Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elég nagy volt a káosz – 5 éve kezdődtek a diáktüntetések

2012 decemberének elején úgy tűnt, hogy az oktatásban gyűlő elégedetlenség nyugvópontjára ért. Pedig elégedetlenségre az oktatásban történő drasztikus változtatások, az egyre erősebb korlátozások miatt bőven volt ok. Az egy évvel korábban alakult Hallgatói Hálózat (HaHa) látszólag visszavonult.

Aztán december 10-én valami történt.

5 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődtek a végül hónapokig tartó, egyetemfoglalással és több tízezer ember utcára vonulásával több eredményt is elérő diáktüntetések (amikről egyébként a Mérce és a még 2010-ben alapított, többtízezer követővel rendelkező Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen néven alakult Facebook-oldal is folyamatosan közvetített, még nagyobb elérést biztosítva a diákoknak). Rengeteg szervező és aktivista vett részt a demonstrációk lebonyolításában , néhányukat arra kértük, elevenítsék fel emlékeiket, és értékeljék az elmúlt 5 évet is.

December 10-én minden különösebb előzmény nélkül vonult utcára többezer diák, tanár és szimpatizáns. (Kép forrása: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Hogy kezdődtek a diáktüntetések?

Kóbor Andrea: Mind 2011-ben, mind 2012-ben a december és a január volt az aktívabb időszaka a HaHának, főleg azért, mert a felsőoktatási jelentkezési határidő közeledtével (ami jellemzően február eleje) derültek ki a jelentősebb változások a rendszerben, mint például a keretszámok megvágása vagy a hallgatói szerződés terve.

Emlékszem, öt éve december első hetében jött a hír, hogy a korábbi többtízezres államilag finanszírozott helyet a felsőoktatásban 10.500-ra vágják meg, ami technikailag az általános tandíj bevezetését jelentette volna, egy szűk réteg számára elérhető ösztöndíjjal. Ez az intézkedés minden korábbi felsőoktatási változtatásnál drasztikusabb volt, és sokszázezer fiatal életét érintette közvetlenül, ezért a hír hallatán egyikünkben sem volt kérdés, hogy erre azonnal reagálni kell.

Füzessi Károly: A HaHa egyébként a köztes időszakban is aktív volt, „szerveződtünk” (találkoztunk, gondolkoztunk, vitatkoztunk, terveztünk, tettünk) sokat, ezért volt egyfajta hátterünk, „infrastruktúránk” arra, hogy meg tudjuk szólítani az egyetemi polgárságot. Emellett ebben az időszakban maga az egyetemi polgárság is aktív és jól informált volt, mert ekkor még szerintem több volt a remény az emberekben, és a több volt a hitünk abban, hogy meg tudjuk védeni magunkat, és hogy nem fog teljesen visszafordulni a történelem kereke, és hogy a rombolás helyett az építésben érdekelt emberek meg tudják haladni a nézetkülönbségeiket. Azóta sokat csalódtunk.

A HaHa bázisdemokratikus alapokon szerveződő közösség volt, több budapesti és néhány vidéki egyetemi városban is létrejöttek különböző nagyságú sejtek, ahol különböző intenzitással folyt a munka.

Teczár Szilárd: Még 2012 decembere előtt egyes csoportoknak nagyon bekattant a 2009-es horvát egyetemfoglalás története, az erről szóló kézikönyvet forgatták, a dokumentumfilmet pedig később le is vetítettük, talán a Sirályban. De konkrét tervek nem voltak, inkább hosszú távú építkezésben gondolkodtak az emberek. Aztán amikor kiderültek a keretszámok, akkor lett meghirdetve egy egyetemi fórum a lágymányosi kampuszra. És a korábbi eseményekhez képest itt hamar óriási lett az érdeklődők száma, amiből érezni lehetett, hogy ez azért más lesz egy kicsit. De valójában nem volt előre tervezve semmi, a kormányzati tervek kiszivárgására adott spontán reakció volt az, ami december 10-én, a Gömb Aulában történt.

