Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pénteken utcára megy a Jobbik a demokráciáért

Ez a cikk több mint 6 éves.

Vona Gábor parlamenti napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a párt az utcára hívja az embereket, hogy tiltakozzanak az Állami Számvevőszék a pártot érintő furcsa vizsgálata ellen.

Mint korábban mi is megírtuk az Állami Számvevőszék 660 millió forintra büntette a Jobbikot, mivel az tiltott támogatást alapított meg annak kapcsán, hogy a párt bőven piaci ár alatt bérelt plakáthelyeket Simicska Lajostól a Fidesz oligarchájától.

A Jobbik nem tartja korrektnek az eljárást, és azt állítják a párt 2018-as indulása is veszélybe kerül a rekordösszegű büntetés miatt.  A Jobbik szerint ugyanis az ÁSZ előre időpontot kért az ellenőrzéshez, majd egy olyan időpontot választott ahhoz, amikor tudhatták a párt gazdasági igazgatója nem lesz jelen. A Jobbik állítása szerint az ÁSZ idő előtt zárta le a bevalláshoz tartó online felületet, és akkor se vette át a Jobbik által a törvényi időn belül beszolgáltatni kívánt adatokat, amikor személyesen vitték el azt a Számvevőszékhez. A Jobbik azt is kifogásolja, hogy az ÁSZ a párt adatai nélkül hozott döntést a tiltott támogatásról.

A Jobbik a múlt héten pénzgyűjtésbe is kezdett, az első nap csaknem 9 millió forintot gyűjtöttek össze a büntetés befizetéséhez.

A Jobbik mellett az ügyben a legtöbb ellenzéki párt az MSZP, az LMP, a DK is kiállt,  hangsúlyozva azt az Állami Számevőszéknek a Fidesz ügyeit is firtatni kéne. Szigetvári Viktor az Együtt politikusa pedig feljelentést is tett az ÁSZ-nál a kormánypárt ellen. egyedül a Momentum várta azt tisztázza a párt a pénzügyeit, mielőtt szolidaritást kér.

Mi cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy miért fontos kiállni a Jobbik mellett, ebben az ügyben:

Ha a pártállam anyagilag tönkre teheti politikai ellenfelét, a legerősebb ellenzéki pártot fél évvel a választások előtt, akkor mi az, ami megállítja, hogy bárki mással ezt tegye? Mi az, ami megakadályozza, hogy a védelmünket szolgáló törvényeket ellenünk is használja?

Majd arról írtunk, hogy ez a történet is megmutatja a rendszerváltás utáni Magyarország korrupciója hogyan vezet a Fidesz pártállamáig.

Ha az elmúlt 28 évben az Állami Számvevőszék valóban ellenőrizte volna a pártok költéseit, elszámoltatta volna őket, ezek a fenti lyukak a szabályozásban, a hiányosságok az eljárásban rég kiderültek volna. ÉS a Fidesznek most nem lenne esélye visszaélni velük. De nem ez történt, a pártok egyszerűen ledílelték azt, ledílelik folyamatosan 27 éve, hogy többet költenek, illegális támogatásokat kapnak, nem vallanak be támogatásokat. Nem szabályozták magukat, és mi sem követeltük eléggé, hogy szabályozzák magukat.

Ma délben pedig napirend előtti felszólalásában a párt elnöke jelentett be, utcára hívja az embereket, pénteken 17 órára szervez Budapesten fáklyás felvonulást a párt. A helyszínt a pártelnök nem ismertette.

Frissítés: Információink szerint a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tüntet pénteken a Jobbik.

Vona úgy értékelte a Parlamentben a helyzetet, hogy „a korrupt, zsarnok Orbán Viktor döntött, hogy megpróbálja megsemmisíteni az egyedüli kormányváltó erőt és ezzel a demokrácia redőnyét lehúzva elérje hőn áhított vágyát, a diktatúra kiépítését.”