Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy nap alatt csaknem 9 millió támogatás jött össze a Jobbiknak: de mire lesz ez elég?

Ha azt mondjuk, ez nem a Jobbik hete volt, akkor finoman fogalmazunk.

A párt egy nap alatt került totális össztűz alá, amikor szerdán először délelőtt jött a hír, hogy újra előszedték Kovács Béla kém-ügyét, ami vélhetően pont a jövő évi választások környékén kerül majd tárgyalási szakaszba (Kovács nem sokkal később kilépett a Jobbikból). Délután pedig már a totális megsemmisülés lejtőjén kezdtek el csúszni, amikor az Állami Számvevőszék közölte, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadtak el (Simicska Lajos túl olcsó plakáthelyeit bérelték áron alul), ennek az összegnek pedig a dupláját kötelesek befizetni a központi költségvetésbe.

Volner János, a párt frakcióvezetője közölte még aznap: ha tényleg ekkora összeget kell befizetniük, az kétségessé teszi, hogy a párt el tud-e indulni a jövő évi választásokon.

A Jobbik nem sokkal később már közösségi kampányt indított, aminek eredménye:

egy nap alatt közel 9 millió forintot adományozott nekik összesen 1112 támogató,

ami azt jelenti, hogy körülbelül a büntetés 1,5 százalékát már összeszedték. Kérdés, persze, hogy egyrészt kitart-e a további napokon is a lendület, illetve az is, hogy a Jobbik tud-e valamiféle módon kibúvót találni, hogy ne kelljen fizetniük.

Erre azért elég kevés az esély.

Azt már korábban jelezték, hogy alkotmányossági panaszt tesznek az ÁSZ döntése ellen, csakhogy a számvevőszék furcsa monstrum, nem hatóság, ami büntetést szab ki, csak megállapításokat tesz, amelyek alapján törvényileg keletkezik a bírság, amit az államkasszába kell befizetni. A megállapítások ellen pedig nem lehet, nincs is hova fellebbezni.

Alkotmányossági panasszal persze élhet a Jobbik – nagy kérdés, hogy egy ilyen ügyet hogyan és mennyi idő alatt bírálnak el.

Arról, hogy miért elfogadhatatlan a Jobbik ellehetetlenítése, itt írtunk bővebben.

A Jobbik egyébként úgy számol, hogy körülbelül január közepén léphet jogerőre az ÁSZ megállapítása, ezután kell befizetniük a büntetés felét, a másik felét pedig a jövő évi támogatásaikból vonják majd le, vagyis könnyen elképzelhető, hogy a pártnak az év első néhány hónapjában (azaz pont a választásokig) tényleg semmilyen állami támogatása nem lesz (2017-ben összesen egyébként 476 millió forintnyi állami támogatást kaptak).

Ha így számolunk, akkor viszont tényleg nagy kérdés, hogy a következő körülbelül 1 hónapban mennyi pénzt tud összekalapolni a párt.

Olvass tovább!