A szexuális zaklatás nemcsak a művészvilágban van jelen

A BKV 10 ezer munkavállalója bevonásával pszichoszociális felmérést készített, amiből többek közt az is kiderült, hány dolgozójuk szenvedett el szexuális vagy bármilyen fizikai erőszakot munkája során. Születtek ijesztő eredmények, amelyekből egy érdekes miniatűr képet kaphatunk a Fidesz által sokat emlegetett keresztény értékekkel rendelkező Magyarországról, ahol a nőkre csakis a migránsok jelentenek veszélyt.

(MTI Fotó: Mónus Márton)

A női válaszolók fele volt már kitéve valamiféle heccelésnek munkatársaik részéről, 27-ből 5 nő szenvedett már el zaklatást. A női járművezetők közül 59-ből 17-et ért már fizikai, illetve szexuális bántalmazás, 59-ből 41-en pedig heccelés célpontjává váltak. A külső személyek által elkövetett szexuális és fizikai zaklatás is gyakori, 59-ből 25-en voltak már kitéve ennek.

Ám nem csak a nőket érinti a probléma. A műszaki területről 54 férfit ért fizikai, illetve szexuális bántalmazás, százukat pedig zaklatták már. Ugyanezen a területen 39 férfi szenvedett el külső személytől fizikai vagy szexuális erőszakot. A férfi járművezetők 30 százaléka vallotta, hogy munkahelyi zaklatás áldozata.

A felmérésből tehát az derül ki, hogy a BKV-nál a női és férfi dolgozók bizonyos csoportjait is érte, vagy folyamatosan éri valamilyen lelki, fizikai vagy szexuális bántalmazás mind munkatársaik, mind külső személyek részéről.

A Weinstein-ügy kirobbanása óta itthon több szempontból is téma lett a szexuális zaklatás. Lassan kirajzolódik a teljes kép arról, valójában mekkora problémáról is van szó. Marton László csak a jéghegy csúcsa. A szexuális zaklatás jelen van párkapcsolatokban, családokban, a mindennapjainkban, és mint az a BKV felméréséből is kiderül, a munkahelyeinken is.

Eddig elsősorban a művészvilágra fókuszáltunk, ám a szexuális zaklatás nem csak ezen a területen gyakori. A #metoo kampány kapcsán fény derült arra is, milyen nagy számban fordul elő családi, vagy valamilyen közeli ismeretségi és munkahelyi körben szexuális abúzus.

Bármely területről is legyen szó, nehéz helyzetbe kerül, aki nyilvánosságra akarja hozni zaklatója nevét vagy feljelentést akar tenni ellene. A művészvilág szereplőjeként a karrier és a jó hírnév kerül veszélybe, nem is beszélve a népharagról, ami további (általában virtuális) zaklatásokhoz vezethet. Családon belüli erőszak esetén az elszenvedő nem csak fizikai, hanem lelki terror, fenyegetés, zsarolás áldozata is, ráadásul sok esetben egy fedél alatt kell élnie a zaklatóval, így borzasztó nehéz kikerülnie a hatalma alól.

Ha szexuális zaklatásról beszélünk, talán azért jutna eszünkbe utolsóként egy munkahely, mert azt gondoljuk, ez egy komolyan vett dolog, amit szabályok, munkavállalói jogok és munkahelyi protokoll segítségével tökéletesen kézben tartanak.

Mégis elég általánosnak mondható a munkahelyeken a kollégák, főnökök általi túltolt szexista viccelődés, heccelés vagy tettlegesség is. Az ilyen eseteket viszont a legtöbben inkább magukban tartják attól félve, hogy az egész visszaüt rájuk, az elszenvedőnek okozva így még több kellemetlen szituációt vagy akár a munkahely elvesztését. Elég összetett problémáról van tehát szó, ami több területen rengeteg embert érint, így fontos lenne minden szinten orvosolni azt.

Nem könnyű megközelíteni a témát, mivel a szexet önmagában is tabuként kezeljük. Nemhogy a szexuális zaklatásról, a szexről sem igazán történik felvilágosítás a közoktatásban. Mivel a tantervnek nem része egy állandó tantárgy, de akár csak néhány előadás formájában sem a szexuális oktatás, a társadalmi normákhoz igazodva úgy nőnek fel generációk, hogy tabunak tartják a témát.

