Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ki ölte meg Ján Kuciakot?

Ján Kuciakot, az Aktuality.sk oknyomozó újságíróját és jegyesét, Martina Kušnírovát február 25-én, vasárnap éjjel holtan találták nagymácsédi házukban. Mindketten 27 évesek voltak, egy-egy lövés végzett velük.

„Noha nem tudjuk, ki a gyilkos, a tettest ismerjük: a korrupció. Egészen a múlt hétig azt gondolhattuk, hogy a korrupció a demokrácián élősködő undok parazita, amely ugyan fosztogatja a társadalmat, mégis együtt lehet vele élni. Most már tudjuk, hogy ez nem igaz. Ma már tudjuk, hogy a korrupció gyilkolhat, mert meg akar félemlíteni, el akar hallgattatni, a szabadságunkra támad. Azt is tudjuk, hogy ha nem lépünk fel együtt, gyarapodhat az áldozatok száma.”

A fentieket Martin M. Šimečka publicista mondta március 2-án, egy pozsonyi demonstráción, ahol több mint húszezer ember emlékezett a meggyilkolt fiatalokra, és tüntetett a demokratikus értékek mellett.

A 2012-es Gorilla-tüntetések óta nem vonult ennyi ember az utcára Szlovákiában, egyes beszámolók szerint 1989-ben volt utoljára hasonló hangulat Pozsonyban.

Az újságíró-gyilkosság és az utána kibontakozott belpolitikai válság fenekestül felforgatta a közéletet Szlovákiában, következményei egyelőre beláthatatlanok. Ahogy a gyilkos és a megrendelő személye is ismeretlen egyelőre. Nagyon sokat tudunk azonban arról, mi vezetett idáig.

Robert Fico tíz éve

Ha alaposan meg akarjuk ismerni a Kuciak-gyilkosság körülményeit, 2006-ig kell visszamennünk az időben. Ekkor kezdődött Szlovákiában a Fico-korszak. Robert Fico, a Smer (Irány) nevű, harmadik utasként indult, majd önmagát szociáldemokrataként meghatározó, lényegét tekintve populista párt fiatal, ambiciózus vezetője ekkor nyerte meg először a parlamenti választásokat.

Fico dinamikus, újszerű retorikájú politikusként indult, akit eleinte a sajtó egy része is kedvelt, ellenzéki képviselőként keményen, de okosan lépett fel a nyolc évig kormányzó, különféle korrupciós és bizalmi válságokba merült Dzurinda-kormány ellen. Attól azonban sokan tartottak, mi történik, ha Robert Ficónak 2006-ban sikerül megdöntenie azt a Mikuláš Dzurindát, akit a hatalomban töltött nyolc év elhasznált ugyan, mégis ő építette fel a szlovák gazdasági csodát és vezette be az országot az euroatlanti struktúrákba.

Ez utóbbit, vagyis az integrációs folyamatokat korábban majdnem sikeresen megtorpedózta az inkább a pánszlávizmussal rokonszenvező, autokrata hajlamú, a maffiának nagy teret engedő Vladimír Mečiar.

Az aggodalmak a 2006-os választások után részben beigazolódtak: Robert Fico épp azt a Vladimír Mečiart vette maga mellé koalíciós partnernek, aki korábban Európa fekete lyukává züllesztette az országot. Mečiar mellé pedig még szüksége volt a Szlovák Nemzeti Pártra (SNS) is, a hírhedten kisebbségellenes, alkoholista, korrupt Ján Slotával az élen. Bár Fico, korábbi ígéretei ellenére, nem döntötte romba a Dzurinda-féle gazdasági építményt, az ország mentális állapotát rövid idő alatt sikerült alaposan lerontania.

„Mi nem hagyjuk magunkat leköpni a média által, csak mert azt hiszik, azt csinálnak, amit akarnak. (…) Közönséges hülye hiénák. (…) Én szeretnék kommunikálni a Sme napilappal. Tényleg szeretnék. De maguk közönséges csalók. (…) Engedjék meg ezt a kifejezést, amit most mondok, teljesen nyugodtan, és nem ragadtatom el magam. Néhányan maguk közül mocskos szlovákellenes prostituáltak.”

Robert Fico kijelentéseiből idéztünk, amelyek sajtótájékoztatókon hangzottak el 2006-tól máig. Ezek a kijelentések bejárták a szlovákiai és a világsajtót, és Fico ügyelt rá, hogy rendszeresen elhangozzanak, amikor sértve érzi magát. Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen módszere a sajtó elleni harcban.