Fórum a Gömb Aulában, 2012. december 10-én (Forrás: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Kóbor Andrea: Arra mi sem számítottunk, hogy a tüntetések ennyire gyorsan és ilyen intenzíven beindulnak: eredetileg egy fórumot terveztünk a Gömb Aulába december 10-re azzal a céllal, hogy közösen szavazzuk meg a demonstrációk követeléseit. Ezt a célt el is értük, ezen a fórumon szavaztuk meg az úgynevezett 6 pontot, ami aztán később a demonstrációk követeléseinek alapját képezte. A december 10-i fórum jelentősége azonban nem csak a 6 pontban állt, hanem abban, hogy az ezres nagyságrendű résztvevő tömeg a fórum végén megszavazta a Petőfi híd elfoglalását, ami a szervezői csapat tervei között egyáltalán nem szerepelt.

Ez volt az első alkalom, hogy olyasmi történt, amire nem voltunk felkészülve, hiszen a fórumon a tömeg demokratikusan megszavazott egy látszólag hirtelen jött tervet a helyszínen, amire nekünk, szervezőknek semmi hatáskörünk nem volt nemet mondani, és nyilván nem is akartunk.

Épp ez volt a célunk, fórumot teremteni, hogy minél több érintett részt vehessen a közös gondolkodásban és a közös cselekvésben. Emlékszem, hogy szervezőként és kommunikációsként/szóvivőként ez a helyzet nagyon ijesztőnek tűnt ott a helyszínen, hiszen minden gyorsan történt és kevéssé tervezetten. Miután elindult a tömeg, mi még páran ott maradtunk, hogy tájékoztassuk a sajtót arról, hogy mi történik és gyorsan írjunk egy közleményt is.

Már csak a Kiskörúton csatlakoztam az addigra sokezresre duzzadt menethez, ami az egyik legfelemelőbb élményként él bennem. Az volt az első vidám, hangos, de kellően dühös felvonulás a városon keresztül, teljesen spontán, a decemberi hidegben. Őszintén: kicsit meglepődtem, hogy ennyire békésen és szépen zajlott az első hídfoglalás és városi “séta”, ami nagyban köszönhető a rendőrség gyors és fegyelmezett munkájának.

A HaHa 6 pontja:

  1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
  2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!
  3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
  4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
  5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
  6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

Teczár Szilárd: Eleinte nem nagyon tudtuk, hogy hogyan tovább. Miután a Gömb Aulában az összegyűltek elfogadták a 6 pontot (ezek közül 5 előre megírt pontot mi javasoltunk , és valaki helyben bedobott egy hatodikat, a társadalmi mobilitást), ki kellett találni, hogy mi legyen a folytatás. Volt egyfajta düh a jelenlévőkben, meg persze várakozás, hogy akkor hogyan fogunk nyomást gyakorolni. Azon pedig nem csak mi lepődtünk meg, hogy ennyien eljöttek, de azok is, akik eljöttek – ez viszont vonta maga után azt is, hogy egyre többen lettünk.

Elég nagy káosz volt valójában.

Nagyon gyorsan történtek az események, igazából senkinek sem volt konkrét feladata, az események is spontán alakultak. Aztán egyszer csak megszületett a döntés a vonulásról, ezen pedig a szervezők is nagyon meglepődtek. Nem nagyon tudtuk, hogy mi lesz, fogalmunk se volt arról, hogy lehet-e egy ilyen vonulásnak például jogi következménye, amikor elindultunk. Benne volt az is, hogy majd biztos valahol megállítanak a rendőrök, ha lemegyünk az úttestre, vagy ha elérünk a hídig. De nem történt ilyesmi, és egyszer csak felfogtuk, hogy nem is lesz ilyesmi, aztán meg azt vettük észre, hogy elértünk a Parlamentig.

Hídfoglalás (Forrás: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Volt hatása a hónapokon átívelő tüntetéssorozatnak?