Furcsa kettősség fedezhető fel a szexuális zaklatás és a társadalmi reakciók között. Egyrészt totális tabuként kezeljük, de ha mégis szóba kerül, gyakran bekapcsol az agyunkban az automata áldozathibáztató mód. Másrészt viszont léteznek olyan szexuális zaklatási formák, amelyek társadalmilag tökéletesen elfogadottak.

Hogy csak egy teljesen hétköznapi példát említsek, elég elmenni nőként egy szórakozóhelyre, koncertre vagy fesztiválra. Amint megpróbálsz eljutni A-ból B-be egy nagyobb tömegen keresztül, 4-5 férfi konkrétan fenéken markol. Ezzel egyszerűen nem tud mit kezdeni az ember, mire felfogja mi történik, mire megfordul, már nincs ott senki, meg amúgy is…mit tudna csinálni, ha ott lenne.

Az tehát tény, hogy a nők alapvetően bele vannak nevelve a hallgatásba, ezeknek az ártatlannak tűnő inzultusoknak az eltűrésbe, a férfiak egy része pedig abba, hogy ez így teljesen normális.

Egyértelműen az állam feladata lenne a prevenció, az oktatás megszervezése, a téves társadalmi beidegződések megváltoztatása.

A megoldáshoz vezető út első és talán legfontosabb lépése az Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatása lenne. Mivel Magyarország már 2014-ben, vagyis több mint három éve aláírta a nők elleni erőszakot megfelelően, rendszerszinten kezelő egyezményt, éppen ideje lenne már valós intézkedéseket is tenni, beilleszteni a hazai jogrendbe. Ha sikerülne ráncba szedni a nőket érő szexuális zaklatásra és erőszakra vonatkozó törvényeket, szakértői gárdát és egységes protokollt felállítani, egyenes út vezethetne a gyermekeket és a – kevésbé köztudott, de létező – férfiakat érő zaklatási ügyek megoldásához is.

Mivel az aláírás óta semmilyen információ nem derült ki azzal kapcsolatban, hogy hol tart a törvénybe iktatás folyamata, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület ezt sürgetve nyílt levelet írt a döntéshozóknak, amelyben arról is érdeklődnek, milyen intézkedések történtek az ügyben, tervezik-e az Országgyűlés elé terjeszteni a törvényjavaslatot, illetve, hogy a jövőben bevonják-e a munkába a nőjogi és egyéb civil szervezeteket.

A kormány valószínűleg sose fogja kimondani azt a szomorú igazságot, hogy magyar zaklat, bántalmaz, erőszakol magyart.

Pedig ez a valóság, nem az a rózsaszín álomvilág, amiről Orbán Viktor minden adandó alkalommal nyilatkozik a közmédiában. Illene kimondani az igazságot egy ilyen komplex társadalmi problémát illetően. Csak akkor nem lehet habzó szájjal sorosozni és azzal etetni a népet, hogy a mi hős miniszterelnökünk megvédi a magyar nőket az erőszakos migránsáradattól.

Az erőszak nem valami külföldi találmány, az erőszak itt van, a magyar nőket pedig a magyar erőszaktól kell megvédeni. Orbán Viktor szerint azzal tehetünk a legtöbbet a nőket érő erőszak ellen, ha megvédjük az országot és Európát a migrációtól. Ezzel a kijelentéssel gyakorlatilag szembeköp minden gyereket, akit a saját rokona molesztált, minden 14 éves lányt, aki valaha kerülőúton ment haza az iskolából, amíg a szokásos útvonalán beszólogatós munkások építették a járdát, minden nőt, aki bántalmazó kapcsolatban él, akinek el kell viselnie a kollégái szexista megjegyzéseit, aki úgy akar bulizni, hogy nem markolásszák idegen férfiak. És minden áldozat emlékét, akin már nem lehetett segíteni.

Ha Orbán szerint nem fér bele a magyar kultúrába, hogy embereket tegyenek utcára (pedig megteszik), akkor szerintem az sem fér bele, hogy embereket – legyen az férfi, nő vagy gyerek – a saját családtagjaik, munkatársaik, főnökeik a rendszer teljes életképtelensége miatt büntetlenül zaklassák.

Olvass tovább!