Röviddel 2006-os hatalomra kerülése után Robert Fico nekilátott egy új sajtótörvény kidolgozásának, amellyel bevezette többek között a korlátlan válaszadási jog intézményét. A válaszadási jog persze nem Ficóék találmánya, más, demokratikus államokban is ismert, ám a Fico-féle szabályozás különlegessége az volt, hogy a közszereplők, politikusok pozíciója is jelentősen megerősödött a sajtóval szemben. A 2008-ban hatályba lépett törvény ellen a hazai lapok egységesen kiálltak, a törvény elfogadása után a napilapok üres címlappal jelentek meg. Végül a 2010-ben hatalomra került jobboldali-liberális Radičová-kormány enyhített a törvény szigorán, korlátozva a közszereplők válaszadási jogát is.

A nyilvános, sajtó előtti szereplés mindig fontos volt Robert Fico számára, ezért az újságírók elől en bloc nem zárkózott el, de – főként 2012 után, amikor koalíciós partnerek nélkül, egyedül kormányzott – a kérdéseiktől már igen. 2012 után ugyan úgy látszott, a totális győzelmének ragyogásában csillogó Fico a sajtóval szemben is enyhébb hangot fog megütni, ám ez nem tartott soká.

2014-től a legtöbb vezető média kérdései elől elzárkózott, a sajtótájékoztatókon többször kijelentette, kérdezhetnek, de választ ne várjanak. Válaszok helyett pereket akasztott a kiadók nyakába, még karikaturisták ellen is indított pert, az egyik legismertebb történet, amikor az ország legnépszerűbb, Shooty művésznevű karikaturistájának azt a rajzát támadta meg, amelyen egy röntgenfelvétel gerinctelennek mutatja a kormányfőt. Shooty a pert megnyerte, a karikatúra pedig, sok más Fico-gúnyrajz mellett ikonikussá vált.

Robert Fico legutóbb 2016-ban intézett kemény kirohanást az újságírók ellen, amikor egy sajtótájékoztatón mocskos szlovákellenes prostituáltaknak nevezte őket, így kiállva az éppen botrányba keveredett külügyminisztere, Miroslav Lajčák mellett, akiről egy fiatal volt alkalmazottja kitálalt, hogy túlárazva rendezte meg a szlovák uniós elnökség rendezvényeit.

Fico idegességét csak fokozta, hogy Lajčák épp az ENSZ-főtitkára posztra pályázott – ezt végül nem nyerte el, ugyanúgy, ahogy Fico pénzügyminisztere, Peter Kažimír sem nyerte el az uniós pénzügyi vezető posztját, és a Nagy-Britanniából elköltöző uniós gyógyszerügynökség sem Pozsonyt választotta új székhelyéül. Ficónak tehát sok minden nem jött össze az elmúlt időszakban, a legkönnyebb prédát pedig, amit választhatott magának kárpótlásul, az újságírók jelentették.

Az érinthetetlen belügyminiszter

Így jutottunk el a harmadik Fico-kormány érájába. A 2016. márciusi választásokból a Smer ismét győztesen, de már meggyengülve került ki, kevés esély mutatkozott rá, hogy sikerül kormányt alakítania. Végül, a teljes közvélemény legnagyobb megrökönyödésére két olyan pártot is sikerült a saját oldalára állítania, amelyek addig a legkeményebb kritikusainak, legnagyobb kihívóinak számítottak: a Radoslav Procházka vezette Sieť (Háló) nevűt és Bugár Béla többnemzetiségű Most-Hídját.

Procházka pártja nem élte túl Fico „halálos csókját”, szimpatizánsai a pálfordulás után elfordultak a párttól, amely néhány hónappal később gyakorlatilag eltűnt, és a kormánykoalíciót is újra kellett szervezni. A Híd azonban megmaradt, és többé-kevésbé sikerült megtartania a választásokon szerzett pozícióját.

A kormány eleinte valóban stabilnak tűnt, ám egyre-másra érkeztek a különféle botrányok, amelyek leginkább Fico egyik leghűségesebb emberét, Robert Kaliňák belügyminisztert érintették. Kaliňák kétéves megszakítással 2006 óta vezeti a belügyi tárcát, és olyan hírhedt esetek kapcsolódnak a nevéhez, mint a megvert Malina Hedvig elűzése az országból (Hedvig ellen máig per folyik hamis tanúzásért, ma már Győrben él) vagy a dunaszerdahelyi fociszurkolók megveretése 2008-ban, hogy csak a legismertebbeket említsük.