December 10-e csak az első lépés volt, a következő napokban több egyetemen is hasonló fórumokat tartottak, a felsőoktatásban tanulók mellett kiálltak a középiskolások és az egyetemi oktatók is, megkezdődött a nyomásgyakorlás. December 12-én újabb fórum következett, a BME aulájában, közös szervezésben a HÖOK-kal. A többezer fős tömeg innen is a Kossuth térre vonult. December 18-án újabb tüntetés következett, melynek végén a szervezők országos sztrájkra hívták fel az egyetemi és középiskolai diákokat. Másnap az ország több pontján vonultak ki intézményeikből a diákok, hogy a 6 pont végrehajtását követeljék. A HaHa ezután folyamatosan folytatta akcióit, 2013. február 11-én pedig egy demonstrációt követően a diákok elfoglalták az ELTE BTK több termét, majd más egyetemeken is beültek a termekbe. Az ELTÉ-n az azt követő hetekben folyamatosan jelen lévő tiltakozók különböző tiltakozó akciókat szerveztek, végül 45 napig tartott az “Első Magyar Egyetemfoglalás”, a résztvevők ezután ugyanis megállapodtak az egyetem vezetőségével abban, hogy szabadon fórumozhatnak az elfoglalt teremben, és az egyetem is támogatja őket.

Mindeközben a kormány leginkább lekezelő nyilatkozatokban foglalkozott a diákok követeléseivel, ám az egyre intenzívebb nyomás hatására végül eltörölték a keretszámrendszert, 10.500-ról végül 55.000-re emelték az állami férőhelyek számát. Februárban pedig két részre osztották az oktatási tárcát: Hoffmann Rózsa a közoktatási tárca vezetője maradt, a felsőoktatás élére Klinghammer Istvánt nevezték ki.

Fórum december 12-én (Forrás: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Füzessi Károly: Euforikus időszak volt 2012 vége és 2013 eleje, egy maroknyi diák tényleg jelentős hatást tudott gyakorolni az ország közvéleményére és az akkori kormányra. A megmozdulások sokáig éreztették a hatásukat, de természetesen itt is igaz volt, hogy az nevet, aki utoljára nevet, és a korrupt hallgatói képviseletekkel és a kormány akaratának behódolókkal, vagy a kormány által kinevezett bábokkal azóta sok mindent sikerült lassan megvalósítani abból, amik ellen akkor tiltakoztunk.

Az államtitkárság, illetve a kormány visszavonulót fújt, a frontális támadásuk akkor kudarcba fulladt.

De a keretszámcsökkentések, a nem az oktatásszakma által meghozott döntések, a különféle oktatásban érvényesülő diszkriminációk erősödése, az ésszerű és értelmes vízió nélkül felsőoktatás-szervezés egyértelműen érezteti szégyenletes hatását mára. A Hallgatói Hálózat és az utána jövő, az oktatásért szerveződő csoportok nagyon ritkán tudtak fennmaradni, jól működő intézményeket kialakítani, komolyan vehetővé válni és hatást is gyakorolni. Ez egy adottságnak tűnt akkor, de talán ez egy olyan hiba is, amit jó volna, ha a jövő szerveződései meg tudnának haladni.

Februárban a demonstráló diákok már az egyetemeket foglalták el (Forrás: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Az, hogy az oktatás többi területén mit művelt az Orbán-rezsim, gondolom keveseknek kell bemutatni, de azt fontos fejben tartanunk, hogy innen visszajönni a poszt-orbáni időben nem lesz könnyű, de amint lehet, el kell kezdeni ezt a legalább 10-15, de nyilván még több éves munkát. Csak remélni merem, hogy lesz erre megfelelő szakmai felkészültség, alázat, szervezőkészség és akarat a jövő oktatáspolitikusai, egyetemi polgárai, tanárai, szakértői, polgárai részéről.

Kóbor Andrea: Nagyon vegyes emlékeim, véleményem és érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, nagyon nehéz objektíven megítélni a hatásait, főleg így öt éves távlatból.

Akkor ott voltak egyértelmű eredményeink rövid távon, ezek közül a legfontosabb a keretszámok visszaállítása (többé-kevésbé, a közgáz- és jogász szakok továbbra is szinte ösztöndíj nélkül maradtak, de nagyságrendileg visszaállt a korábbi keretszám), a hallgatói szerződést pedig ugyan nem törölték el, de enyhítettek a feltételeken.

