Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A politikai elemző, aki nem hajlandó az ellenzéki együttműködést elemezni

Varga Áron politikai elemző gyakran szerepel a TV-ben, a rádióban, vagy kérdezik meg egy-egy újságcikkhez, mondja el a véleményét. Január elején mégis azt írta ki a Facebookra ismerőseinek, egyre több felkérést mond vissza, mert az ellenzéki összefogásról, az ellenzék belső ügyeiről kérdezik, ez pedig szerinte túl van beszélve. Mivel ritkán mond olyat egy elemző, hogy ő nem akar egy témát elemezni, megkérdeztük Varga Áront, miért döntött így.

Mérce: Egy elemző munkájához hozzátartozik, hogy szerepel az újságokban, a TV-ben, így lesz több megrendelője, te most mégis azt írtad ki a Facebookon, hogy több megkeresést is visszautasítottál, mert nem akarsz beszélni az ellenzék belügyeiről. Miért?

Varga Áron: Elmesélek egy nagyon rövid történetet. Egyszer a Klubrádióban egy műsorvezető azt kérdezte tőlem, mi lesz az ellenzéki pártokkal, ha már 2016 végén kialakul, hogyan indulnak a választáson, „hiszen így elvesztik a legfontosabb témájukat, az összefogást.” Őszintén aggódott. Én meg nem hittem a fülemnek. Azt válaszoltam, hogy „hála istennek”, mert végre akkor beszélhetnének arról is, hogy mit kezdenének az országgal.

Az ellenzék számára szerintem roppant káros, hogy az együttműködés mikéntjéről van szó a politikájuk helyett, miközben a Fidesz és a Jobbik arról beszél, amiről akar: menekültválságról és bérunióról.

De az összefogás-diskurzus nemcsak az ellenzéknek rossz, hanem az országnak is, mert a valódi problémák, szegénység, oktatás és a jövő helyett arról beszélünk, hogy közös lista lesz vagy koordinált indulás. El tudunk képzelni olyan bizonytalan szavazót, aki korábban nem akart mondjuk az MSZP-re, az LMP-re vagy a DK-ra szavazni, de a közös lista vagy koordinált indulás ígéretére elkötelezetté válik? Ilyen szavazó nem létezik. Ráadásul a kérdésnek értelme sincsen: teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzéki összefogás végleges formája a választások előtti utolsó pillanatban fog kialakulni az aktuális erőviszonyoknak megfelelően.

Tehát 2015-ben, vagy 2016-ban arról kérdezni egy ellenzéki politikust, hogy kivel fogna össze, teljesen értelmetlen. Ez ugyanis nemcsak az elveken múlik, hanem például azon is, hogy lát-e esélyt önálló parlamentbe jutásra vagy kormányváltásra. Ezt egy évvel a választások előtt nem lehet megmondani, de két-három évvel azt megelőzően még megjósolni sem tudjuk. És így vannak ezzel a pártvezetők is.

M: Ezek a témák nem tartoznak ugyanúgy a választókra, nem fontos megértésük ahhoz, hogy megfelelő döntéseket tudjanak hozni a szavazófülkében és az azt megelőző négy évben?

VÁ: Dehogynem, és elsősorban az ellenzéki pártok, és nem a sajtó felelőssége, hogy az ország helyett az összefogásról van szó. De azt gondolom, hogy a megmaradt független médiának is van ebben szerepe. Az nem állapot, hogy bemegy egy ellenzéki politikus egy televízióba, és 15 percből 14 percet az összefogásról kell beszélnie ahelyett, hogy elmondaná a programját vagy a véleményét a világról. Nyilván a sajtó is abból indul ki, hogy ezek a kérdések számítanak, hiszen ha nincs ellenzéki együttműködés, nincs esély a kormányváltásra, ráadásul tájékoztatni kell az embereket arról, kire tudnak szavazni. Mindez egyébként rendben is van, de az összefogás-mizéria hét éve dominálja az ellenzéki politikát, ami teljesen irracionális.

