi környezetet, azonnal lekapcsolják, úgy hiába várunk arra a hősre is, aki csak úgy berobog a szélről, és menti azt, ami még menthető. Az Együtt sem élte túl a választásokat, és a Heti Válaszért sem jött el fehér lovon egy tömött pénztárcás megmentő.

A kudarcaink gyűlnek, a veszteségeink szaporodnak, az életterünk szűkül. A nagy kérdés, hogy

lesz-e bárki, aki legalább kísérletet tesz arra, hogy érdemben is felvegye a küzdelmet a Fidesz által konstruált valóság őrületével, a magyar társadalom tényleges igényeit és szükségleteit szem előtt tartva, az ő érdekükben cselekedve.

Amíg ez ki nem derül, én inkább a mackónak szurkolok, bár tisztában vagyok vele, hogy esélye sincs. De ha már neki se lehet – akkor mégis ki marad?

UPDATE: a mackót szombaton kora hajnalban elfogták. Hétfőn döntenek a sorsáról, addig a Szegedi Vadasparkban múlatja az időt, eléggé el van fáradva. Őszintén szólva én is…

Olvass tovább!