Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közigazgatási bíróságok: a cél a kormányzati kontroll?

Miniszteri kinevezése előtti parlamenti meghallgatásán Trócsányi László igazságügyi miniszter bejelentette, hogy leporolják a közigazgatási felsőbíróság felállításáról szóló terveket. Ennek megalapítása egy olyan lépés, amely – a magyar alkotmányjogi szabályok alapján – széles politikai konszenzust igényelne. Mivel azonban most a kormánynak kétharmados többsége van, technikailag nem szükséges konszenzusra jutni senkivel, így a terv valószínűleg akadály nélkül meg is valósul.

De baj-e az, ha bizonyos ügytípusokban különbíróságok ítélkeznek? Azt kell, hogy mondjam, hogy jogállami keretek között, ahol a kormányzat hatalmát az alkotmány és az alkotmányos intézmények korlátozzák, nem jelentene különösebb problémát. A világban számos jogállamban nem egységes az igazságszolgáltatás szervezetrendszere, a törvény által nevesített ügycsoportokban a többi bíróságtól eltérő személyi állományú és eljárásrendet követő bíróságokon döntenek, általában azért, hogy gyorsabban szülessenek meg minél szakszerűbb ítéletek. De jogállami megoldás az is, ha különbíróságok nélkül, az egységes igazságszolgáltatási szervezetrendszerben dolgozó bírák döntenek mindenféle ügytípusban. Diktatúrákban is találhatunk ilyen és olyan megoldást is. Vagyis

önmagában egy elkülönült bíróság léte nem árul el sokat arról, hogy a jognak alárendelt módon történik-e az állami hatalomgyakorlás.

A közigazgatási és munkaügyekben már Magyarországon is régóta különbíróságok ítélkeznek. Teljesen egységes igazságszolgáltatási szervezetrendszerről tehát már nem beszélhetünk. Jelentősége van azonban annak, hogy ezek a bíróságok – különbírósági jellegük ellenére – egyelőre több ponton kapcsolódnak az egységes bírósági szervezethez:

  • Egyrészt a közigazgatási és munkaügyi bíróságok határozatai elleni fellebbezéseket a megyei törvényszékek, vagyis rendesbíróságok bírálják el, a felülvizsgálati ügyekben pedig az egységes igazságszolgáltatási szervezet csúcsszerve, a Kúria dönt. A közigazgatási és munkaügyi jogvitáknak tehát csak elsőfokon vannak különbíróságaik (és ott sem minden esetben).
  • Másrészt, a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felett is a rendesbírósági szervezetrendszerbe tartozó törvényszékek elnökei látnak el igazgatási feladatokat, ugyanúgy, mint az általános hatáskörű járásbíróságok felett. Vezetőiket a törvényszékek elnökei nevezik ki.
  • Harmadrészt, a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon dolgozó bírák kinevezésének és felmentésének feltételei és eljárásrendje sem különbözik érdemben az általános követelményektől, a bírák feletti munkáltatói és fegyelmi jogkörök is a rendesbírósági szervezetrendszerhez kötik őket.

Az előző parlamenti ciklusban sikertelen, de most leporolt elképzelés ezeken változtatna, és leválasztaná a rendesbírósági szervezetrendszerről a közigazgatási bíróságokat: a jogorvoslatok, az igazgatási feladatok és a bírák jogállása tekintetében is egy magasabb szinten is megszervezett különbírósághoz kerülnének jogosítványok, és az általánostól eltérő szabályok szerint lehetne valakiből közigazgatási bíró. Egy párhuzamos igazságszolgáltatási rendszer jönne létre azokra az ügyekre, amelyek tárgya az állam közhatalmi tevékenységének a jogszerűsége. Önmagában egy ilyen párhuzamos igazságszolgáltatás létezése azonban még nem lenne baj.