M: Tényleg csak arról van szó, hogy civakodnak ezek a pártok? Mi a racionalitás amögött, amit az ellenzéki összefogásban látunk?

VÁ: Nem azt állítom, hogy nem racionális kérdés az összefogásról, a körzetekről beszélni. A választási rendszer tényleg összefogásra kényszeríti az ellenzéket, enélkül nemhogy kormányváltásra nincs esély, de a Fidesz-többség megakadályozására sem. Én csak annyit állítok, hogy senkinek sem jó (a Fideszen kívül), ha az összefogósdiról több szó esik, mint kórházakról, külpolitikáról vagy a robotok szerepéről a munkaerőpiacon. Ennek fényében meglepő, hogy ez a téma nem csak a Fidesz-média ellenzékről szóló tudósításait dominálja, hanem sokszor a megmaradt független sajtót is.

M: Ha már a Fidesz-média. Mennyi a valós téma az összefogás-diskurzusban, és mennyi az, ami a kormánypárt külső tematizációja?

VÁ: Azt a választási rendszert, ami összefogásra kényszeríti az ellenzéket, nyilván a Fidesz csinálta és fogadta el, ennyiben tehát ők delegálták a témát. De sokatmondó, hogy a kormánypárti média is kizárólag az együttműködés mikéntjéről kérdezi az ellenzéki pártvezetőket – a Fidesznek ugyanis nyilván az a jó, ha az ellenzék a választókerületekről és listákról beszél ahelyett, hogy miért van hat napos hulla a Dél-Pesti kórházban, és ha szárnyal a gazdaság, miért nem tud a magyarok kétharmada egész éves munkával egyetlen forintot sem megtakarítani.

M: Nem lenne jobb ahelyett, hogy visszautasítod ezeket a meghívásokat, elmagyarázni, mi a tétje ezeknek a politikai küzdelmeknek?

VÁ:  Nézd, én nem értékelem túl a saját szerepemet. Semmi nem fog változni attól, hogy én nem megyek be egy tévébe az összefogásról beszélni. Egyszerűen csak elegem van abból, hogy sokan úgy tesznek, mintha nem történne semmi érdekes az országban vagy a világon azon kívül, hogy Gyurcsány Ferenc éppen aktuálisan a közös lista legnagyobb híve vagy ellensége. Ha valakihez címeztem a felhívást – aminek egyébként egyáltalán nem volt ilyen mozgalomindító célja, inkább csak mérgemben kiírtam egy gyors mondatot a Facebookra –, akkor a szerkesztő ismerőseimhez. Iszonyú sok érdekes dolog történik a világban, még a magyar politikában is. Jó lenne, ha ezzel foglalkoznánk.

M: Miről kéne akkor szerinted ehelyett beszélnie az ellenzéki pártoknak?

VÁ:  Szó szerint bármiről: oktatásról, szegénységről, Európáról, gyerekekről, automatizációról, környezetvédelemről. Ha ellenzéki politikussal beszélek, az első dolog, amit mondani szoktam, hogy csak az országról beszéljen nyilvánosan, ne a pártjáról, meg az ellenzékről. A másik, hogy a témákat kitartóan kell vinni. Korrupciós ügyek például naponta robbannak ki. De ha minden nap az aktuálisra reagál az ellenzék ahelyett, hogy akár hónapokig „ütnének” egyetlen ügyet, amíg beleég a választók fejébe, akkor semminek nem lesz politikai következménye. Ugyanez a helyzet más politikai témákkal is: ma az ellenzék nem viselkedhet úgy, mint egy nagy párt, sok médiafelülettel. Korlátozott témára kell koncentrálni, áldozatkészen és bátran politizálva. És még ez sem biztos, hogy bármi eredményre vezet, mert a magyarországi rendszer már nem egy liberális demokrácia, hanem egy hibrid rezsim. De ez már egy másik történet.

Olvass tovább!