Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Búcsú az ellenféltől

Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni Stumpf András írását a Heti Válaszban, amiben azt fejtegette, hogy a Hallgatói Hálózat „tüntikéző tagjai” leginkább a párválasztás miatt mennek ki az utcára. Vagy azt, hogy az újság szerkesztőségét nem lehetett meggyőzni arról, hogy nem áll a tüntető diákok mögött senki. Ott csengenek a fülemben a szavak: “ezt egyedül nem tudták volna megcsinálni.”

Aztán emlékszem arra is, hogy a Heti Válaszban jelent meg először a Soros-lista a civil szervezetekről, hogy milyen kifejezetten genyó, a propaganda határát súroló cikkeket írtak a G-nap előtt. Vegyük például Szőnyi Szilárd buzizós cikkeit, oh régi szép idők!

De még ebben az időszakban is voltak riportok, viták, külpolitikai és belpolitikai elemzések a lapban, amikkel bár nem értettem egyet, de fejben, vagy írásban fontos volt velük vitatkozni. Még ebben az időszakban is újság volt a Heti Válasz. Pár hónap múlva még ezt a Heti Választ is vissza fogjuk sírni.

Aztán jött a G-nap, jött az „újjobboldali” szenny, és lassan ott tartottunk, hogy a hazugságok, a propaganda, a förtelem, ami a 888, Origo, Tv2-féle „médiából” jön, hiába vagyok én elkötelezett baloldali, és hiába elkötelezett konzervatívok a Heti Válasz szerkesztőségének tagjai, már-már egy platformra kényszerített minket.

Sokan a baloldalon már a Magyar Nemzet bezárásakor is azt mondták, hogy sohasem kértek ezek az újságok, és újságírók bocsánatot a G-nap előtti tetteikért, ezért nem érdemelnek szolidaritást. Ez egy baromság.

Egyrészt kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk a jobboldali sajtó azon része felett, amely azért alapvetően végezte a dolgát? Hogy egzisztenciák, élethelyzetek, kőkemény döntésekről mondjuk ki, ez elfogadható, ez meg nem? Sőt, úgy mondunk ítéletet, hogy nem is látjuk, hogy az adott ember mit tett a mérleg két serpenyőjébe. És még a közelében sem voltunk annak a helyzetnek (bár idősebb balos, liberális kollégák valamennyire talán igen), amikor a saját oldalad árul el téged, használja a lojalitásodat és kényszerít bele olyan szituációkba, amelyekben alapból nem vennél részt.

Másrészt pedig abban a három évben, amíg működhetett viszonylag függetlenül a sajtónak ez a konzervatív, jobboldali szelete, nagyrészt ledolgozták azokat a hibákat, amelyeket elkövettek. Volt hova fordulnia szellemi munícióért annak a polgári közegnek, amely tisztességet, demokráciát akart Magyarországon. Volt egy szellemi otthona ennek a sok tízezer, vagy százezer magyar polgárnak. Ez a szellemi otthon pedig iszonyatosan fontos volt. Nemcsak a konzervatívoknak, hanem baloldaliaknak, zöldeknek, liberálisoknak is. Hogy a túloldalon ne csupán a propaganda, hanem gondolatok álljanak, gondolatok amelyekkel lehet vitatkozni, és fejlődni.

A Heti Válasz megszűnésével most ez szűnik meg végleg. Eltűnnek az ellenfelek, és csak azok maradnak a jobboldalon, akik ellenségként tekintenek a túloldalra. És ami a legszomorúbb, ha tényleg megszűnik a lap, úgy szűnik meg, ahogy létrejött. Egy jobboldali érzelmű oligarcha döntése, és egy jobboldali kormány politikája által.

Hát van-e szörnyűségesebb annál a sorsnál, hogy a független konzervatív, jobboldali sajtót éppen saját politikai oldala végzi ki? És hogy létrejöttét is csak egy szkizmának, és a szerencsének köszönheti?

Igen van szörnyűbb: hogy ma Magyarországon a baloldali sajtó is csak azért létezik, mert oligarchák, ilyen-olyan pénzemberek, sokszor a jobboldali kormánnyal üzletelve, lélegeztetőgépen és életben tartják. Lenne-e 168 Óra, ATV, Klubrádió (bár ez talán lenne), vagy akár Népszava, ha piaci alapon kéne megélniük?

Médiapiac ugyanis már nincsen Magyarországon, és még nincs olyan tehetős és autonóm polgárság sem, ami eltartja a sajtót. A 444-től a most bezárt Heti Válaszig mindenki rendre elmondja, hogy a cégek egyszerűen nem hirdetnek a kormánytól független sajtóban, mert meg van nekik mondva, hogy ne tegyék ezt, különben retorziók érhetik őket. Sok történetet ismerünk, amelyekben még a nagy külföldi multik magyar leányvállalatai is inkább meghátrálnak. És ha ez még nem is lenne, akkor is ott lenne a Facebook és a Google hirdetés-elszívó hatása.

A helyzet tényleg katasztrofális, főleg ha ehhez hozzátesszük az állami tízmilliárdokból vígan élő, felpumpált kormánypárti médiát, és azt, hogy tudjuk, a dominó nem áll meg a Heti Válasznál.

Az a hiány, amit a Heti Válasz, és a Magyar Nemzet megszűnése hagy, pótolhatatlan lesz a magyar médiatérben. Olyan ellenfelek tűnnek el egy baloldali lap főszerkesztője számára, akikkel lehetett vitatkozni, érvelni, és akiknek a cikkein keresztül meg lehetett érteni a világról mást gondoló emberek gondolkodásmódját, és ezzel magunkat is.

Értelmes vita és gondolkodás. Ez az amiből egyre kevesebb lesz.

Bár persze a remény hal meg utoljára. Hátha van még feltámadás a Heti Válasznak, úgyhogy én most elő is fizettem a Digitalstandon három hónapra a lapra, legalább nem kell elgyalogolni az újságárushoz, és hátha sokan így teszünk. Mert reklámpiac nélkül, egy médiával ellenséges politikai-üzleti környezetben, csak mi, polgárok tudjuk fenntartani a szabad sajtót, és hátha vagyunk annyian. Akkor talán lesz magyar feltámadás az újságírásban.

Kép: Valasz.hu
Olvass tovább!