Baj az, hogy erre pont akkor és azért kerül sor, mert a kormányzatnak kétharmada van a parlamentben, amit ő a hatalom korlátlanságával azonosít. Kritikusai szerint a kormány azt akarja, hogy a számára kényes ügyekben „saját” bírók hozzanak döntést. És ez sajnos nem is megalapozatlan vélekedés. A polgárok egy ilyen átszervezés után nem bízhatnak abban, hogy az állammal szembeni közigazgatási jogvitáikban kizárólag a jogszerűség és nem más (például politikai) szempontok alapján születnek ítéletek.

Súlyos aggodalomra az ad okot, hogy bármilyen szervezeti átalakítás egyúttal lehetőség az intézményrendszer függetlenségének csorbítására.

És nem légből kapott feltételezés az, hogy a kétharmados többséggel rendelkező kormány ezzel a lehetőséggel éni fog, hiszen ezt 2010 óta számos alkalommal megtette. Szervezeti átalakítással sikerült elérni azt, hogy rövid idő alatt többségbe kerüljenek az egypárti alkotmánybírák (akkor az AB tagjai létszámának a másfélszeresére emelését a nyilvánosságban az új hatáskörökkel indokolták). De azt is, hogy megbízatási idejének lejárta előtt menesszék a Legfelsőbb Bíróság elnökét, holott a pozíció függetlenségének egyik garanciája, hogy a megbízatásából a határozott idő letelte előtt az elnök elmozdíthatatlan. Ehhez elég volt átnevezni a Legfelsőbb Bíróságot Kúriává és kicsit hozzányúlni az elnök hatásköreihez. Az adatvédelmi biztos elmozdítását, így az intézmény függetlenségének megsértését is az intézmény átszervezése tette lehetővé.

Arra, hogy a kormányt a közigazgatási felsőbíróságok megalapításakor is hátsó szándékok vezérlik, nem csak a közelmúlt történéseiből következtethetünk.

Alapos okkal feltételezhetjük, hogy a valódi cél nem a szakszerűség és a gyorsaság, hanem a politikailag kényes ügyeknek a jelenlegi kormányzat kontrollja alatt létrejövő bírósági szervezethez utalása.

Ugyanis nem egyszerűen az történne, hogy csak azok az ügyek kerülnek ehhez az új bírósághoz, amelyet már amúgy is a közigazgatási bíróságok tárgyalnak a közigazgatási perekre kidolgozott eljárásrendben, hanem olyanok is, amelyekben az általános hatáskörű rendesbíróságok ítélkeznek. Ha valóban az történik majd, amiről a mostani híradások szólnak, akkor például a közérdekű adatok megismerése iránti perekben is az új bíróságok döntenek majd, annak ellenére, hogy eddig ezek egyáltalán nem közigazgatási, hanem polgári perek voltak. Az ilyen per alperese sem feltétlenül közhatalmi szerv: gazdasági társaságokat is lehet közérdekű adatokért perelni. Ha ezek az ügyek is a különbíróságokhoz kerülnek, az arról árulkodik, hogy a változtatás szervező elve nem az, hogy miben kell speciális szakértelem és eljárásrend, hanem hogy mi érinti érzékenyen a kormányzatot. Ha valamire érzékeny a kormányzat, az a közpénzek elköltésének ellenőrizhetősége.

A jogállamiság feltétele, hogy a közhatalomgyakorló állami szervek hatáskörgyakorlását a jog uralja.

Ez akkor lehetséges, ha nemcsak a polgárok egymás közötti jogvitáiban, hanem a közhatalmi aktusok jogszerűségéről is olyan bíróságok döntenek, amelyeknek a kormányzattól való függetlenségéhez nem férhet kétség. Ha úgy látszik, hogy nincs, aki kikényszerítené a jogszerűséget a közigazgatási szerveknek a – sokszor a polgárok alapvető jogait érintő – eljárásaival és döntéseivel szemben, akkor azok jogszerűsége is kétséges lesz, mert az állami hatalomgyakorlás kikerül a jog követésének kényszere alól. Ez az állapot minden wannabe diktátor álma.

A szerző a TASZ szakmai igazgatója

Olvass tovább!