Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hat emeletet zuhant védőfelszerelés nélkül, a főnöke szerint öngyilkos akart lenni

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ha valamikor, akkor most igazán fontos lenne végre, hogy a munkavállalók védelmére nagyobb figyelem háruljon.

Nem is olyan rég írtuk meg, hogy Magyarországon az elmúlt 5 évben folyamatosan nőtt a munkahelyi balesetek száma.

Tavaly a legtöbb munkahelyi baleset a feldolgozóiparban és a gépiparban történik, a legtöbb halálos áldozat (21 fő) viszont az építőiparban dolgozott.

Hogy a probléma mennyire komoly, azt jelzi az is, hogy a minap kiderült: munkavédelmi tudatosság növelését célzó projektet indít a kormány, ami persze kifejezetten előremutató kezdeményezésnek tűnik, bár ha onnan nézzük, hogy a munkavállalók jogainak érvényesítését jelentősen megnehezítette épp ez a kormány, többek közt azzal, hogy az szakszervezetek hatásköreit szűkítette, de főleg azzal, hogy a munka törvénykönyvének átalakításával megnehezítette az érdekérvényesítést, így több mozgásteret adva a cégeknek, akik akár a munkavédelmi előírásokon is spórolhatnak a dolgozók kárára.

Azt is fontos kiemelni, hogy még az Alaptörvény XVI. cikkének 3. bekezdése is rögzíti: minden munkavállalóknak joga van az egészségét, a biztonságát és a méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.

És akkor ehhez képest nézzük meg, mimről ír ma a Blikk. A lap megszólaltatta a 28 éves Palicz Zsoltot, aki hat emeletet zuhant munka közben és csoda, hogy túlélte a becsapódást, ugyanis védőfelszerelés nem volt rajta.

A férfi beperelte volt munkaadóját, a tárgyaláson azonban a cégvezető először azzal védekezett, hogy minden munkavállalójának kötelező a védőfelszerelés, majd ezután jött az új indok, miszerint

Palicz Zsolt azért nem használt hevedert, és azért zuhant le a mélybe, mert öngyilkos akart lenni.

A kijelentését egyébként sem a tanúk, sem a szakértők nem támasztották alá.

„Én az első munkanapomon megkérdeztem a többieket, hogy merre találom a biztosítóköteleket, erre jól kinevettek, mondván, ők ilyet soha nem használnak. Akkor sem voltam kikötve, amikor tavaly augusztus 15-én a XIX. kerület egyik panelházának hatodik emeletén az ablakkereteket cseréltem ki, ahová természetesen a főnököm küldött ki” – magyarázta maga Palicz Zsolt.

Ügyvédje szerint nem kétséges, hogy a munkaadó hibázott, amikor nem biztosított védőfelszerelést a munkához.

Az eset természetesen önmagában is abszurd, de jól mutatja, hogy jelenleg milyen körülmények között dolgoznak például az építőiparban a munkavállalók, akiken sok esetben valóban spórolnak a munkaadók, testi épségüket kockáztatva. Az utóbbi időben halálos baleset is történt munkavégzés közben.

(Blikk/Mérce, címlapkép: Pixabay.com)