Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar szakszervezeti mozgalom talán utolsó esélye

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

A rendszerváltást követően a hazai gazdasági viszonyokat lanyhuló dolgozói érdekképviselet, szerves módon gyengülő szakszervezeti mozgalom jellemezte. A természetes leépülés oka egyrészt a „kommunista” rezsim szakszervezeti struktúrájának szervetlenségéből (kiüresedett szakszervezeti mozgalom az állampárt ölelő karjában) és a gazdasági – munkapiaci helyzetből (termelés visszaesése, növekvő munkanélküliség) fakadt. A nem hozzáértő vezetés – miért is lett volna, hiszen korábban nem kellett valódi érdekvédelmi vezetőként működnie –, és a vezetők egy részének különalkui (személyes jólétük, egzisztenciális biztonságuk érdekében) ugyancsak hozzájárult a szakszervezetek erodálódásához.
52000_1.jpg

Figyelmeztető sztrájk az Audi gyárban 2017. januárjában. fotó: MTI

A szerves leépülés, a gyengülő munkás érdekvédelem kapóra jött a hazai kapitalizmus „építése” során:

a hazai gazdaságban megjelenő külföldi vállalatok (multik) és az új magyar tőkésosztály egyaránt élvezte a nem létező bér- és osztályharc előnyeit: a minimálbéres foglalkoztatást, túlóráztatást, zsebbe fizetést, csicskáztatást, alacsony munkabéreket, stb. Egy szóval az érdekvédelem nélkül dolgozók fokozott kizsákmányolásának lehetőségét.

A 12 évnyi szocialista kormányzás nem sokat javított a szakszervezetek állapotán. A „baloldali” kormányok munkásmozgalmi-szakszervezeti politikája jobbára megmaradt az ígéretek szintjén, illetve az operatív együttműködés és alkalmi kokettáláson túl stratégiájában liberális, munkaadó (tőke) párti maradt. A 2010 utáni Fidesz-KDNP kormányok politikája pedig (jobboldali kormánytól nem szokatlan módon) kifejezetten munkaadóbarát és munkavállaló és szakszervezet-ellenes lett. A szakszervezeti széttagoltság, az erőforrások és a taglétszám csökkenése, a támogató politikai környezet hiánya mind-mind oda vezettek, hogy

a 2010-es évek közepére a magánszektorban mindössze 5, míg az állami szektorban 25 százalék körüli szervezettséget találunk.

A munkavállalói érdekképviselet általános gyengülése mellett, természetesen találhatunk példát erős, lokális érdekérvényesítés működésére (pl. vasutas szakszervezetek), de az általános enerváltság állapotát jól mutatja, hogy a szakszervezeteknek sem a számukra és a dolgozók számára kifejezetten hátrányos Fidesz-féle új Munka Törvénykönyve elfogadását, sem a sztrájktörvény sztrájkjog gyakorlását nehezítő módosítását nem sikerült megakadályozniuk.

Miközben a kétezres évek „baráti”, pacifikáló politikája után 2010 után kifejezetten mostoha, ellenséges környezetben találta magát a szakszervezeti mozgalom, addig a jelenleg is zajló munkaerő-piaci változások kedvező fordulatot jelentettek számukra. Az elmúlt pár év munkaerő elvándorlása, a hazai munkaerő-tartalék (tartósan munkanélküliek, inaktívak egy része) alacsony termelékenységi és mobilitási szintje miatt a több évtizedes munkapiaci túlkínálatot (munkanélküliség) számos szektorban felváltotta a túlkereslet (munkaerőhiány).

Ma a munkaerő-hiány természetes módon javítja a dolgozók, a munkások egyéni és kollektív alkuhelyzetét a munkaadókkal szemben.

A szakszervezetek számára ideális állapot állt elő ahhoz, hogy erőre kapjanak, megmutathassák a dolgozói érdekérvényesítés és érdekképviselet valódi szerepét és jelentőségét.

Jelenleg két nagyon fontos sztrájk készülődik az országban. 

Az első a Tesco dolgozóké, pontosabban a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) által kezdeményezett sztrájk. A szakszervezet több hónapja tárgyal eredménytelenül a béremelés mértékéről az angol kiskereskedelmi áruházlánccal. Több cikkünkben is megírtuk, hogy a Tesco alkalmazottai a legrosszabbul fizetett kiskereskedelmi alkalmazottak között vannak, miközben a hazai leány profitrátája magasabb az anyacégénél. Idézek a szakszervezeti honlapról: „… a méltatlanul alacsony bérek mellett a másik súlyos probléma a létszámhiányból fakad [kiemelés tőlem – BF], hiszen ezrek vándoroltak el mostanra a lánc egységeiből, ehhez képest a fizetések nem váltak vonzóvá az álláskeresők számára. Ennek köszönhetően a meglévő állomány fizikai leterheltsége átlépte a tűréshatárt… A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete [KDFSZ] által irányított törvényes tiltakozáshoz a vidéki és fővárosi Tesco-üzletek 80 százaléka, illetve a gyáli és a herceghalmi logisztikai központok, továbbá az ­online szolgáltatás munkavállalói csatlakoztak. Az összeomlás előtt álló dolgozói állomány határozatlan időre szóló teljes munkabeszüntetést hirdethet.” A KDFSZ szerint a munkaadó képviselőivel augusztus 16-án vagy 17-én megtartott egyeztetések után egy hét áll rendelkezésre a bérvita tárgyalásos rendezésére. Ha ez nem jár sikerrel, akkor a KDFSZ a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetével (KDSZ) közösen általános sztrájkot hirdet.