2016-ban került napvilágra az az ügy, amelyben egy jól menő vállalkozót adócsalással kezdtek gyanúsítani, majd kiderült, az illetővel Robert Kaliňák ingatlanügyleteket bonyolított le, sőt, Robert Fico kormányfő is az ő lakóparkjában bérel luxuslakást.

A Bašternák-ügyként elhíresült botrány kapcsán az ellenzék tüntetéseket szervezett, és többször meneszteni akarta Kaliňákot, aki azonban cinikusan és makacsul ragaszkodott hozzá, hogy teljesen makulátlan.

A „jófiú” szerepére pályázó koalíciós partner, a Híd pedig azt hangoztatta, mivel ennek a botránynak a gyökerei a 2016-os kormányalakítás előtti időszakra nyúlnak vissza, ők nem fogják bolygatni az ügyet. Robert Kaliňák így mindvégig a helyén maradt.

Egy fiatal változást akar

Ján Kuciak 1990-ben született egy Štiavnik nevű, északnyugat-szlovákiai faluban. Együtt cseperedett fel a szlovákiai demokráciával, és már fiatal korától élénk érdeklődést mutatott a közélet iránt. Nyitrai zsurnalisztika szakos diákként vezetett blogjában intenzíven foglalkozott az aktuális politikai fejleményekkel, és kritikusan szemlélte a szlovákiai média közegét is, kivált a kereskedelmi televíziók bulvarizálódását.

„A mediális környezetnek, nem csak nálunk, meg kell változnia. Ehhez pedig több olyan ember kell, aki romantikusan hisz a médiák küldetésében, és hajlamos ennek alárendelni minden nyereségvágyat” – írta egyik bejegyzésében.

A 2011 végén kirobbant, a politika és a korrupció kapcsolatára rávilágító Gorilla-ügyet is mindvégig figyelemmel kísérte, és részt vett a 2012 elején zajló tömegtüntetéseken. Épp a Gorilla-tüntetések gyengítették meg annyira a jobbliberális pártokat, azaz Dzurindáékat és partnereiket, hogy 2012-ben elsöprő fölénnyel nyerhetett a Smer. Kuciak kritikusan szemlélte a saját környezetében a smeres szimpátiákat: szülőfaluja szavazói sokáig a populista Vladimír Mečiar pártját támogatták, az ő bukása után pedig Ficót.

Kuciak annak is szentelt egy blogbejegyzést, hogy a számára „legszimpatikusabb Smer-szavazó” történetét elmesélje: az édesapjáét, aki élete jelentős részében szemben állt az elnyomó kommunista rezsimmel, ötvenes évei derekán azonban olyannyira kiábrándult, hogy ő is csak a Smerben látta a megoldást – hagyta azonban, hogy fia megpróbálja meggyőzni.

Az édesanyja kapcsán arról ír, milyen nehéz cselekvésre ösztönözni a megnyomorított kisembert, akivel akárhogy kiszúrhatnak, örülnie kell, hogy legalább van munkája. Ha az anyja elment szavazni, azt csak az ő rábeszélésére tette, mert ő maga már nem hitt a változásban.

A fiatal, idealista Ján azonban hitt benne, és ezt le is írta. A 2010-es választások előtt például arról írt, itt az ideje, hogy a szlovákiai társadalom megmutassa, megérett arra, hogy politikai életét önállóbban és felelősségteljesebben szervezze.

A Gorilla-tüntetések kapcsán is hangsúlyozta, nem szabad feladni az ideálokat. „Máskülönben, ahogy az Magyarországon történt, törölhetjük az ország nevéből a »res publicát«” – írja.

A Gorilla-ügy vizsgálatát már a Fico-kormány vette kézbe, s Ján Kuciak éles hangon bírálta a Smer praktikáit. Nem kímélte a Robert Kaliňák belügyminiszter által kinevezett országos rendőrfőkapitányt, Tibor Gašpart sem, nem hitt benne, hogy előremozdíthat bármilyen kényes ügyet is. Az idő egyelőre nem cáfolta meg: ma, hat évvel később a Gorilla-üggyel kapcsolatos egyetlen vizsgálat sem zárult eredménnyel.

2013-ban kezdett Kuciak újságíróként dolgozni a Hospodárske noviny napilapnál, majd a .týždeň hetilapba írt, végül pedig az Aktuality.sk-nál, a legolvasottabb szlovákiai hírportálnál kötött ki. Itt vágott bele az igazán nagy témáiba – köztük abba is, amelyet már nem tudott befejezni.