Ugyanakkor a többi pontban nem értünk el eredményeket, az átfogó reform abban az értelemben, ahogyan mi szerettük volna (minőség javítása, egyenlőbb esélyek) teljesen elmaradt, az oktatási intézmények autonómiája pedig lassan értelmezhetetlen kifejezés, olyan rohamos mértékben romlik azóta is.

Ugyanakkor viszont hiszem, hogy a diáktüntetések jelentősége igazán abban rejlik, hogy ha nem is lehet teljes meghátrálásra kényszeríteni az Orbán kormányt demonstrációkkal, de minimum össze lehet zavarni és el lehet bizonytalanítani a dolgában.

Hogy ez a kormány sem mindenható és lehet réseket találni a rendszeren az utcáról is, állampolgárként is. Tudom, hogy az akkori események motivációt adtak más oktatási csoportoknak is, legközvetlenebbül a tanároknak, az oktatóknak és a középiskolásoknak, hogy megszervezzék saját magukat, ezt igazán felemelő volt látni, ahogyan azt is, ahogy a felsőoktatási témája összefonódott nagyobb rendszerekkel és elkezdtünk rendszerszinten beszélni az oktatásról és annak társadalmi jelentőségéről.

Az akkori tüntetések sok-sok fiatalt először hívtak utcára, és sikerült – legalábbis egy szűk budapesti kör számára – normalizálni a demonstrálást, utcai felvonulást, és talán még az egyetemfoglalást is mint aktív állampolgári cselekvést, amiben természetesen nem csak a HaHának, de a korábbi és későbbi demonstrációs hullámoknak is nagy szerepe volt.

Ez azt hiszem a 2017-es tavaszi CEU-s tüntetések kapcsán csúcsosodott ki, amikorra több tízezer tízen-, huszonéves vonult végig többször is az utcákon, és egy bizonyos körben szinte “menő” lett a tüntetés tinédzserek számára is. Azt gondolom, hogy ebben fontos szerepe volt az 5 évvel ezelőtti diáktüntetéseknek és az összes többi demonstrációs hullámnak is azóta, főleg az oktatás területén, de másoknak is.

Szerintem elég fontos cél politizálni a fiatalokat, mozgalmat építeni, ezt próbálta meg a HaHa, félsikerrel akkor, hosszabb távú hatásokkal.

Teczár Szilárd: „Persze egy idő után mindenki azt kérdezte tőlünk, hogy mi van akkor, ha a követeléseinkből mondjuk 3 és felet teljesítenek, mi meg erre folyton azt mondtuk, hogy csak akkor fogadjuk el, ha mind a hatot teljesítik. Utólag visszagondolva ez azért elég naiv elképzelés volt a részünkről.

Valójában annyit biztosan elértünk, hogy azt a 35-40 ezer embert, aki az eredeti elképzelések alapján nem jutott volna be az egyetemekre, mégis bejuthatott. Ezt akkor talán nagyobb sikerként kellett volna kommunikálnunk, hogy a felsőoktatás lezüllesztését legalább részben megakadályoztuk. De nem voltak politikai tapasztalataink, így nem voltunk elég taktikusak sem.

Fórum január 7-én (Forrás: Hallgatói Hálózat/Facebook)

Utólag azt gondolom, hogy a felsőoktatásban a nagy fluktuáció miatt nehéz lett volna kiépíteni egy állandó struktúrát, és folyamatosan azonos szinten tartani a megmozdulásokat, de a HaHa még így is sokáig aktív volt, találkozgattunk, gondolkodtunk közösen. Ami jó lett volna, ha az összegyűlt tudást tovább tudjuk adni – ez viszont sajnos elmaradt.