A jelen helyzet ugyanakkor nem csak lehetőség, de komoly felelősséget is hordoz. Ezekben a harcokban dől el, hogyan néz ki a jövő szakszervezetisége.

Most lehetőség van erősödésre, most lehetőség van taglétszám-növelésre, hatékony struktúrák kiépítésére, sikeres bértárgyalásokra, sztrájkokra, és most van lehetőség arra, hogy a szakszervezetek kivívják maguknak azt a helyet a magyar gazdasági-társadalmi szerkezetben, amely megilleti őket.

Meggyőződésem, hogy egy megerősödött a szakszervezeti szövetségnek nem kevesebb célja kell, hogy legyen, mint a kormánytól független munkaadói-munkavállalói kollektív érdekegyeztetés kialakítása nem csupán a legfelső szinten, de az ágazati és regionális tanácsok, fórumok szintjén is. Meggyőződésem, hogy a munkavállalói érdekképviseletek rá tudják kényszeríteni a munkaadókat (munkaadói szervezeteket), hogy közösen olyan korporatív rendszert hozzanak létre, ami nincs alávetve az egyes kormányok munkaadó vagy munkavállaló barát politikájának, ellenséges környezetben is képes kifejteni hatását. Olyan együttműködési rendszert, amely a kapitalizmus jelen keretei közt jóval több embernek tudja biztosítani a megélhetést, mint a jelenlegi munkásellenes rezsim.

Félreértés ne essék, a tőke soha nem ad magától. A tőke a profit maximalizálásában érdekelt, önérdek követő. De rá lehet kényszeríteni arra, hogy a munka, a munkások érdekeit is hajlandó legyen beszámítani, figyelembe venni.

Nem a kormánytól kell várni a munkavállalói – szakszervezeti jogok megerősítését, hanem ki kell kényszeríteni azt.

A munkaerő-piaci helyzet kedvező, a munkaadók lépéskényszerben vannak, engedményekre kényszerülnek. Okos politikával és az osztályönzés korlátozásával (a 30-40 százalékos azonnali béremelés követelése osztályönzés[1]) stabil és hosszú távon is jól működő, kormányzati ellenszélben is működtethető együttműködési rendszer alakítható ki. Mondjuk úgy, hogy a jelen rendszerben a kizsákmányolás nem megszűntethető, de jelentősen csökkenthető, ami nem kis dolog.

Természetesen nem árt, ha a dolgozói jogokat a törvény is megerősíti, védi. Nem árt, ha a szakszervezetek a hatályos jogszabályok alapján is több beleszólást, forrást, jogot és szerepet kapnak. Ennek formalizálása egy eljövendő baloldali kormány feladata lesz, remélhetőleg a minél közelebbi jövőben. Kétségtelen, hogy egy baloldali kormány dolgát is megkönnyíti, ha a munkavállalók kiharcolt jogait kell jogszabályokban rögzíteni. Senki sem harcolhatja meg a dolgozók harcait helyettük, senki sem küzdhet meg a munkavállalói jogokért és a dolgozókat megillető munkabérért a szakszervezetek helyett.

Az az igazán időtálló szabadság, azok az intézmények (jogok, szerepek) állják a történelem viharait, amelyeket kivívunk magunknak, amikért megharcolunk és amelyeket képesek vagyunk megvédeni bármikor és bárkivel szemben. 

A Tesco-dolgozóké mellett a másik készülődő sztrájk a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ Szolidaritás) által kezdeményezett sztrájk, amelynek célja a MÁV-nál tervezett csoportos létszámleépítés elleni tiltakozás, illetve annak megakadályozása. A MÁV mintegy 50 fő utasellátós munkavállalót küldene el, ami a szakszervezet szerint indokolatlan, tekintettel a cégnél más munkakörökben fennálló munkaerő-hiányra. Az augusztus 11-én elindult munkaügyi vita sikertelen tárgyalásos rendezése után szeptemberben sztrájk tehet pontot a tárgyalások végére.

Ahogy a vasúti dolgozók sztrájkja is mutatja,  az érdekvédelem, a szakszervezet által vitt „osztályharc” nem kell, hogy a bérekre (bérharc) korlátozódjon. Az eredményes lehet a munkahelyek megtartása (fenti esetben átképzéssel), a munkakörülmények javítása, de a munkavállalói jogok, sőt akár munkavállalói irányítási-tulajdonosi jogok bővítése terén is. Távolabbra tekintve pedig 

az egyes munkahelyi, szakmai, ágazatai érdekvédelmen túl a szakszervezeti mozgalomnak ma nem lehet kevesebb a célja, mint az érdekegyeztetés, az intézményesített érdekütköztetés és együttműködés rendszerének magyarországi kialakítása, immár egyenlő erejű és egyenrangú félként.

 

***

[1] A túlzó bérkövetelések akadályozhatják az egyes vállalat növekedési, fejlődési lehetőségeit, magát a termelést veszélyeztethetik hosszú és rövid távon egyaránt – magyarul magára a munkára, a munkahelyekre lehetnek káros hatással. Jelen társadalmi-gazdasági feltételek között a munkának éppúgy szüksége van a tőkére (a tőke logikájára), mint a tőkének a munkára.

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!