A gyermekvállalással nő a családi pótlék – ha ilyen címmel jelentetne meg közleményt valamelyik ellenzéki párt, a konzervatív, „keresztény” kormánypárti politikusok valószínűleg felháborodva ecsetelnék, hogyan szülnék majd emiatt folyamatosan a szegény nők a gyerekeket, de gyanítom, hogy tőlük (nem sokkal) (szélső)jobbra még egy kiadós cigányozás is beleférne.

Sajnos nem csak ők, hanem a társadalom nagy részében is élénken él az az elképzelés, hogy a szegény családok csak azért a pár tízezer (egy gyereknél annyi sincs) forintért vállalnak gyereket.

A gyerekvállalás a nem középosztálybeli családokban az erkölcstelenségük fokmérője.

Nem véletlen, hogy a kormány tudatosan nem emeli a családi pótlék összegét, annak ellenére, hogy az ilyen típusú támogatások fontos eszközök a gyermekszegénység csökkentésében.

A gyermekvállalással csökken a jelzáloghitel – ez viszont már egy EMMI közlemény címe, ami kifejezetten arról szól, hogy középosztálybeliek jelzáloghitelük egy részének vagy diákhitelük elengedése miatt vállaljanak gyereket. Tehát míg egy alacsonyabb jövedelmű (még csak nem is feltétlenül szegény) családot pár tízezer forintos támogatás miatt bélyegez meg egyből a társadalom, addig jelzálog- és diákhitellel rendelkező – jellemzően nem szegény – családok akár több millió forint hiteltámogatást is kaphatnak, ha gyereket vállalnak. Konkrétan gyerekenként egy millió forintot a jelzáloghitel esetén. Pontosabban úgy fogalmaznak, hogy ennyi hitelt „engednek el”.

Itt nem csak arról van szó, hogy kettős mércével ítéltetnek meg a szegény és a középosztálybeli emberek a kormány családpolitikájában. Ez is egy fontos erkölcsi probléma, de ami ennél is súlyosabb, hogy

a kormány nyíltan és teljesen tudatosan mélyíti a szakadékot a szegény és nem szegény családok között az ilyen intézkedésekkel és a másik oldalon a szegény családokat támogató intézkedések hiányával.

Ezeket a társadalmi egyenlőtlenségeket pedig éppen a gyerekek szenvedik meg legjobban.

Ez a típusú családpolitika nem csak erkölcstelen, de álságos is, mert a mögöttes cél valójában nem az, hogy ezeket a középosztálybeli családokat támogassák. Valójában ez nem családpolitika, hanem üzletpolitika. Míg ők azt állítják, „elengedik” a családok jelzáloghitel-tartozását, mintha valami lóvásáron lennénk, és a lókupec azt mondaná, elengedem a ló árának tizedét (vagy annyit se), de cserébe kérem a gyereket.

Nem, az állam nem tudja elengedni a jelzáloghitel egy részét, hanem az állam a hiteltámogatásokon keresztül támogatást csatornáz be a bankoknak, hitelintézeteknek, és a jelzáloghitelezés rendszerén keresztül ezzel az építőiparba is.

Ez nem a családokról szól, vagy arról, hogy szüljük tele a Kárpát-medence új építésű lakásait. Ez Csányi Sándorról, Matolcsy Györgyről, Mészáros Lőrincről, Garancsi Istvánról és a hozzájuk hasonló kormányközeli „vállalkozók” támogatásáról szól, hiszen ez egy oligarchaközpontú rendszer. Arról, hogy a konzervatív családpolitika marketingjén keresztül még több hitelt vegyenek fel a családok, és ezekből a hitelekből még jobban meggazdagodjanak a bankok, építőipari cégek vezetői.

A gyerekvállalás a legjobb marketingeszköz erre, mert gyereket vállalni alapvetően olyan dolog, amire a legtöbb ember vágyik (a legtöbb, de nem mindenki – és ez így van jól). Ugyanúgy vágynak rá azok, akik kaphatnak érte érdemi támogatást, mint azok, akik nem. Csakhogy a családi pótlék és azok, akiknek tényleg szükségük van rá, azt szimbolizálja, hogy vannak az érdemtelen, szegény szülők, akik az államra szorulnak, és ez elítélendő. A másik oldalon pedig ott van a lakásvásárlás és jelzáloghitelezés, ami egyre inkább azt szimbolizálja, hogy egy rendes, középosztálybeli családról van szó, akik megengedhetik maguknak a hitelt. Ez utóbbiba fektet a kormány most rengeteg energiát, elsősorban Novák Katalin államtitkár révén, akit nevezhetnénk marketing menedzsernek is, hiszen a középosztálybeli, önálló, új lakásban élő család ideálján keresztül adja el nekünk a hiteleket.

Ez a politika nem csak erkölcstelen, mert kettős mércével mér családokat, mélyíti a szakadékokat, és nem csak álságos, mert egy oligarchapárti üzletpolitikát csomagol be családpolitikának, hanem veszélyes is.

Veszélyes, mert kedvez az ingatlanpiaci lufiknak, mert olyan családokat is hitelfelvételre motiválhat, akik ezt nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, és azért is, mert a lakástulajdon kizárólagos támogatása kiszorítja a lakáspiacról azokat, akik nem tudnak saját lakást vásárolni.

Természetesen nem véletlen, hogy a családpárti marketing éppen a választások évében pörög fel ennyire. A család jó marketing eszköz, mert a család megfogható közösség, és a gyerekvállalás olyasmi, ami a legtöbb felnőttnek rövid- vagy hosszútávú terve. Épp ezért olyasmi is eladható vele, mint a jelzáloghitelezés, és elfogadtatható vele az intézményesült korrupció is, mert egy-egy egyéni vagy családi „kedvezmény” elvonja a figyelmet arról, milyen rendszerszintű kedvezményeket kapnak üzletemberek. Tehát alkalmas arra, hogy a választások előtt a korrupcióról a családtámogatásra terelődjön a figyelem. A választásokig tartó kilakoltatási moratórium is ezt a célt szolgálja: ha nincsenek kilakoltatásokról híradások, csak a hírek, micsoda kedvezményeket kapnak családok, akkor úgy fog tűnni, a kormány családpolitikája működik.

Pedig nem működik. A kilakoltatásra váró családokat kilakoltatják a nyáron, akár van gyerekük, akár nincs, akiknek nincs lakásuk, horribilis összegeket fizetnek albérletekért, akiknek nincs hova menni, azok egyre nehezebben jutnak szociális bérlakáshoz. Akik szegénységben élnek, azok magukra vannak hagyva. Akik nem, azok egyre inkább az eladósodásban lesznek motiváltak. Ez a családpolitika nem működik, mert valójában üzletpolitika. Üzletpolitikaként viszont remekül működik – annak a szűk rétegnek, amelyik profitál belőle, ideértve a kormánypárti politikusokat és a hozzájuk, a hatalomhoz közelálló „vállalkozókat”.