Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A jobboldal hamis narratívája: EU-s források versus kiáramló profit

Az ismeretségi körömben elég jót ment a Facebookon az a cikk, ami a mandiner.hu-n jelent meg pár napja ezzel a címmel: „A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön – Thomas Piketty a Makronómnak”.

A Makronóm a Mandiner gazdasági magazinja, a cikket Oláh Dániel, a Makronóm felelős szerkesztője jegyzi. Érdemes tisztázni, ha valaki esetleg nem tudná, hogy a Mandiner egy jobboldali hírportál. A cikk felütése a következő:

Nem igaz, hogy Magyarország óriási adományokat kap az uniótól támogatások formájában. A francia professzor, Thomas Piketty most kiszámolta, hogy hazánk vált az egyik leginkább külföldi tulajdonú gazdasággá a kilencvenes évek óta. Ez az oka annak, hogy Magyarországról sokkal több profit megy külföldre, mint bármely más közép-európai országból, és annál is több, mint amennyit az ország uniós támogatásként visszakap. A sztárközgazdász a Makronómnak nyilatkozott.

Oláh Dániel azt a közkedvelt jobboldali (fideszes) narratívát, hogy az EU-s támogatások mintegy kompenzáció gyanánt járnak nekünk, igyekszik egy baloldali közgazdászra hivatkozva igazolni, végül is miért ne tenné? Ez nem bűn. Az viszont bűn, ha hamis összefüggések látszatát keltjük ott, ahol nincsenek és félrevezetjük az olvasót. Oláh Dániel írásának kritikája következik, rövidre fogva, mert a lényeg egyszerű.

Igaz-e az, hogy a külföldi tulajdon aránya magas a magyar gazdaságban? Igaz. Igaz-e az, hogy a magyar gazdaságból kiáramló tulajdonosi jövedelmek (profit) igen magasak? Igaz. Igaz-e az, hogy a kiáramló profit nagysága százalékosan meghaladja az EU-s (nettó) transzfer százalékos szintjét? Igaz. Igaz-e az, hogy ebből az következik, hogy az EU-s források azért járnak nekünk (sőt igazából több járna), mert az angol, német, francia, holland vállalatok sok profitot visznek ki Magyarországról? Nem, nem igaz.

Túl azon, hogy nem kell Piketty ábrája ahhoz, hogy az ember tisztában legyen a kiáramló tulajdonosi jövedelmek és a beáramló EU-s transzferek viszonyát illetően – elég egy KSH táblázat –, Oláh írásának legnagyobb hibája, hogy félrevezető. Hamis állítást támaszt alá valódi érvekkel.

Oláh azt sugallja, hogy nemcsak, hogy jár nekünk az EU-s pénz, mint egyfajta kompenzáció a Magyarországról Nyugat-Európába áramló profit miatt, de nettó befizetők vagyunk, hiszen több áramlik ki, mint be.

Forrás: KSH (szerkesztette B.F.)

A technokrata ellenérv az lenne, hogy az EU-s támogatások azért járnak, mert az EU-átlaghoz képest elmaradottak, alulfejlettek vagyunk és mivel ezek alapvetően fejlesztési támogatások, ezek akkor is járnának, ha hasonló fejlettségi szint mellett alacsony lenne a külföldi tulajdon aránya és alacsony, vagy akár nulla a kiáramló tőkejövedelem.

De nem vagyunk technokraták. Baloldaliak vagyunk és ezért pontosan értjük, hogy Piketty, mint baloldali közgazdász, a cikkében az Európai Unió működésmódját kritizálja. Bemutatja (mint egyénként már többen tették), hogy az EU fejlett országainak húzódozása (kicsinyessége) a fejletlenebbek támogatásától álságos, hiszen a fejlettek felől beáramló transzfer jelentős része vissza is áramlik a feladó(k)hoz.

A támogatott országokban a közbeszerzések jelentős részét a fejlett országok (termelékenyebb) vállalatai nyerik el.

