Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Idén is nőhetnek a bérek a kiskereskedelemben, az Aldinál most 13%-kal emelik a kezdő béreket

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az Aldi újabb nagyobb arányú béremeléssel csábítja a dolgozókat. A bérnövekedés oka a szerktort a tavalyi, teljes szektort érintő béremelések ellenére tovbábbra is jellemző masszív munkaerőhiány. Az Aldi béremelése azt jelezheti, hogy a szektorban idén sem áll meg a bérnövekedés – avagy a nemzetközi helyzethez viszonyítva pontosabb lenne felzárkózást mondanunk.

A tavalyi évben a dolgozók kedvezőbb alkuhelyzete nyomán az összes jelentős áruházlánc multi jelentősebb béremelést hajtott végre.

A Lidl, a Spar, az Aldi az év közben emelt béreket, év végére pedig az Auchan, és dolgozói nyomás hatására a Tesco is beállt a sorba. Ennek eredményeképpen a szektorban a KSH adatai szerint egy év alatt 17%-kal emelkedtek a bérek.

A béremelések ellenére azonban nem változott jelentősen a szektorban dolgozók száma (2017 első felében éppen 6 ezerrel csökkent), az áruházláncok továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek. A blokkk.com saját novemberi számítása szerint csak a 6 legnagyobb lánc több mint ezer állást hirdetett, és még decemberben is érkeztek olyan hírek, hogy van, ahol tömeges felmondásokkal fenyegetnek a dolgozók. (Noha a szektorban tapasztalható munkaerőhiány még mindig enyhébb, mint a feldolgozóiparban, az építőiparban vagy a kommunikációs és informatikus szakmában.)

A kiskereskelemmel foglalkozó oldal friss információi szerint idén folytatódnak is a béremelések: az Aldi eladói munkakörben 10, árufeltöltő munkakörben 15%-kal magasabb béreket kínál a dolgozóknak, a nyilvános információk szerint ezzel az Aldi kínálja a legmagasabb kezdő béreket. (Hozzátesszük, hogy 20-30 órás, részmunkaidős állásokról van szó, az oldal 8 órás munkaidőre vetítve végzett összehasonlítást a szektorban jellemző árakkal.)

Ez azt jelenti, hogy a 10 évnél kevesebb tapasztalattal érkező eladók kezdő munkabére bruttó 310 ezer forintról 352 ezer forintra, az árufeltöltőké 228 ezer forintról 272 ezerre nő, ehhez jön hozzá 10 ezer forintnyi, vagy valamivel magasabb béren kívüli juttatás (cafeteria). A gyakorlott dolgozóknak magasabb béreket kínál az üzletlánc.

Noha a kiskereseskedelmi forgalom folyamatosan bővül – a KSH adati szerint ősszel 3-4% kal nőtt – nem minden kisekreskedelemmel foglalkozó cég érezheti magát biztonságban.

A teljes szektort sújtó munkaerőhiány és a multiknál tapasztalható béremelések kapcsán fontos kérdés, hogy a kisebb boltok  hogyan tudják tartani a lépést a magasabb árréssel dolgozó hipermarketekkel.

A kisebb boltoknak a tavalyi minibmálbér- és garantált bérminimum-emelés is nagyobb terhet jelent, mint a szuper- és hipermarketeknek, a fokozódó verseny a blokkk.hu szerint sok kisbolt bezárásával fenyeget.

(Blokkk.com, KSH)

Címoldali kép: pixabay