Egyik fő témája Ladislav Bašternák volt, az a vállalkozó, akivel Robert Kaliňák belügyminiszter is üzletelt. Sokat foglalkozott egy másik kétes vállalkozóval, Marián Kočnerrel is, akit szintén sok szál fűz smeres politikusokhoz. Épp Kočner volt az, aki egyszer telefonon keresztül „figyelmeztette” Kuciakot, hogy mit szólna hozzá, ha ő is elkezdene foglalkozni a családjával. Kuciak feljelentést is tett a rendőrségen, de az ügyével több mint negyven napig nem foglalkoztak, miután pedig kérdezősködni kezdett, kiderült, hogy szabálysértésnek minősítették, majd az ügyet lezárták. Robert Kaliňákot is szembesítették Kočner fenyegetőzésével, ám Kaliňák cinikusan hárított.

Az olasz maffia nyomában

Kuciak utolsó megjelent cikkei is Kočner ügyleteivel foglalkoztak. Az már csak a halála után derült ki, hogy utolsó hónapjaiban egy új, nagy témán dolgozott, amely a kelet-szlovákiai, az olasz ´Ndrangheta maffiához köthető szervezett bűnözés és a kormányzó Smer kapcsolatairól szólt.

Ez a téma nem volt teljesen új, 2016-ban az egyik szlovák hetilap már megírta, hogy Robert Fico közeli munkatársa, Mária Trošková bizalmas kapcsolatot ápolt azzal az Antonino Vadala nevű, olasz származású kelet-szlovákiai vállalkozóval, aki összefüggésbe hozható a ´Ndranghetával.

Akkor ennek nem lett különösebb visszhangja, Kuciak halála után azonban más megvilágításba került a történet. Kiderült az is, hogy Vadalának és társainak több más smeres és SNS-es kapcsolata is volt, köztük az a Viliam Jasaň, akit Fico megtett a kormány biztonsági tanácsának titkárává, így szigorúan bizalmas dokumentumokba is betekintést nyert.

Kuciak utolsó, befejezetlen cikke a szlovákiai zsurnalisztika alighanem egyik legolvasottabb írása lett: több szlovák lap egyszerre közölte két nappal azután, hogy kitudódott a gyilkosság híre. És két nappal azután, hogy a Kuciak által kíméletlenül bírált Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány kiállt az újságírók elé, hogy bejelentse, a jelek arra engednek következtetni, a kivégzésszerű gyilkosság indítéka az újságíró munkájában keresendő.

Történelmi útkereszteződés

Másfél hét telt el Gašpar első bejelentése óta, de azóta sem tudtunk meg sok új információt arról, ki lehetett az elkövető és a megrendelő. Számos összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, a kormány megingott a rá nehezedő nyomás alatt, tízezrek vonultak utcára, a köztársasági elnök pedig kijelentette, ebben a felállásban ez a kormány nem folytathatja tovább, mert nem élvezi a társadalom bizalmát. A kilencvenes évek óta nem süllyedt ilyen mély válságba a szlovákiai belpolitika, a megoldás pedig egyelőre távolinak tűnik.

Aki az elmúlt évek történései alapján úgy gondolta, Szlovákia lehet az új „legjobb tanuló” az uniós értékektől egyébként lassan, de biztosan távolodó közép-kelet-európai országok között, most le kell hogy számoljon ezzel az illúzióval.

Szlovákiát ugyanúgy fojtogatja a korrupció és a szervezett bűnözés polipja, mint a térség többi államát, mindössze annyi különbséggel, hogy itt ez eddig nem bukott úgy felszínre, mint az orbáni Magyarországon vagy a babiši Csehországban. Még ha Szlovákia meg is találja a gyors kiutat ebből a válságból – amely egyszerre korrupciós és bizalmi válság –, hosszú időbe telhet, amíg sikerül ténylegesen kikecmeregni belőle.

És annak veszélye, hogy ezalatt egyre távolabb sodródhatunk a nyugati rendezettségtől, életszínvonaltól és értékrendtől, reális. Ha pedig a Kuciak-gyilkosság utáni Szlovákia a káosz útjára lép, azzal az egész térség leszakadása felgyorsulhat.

Bár e sorok írásakor nem tudhatjuk biztosan, mihez és kihez köthető Kuciak és jegyese tragikus halála, ám az egész ügy kíméletlenül szembesített bennünket azzal, milyen mélyen beette magát a korrupció és a szervezett bűnözés az állam struktúrájába.

Jelenleg gyakorlatilag lehetetlen megjósolni a várható fejleményeket, de kétségtelen, hogy a következmények feldolgozásában óriási szükségünk lesz azokra az őszinte ideálokra, amelyekről a fiatal, elszánt, egy jobb és igazságosabb világért harcba indult Ján Kuciak írt.

Olvass tovább!