Ami még eredmény: azok közül, akik akkor megjelentek a diáktüntetések szervezői, aktivistái közt, sokan a mai napig a közélet legkülönbözőbb pontjain tűnnek fel, politikai pártoktól civil szervezetekig, más tüntetések, mozgalmak szervezőiként és aktivistáiként, tovább dolgozva a változáson. A diáktüntetések utáni egy-két évben a székházfoglalástól a Budapest Pride-ig rengeteg helyen jelentek meg ezek az aktivisták, és az akkor felszedett tudást a mai napig rengetegen tudják hasznosítani vagy tovább fejleszteni.

Emellett jogilag is sokkal tudatosabb lett a társadalom, és valamelyest talán kiismerte a kormány politikai hozzáállását is.

Ha társadalmi szinten nézzük: azt már 2012-13-ban is megtapasztaltuk, hogy a fellángolások egy-két hónapig tartanak, aztán elhalnak, a különböző mozgalmak nem tudnak kitörni a végső soron óhatatlanul bekövetkező sikertelenségből – és ez igaz a HaHától a Tanítanékig az oktatási mozgalmak történetére. Mondjuk más területeken még ennyire sem sikerült aktivizálni a társadalmat, de a CEU-s tüntetések tapasztalata az is többek közt, hogy az oktatással még mindig meg lehet mozgatni tömegeket. Vagyis inkább konkrét ügyekkel, mint mondjuk az olimpiai népszavazás.

Nekem személy szerint újságíróként ma is fontosak az akkor megszerzett tapasztalatok, szerintem aki egy ilyen mozgalom tevékenységében részt vesz, az a politikát is jobban érti, tudatosabb lesz, emellett pedig azt is megérti, hogy egy mozgalom hogyan működik, hogy mennyire nehéz egy közösséget életben tartani és fejleszteni, hogy hogyan gondolkodjunk az állampolgári aktivizmusról.

Változott az elmúlt 5 évben érdemben a felsőoktatás, vagy az oktatás egészének helyzete?

Kóbor Andrea: Erre igazán nehéz válaszolni, ha az igen/nem választási lehetőségekből kell dolgozni, akkor valószínűleg a nemmel mennék, legalábbis pozitív irányba, ahogy mi elképzeltük, semmiképpen sem történt változás. A keretszámok nem nőttek, sőt, és mind a felsőoktatási intézmények, mind a közoktatási intézmények autonómiája jelentős mértékben tovább csökkent az elmúlt öt évben.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megjelenésével egyre több pénz áramlik direkten a kormány ideológiáját támogató felsőoktatásba, és egyre több egyetem élén kormányközeli rektorok állnak, a kancellári intézmény is működik. A 2017-es tavaszi CEU törvénnyel a kormány újabb szintet lépett és a demokratikusság látszatát is mellőző módon a törvénykezést használja arra, hogy egy neki nem tetsző magánegyetem működését ellehetetlenítse. A cél egészen nyilvánvalóan a teljes akadémiai élet és felsőoktatás ideológiai kisajátítása.

Egészen döbbenetes és déjà vu-élmény volt éppen CEU-s diákként végignézni a teljesen irracionális intézkedést, attól kezdve, hogy megkapjuk az első levelet a rektortól és nem hisszük el, addig, hogy az egész nemzetközi értelmiségi élet tiltakozik, beleértve Nobel-díjasokat, a kormány pedig azzal reagál, hogy mindenki hülye, kivéve őket, és egyébként pedig Soros.

Az, hogy most szervezőként mennyivel könnyebb dolgunk volt tömegeket mobilizálni még 2012 decemberéhez képest is, elég jól mutatja, hogy valóban szintet lépett a Fidesz politika arroganciája és autoriter jellege.

Ugyanakkor ez a budapesti értelmiségi buborék, amiben mindez lejátszódott és az, hogy a felháborodás egyre erősebb ebben a buborékban, közel sem jelenti azt, hogy közelebb kerültünk a kormányváltáshoz.

Azt viszont igen, hogy az elvándorlás egyre fokozódik ezekben a körökben és sokan élhetőbb útnak látják az elköltözést, teljesen érthető okokból. Én is éppen Delhiből írok, vágyva haza, de éppen nyugodtabban és boldogabban, mint Budapesten.

Olvass tovább!