A gazdag nyugat-európai országok tehát részben saját pecsenyéjüket sütögetik (saját vállalataiknak teremtenek piacot és jövedelmet), amikor a szegényebb kelet-közép-európai vagy dél-európai tagállamok gazdaságfejlesztési támogatásairól döntenek. [lásd még kritikai elemzések a görög adósságválságról] Ez értelmezhető egyfajta kizsákmányolásként, centrum-periféria viszonyként, és levonható belőle a politikai következtetés, hogy fel kell ellene lépni, sürgetni kell az EU jóléti (fiskális) reformját (például szociális Európa terv). Mint ahogy fel kell lépni az ellen is, hogy a külföldi nagyvállalatok alulfizetik a dolgozóikat.

Több cikkben[1] foglalkoztunk azzal, hogy a hazai multik munkásaik munkatermelékenységnél alacsonyabb munkabért fizetnek, így tesznek szert itt az anyaországinál magasabb profitra. Ez sem újdonság – legalábbis a baloldalon.

Ezzel el is érkeztünk Oláh írásának legnagyobb hibájáig.

Oláh írásában odáig jut, hogy a gazdag uniós országokra mutogat, akik tulajdonképpen jól járnak „velünk”, hiszen „nettó befizetők” vagyunk, ami a közös kasszát illeti, ha a kiáramló profitot is számításba vesszük.

És? És akkor mi van? Mit kell tenni? Kérünk szépen még több transzfert? Hogy még többet lehessen ellopni? Hogy Orbán Viktor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és a többi NER oligarcha még gazdagabb lehessen? Vagy mi? Oláh írása ott ér véget, ahol kezdődnie kellene. Persze nem véletlen, hogy Oláh megreked a sértődött mutogatás szintjén. Nem véletlen, mert megoldásokat a felvetett problémákra csakis markáns baloldali gazdaságpolitika adhat mind Magyarországon, mind uniós szinten, ezt pedig nyilván nem Oláh Dániel fogja kifejteni.

Csakis a baloldali gazdaságpolitika képes valódi béremelésre ösztönözni a termelékeny nagyvállalatokat, akár a vállalaton belüli kereseti különbségek maximalizálásával, akár bérnöveléshez kötött feltételes osztalékfizetési szabályok bevezetésével, akár a dolgozói tulajdonszerzés előmozdításával (előírásával) úgy, hogy a kevésbé termelékeny KKV szektor vállalatai szelektív támogatások (tőke- és technológia transzfer) se rokkanjanak bele a bérversenybe.

Csak baloldali gazdaságpolitika képes arra, hogy progresszív jövedelemadóval (tőkejövedelmek progresszív adóztatását beleértve) olyan bevételt generáljon, amely a leszakadók, a máról holnapra élők, a kizsákmányoltak jövedelmi helyzetén és életlehetőségein javítani képes (jövedelem újraelosztással, közjavak és a közszolgáltatások biztosításával).

Csak a baloldali gazdaságpolitika meri felvállalni, hogy megadóztatja a nagy vagyonokat, hogy elvonjon erőforrásokat onnan, ahová a szerencse, a politikai kapcsolatok, a társadalmi viszonyok juttattak azért, hogy erőforrásokat csoportosíthasson át oda, ahol kezdeményezés, tenni vágyás és akarat mutatkozik, erőforrásoknak viszont híján vannak. A baloldali gazdaságpolitika meri kimondani azt, hogy a külföldre áramló tulajdonosi jövedelmek itt adózzanak progresszív adórendszerben.

Az Európai Unió baloldali képe az, amelyben a megerősített közös fiskális politika adót vet ki a termelékeny és magas profitabilitású multikra, hogy forrásokat teremtsen a fejlődő, a hátrányban lévő régiók fejlesztéséhez, amely fejlesztés a hazai KKV szektor magas részvételi arányával történik, átlátható, ellenőrizhető és demokratikus módon.

A baloldal programja az, hogy az Európai Unió szolidáris és igazságos közössége legyen az európai népeknek.

Ez a baloldal programja.

[1] Audi, Tesco

Olvass tovább!