Lehet, hogy elkezdődött a leszámolás a divatvilág abszurd nőideáljával?

Felsorolni is nehéz, a divatipar hányféleképpen termeli újra a társadalmi egyenlőtlenségeket, ám Franciaországban az utóbbi időben több olyan döntés is született, ami némiképp javíthat a helyzeten. Május óta ugyanis az ott dolgozó modellek kötelesek orvosi igazolást bemutatni arról, hogy nem kórosan soványak, október elsejétől kezdve a divathirdetéseken fel kell tüntetni, ha az adott képet retusálták, jó néhány világhírű cég pedig bejelentette, hogy többé nem alkalmaz túl fiatal és túl vékony modelleket. De vajon tényleg elindulhat végre egyfajta demokratizálódás a kirekesztő testideálokkal szemben, vagy ezek is csak puszta kirakatintézkedések lesznek a divatvilágot érő folytonos kritikák kivédésére?

Ha összeszámolnánk, mennyi időt töltünk naponta azzal, hogy a külsőnk miatt elégedetlenkedünk, az eredmény a legtöbb nő esetében drasztikusan magas lenne, és ez kicsit sem meglepő. A csapból is az folyik, hogy nem vagyunk elég jók természetesen, valamit biztos, hogy mindenkinek változtatnia kell a külsején ahhoz, hogy a társadalom által szépnek ítéltessen. Noha mindig változik, hogy éppen milyen idealizált tulajdonságokból áll össze egy korszak aktuális szépségfogalma, az a hatvanas évektől kezdve máig töretlenül érvényes, hogy a nyugati kultúrában a nők esetében a vékony test adja ennek az alapját. A kirekesztés és az elnyomás nagyon sok dimenziója egyesül a szépségideálok legitimálásában, a testalkat esetében pedig még inkább, hiszen ezen változtatni sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint például kirúzsozni egy szájat. És bár egyre többen ismerik fel az efféle ideálok mögött megbújó demagógiát, nagyon nehéz kitörni belőle úgy, hogy közben a divatipar kapitalista logikájától kezdve a közösségi média öngerjesztő perfekcionizmusán át, a szűnni nem akaró szexizmusig az összes, változást okozni képes szereplő érdeke ezzel ellentétes.

A karcsúságot magasztaló üzenetek minden nőt elérnek, ám a divatcégek zászlóvivői, vagyis a modellek, többszörösen ki vannak szolgáltatva ennek a nyomásnak. A szakmában ugyanis alapvető elvárás a 175 centiméter feletti magasság és a 0-ás (más néven 32-es vagy XXS-es) ruhaméret, mert – azon kívül, hogy ez a trendi – a legtöbb divatcég ebben a méretben gyártja le a kifutóra szánt bemutatódarabokat.

Nos, nem kell biológiából csillagos ötösnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, ez a két szélsőség ritkán jár kéz a kézben, ezért a modellektől általában rengeteg energiát igényel, hogy így nézzenek ki. „Teljes mértékben ki vagyunk téve a body-shamingnek, és bár nem mindig mondják a szemünkbe, folyamatosan érezhető a nyomás, hogy legyünk még vékonyabbak. Már a kezdetekkor meg kellene tanítani a modelleknek, hogy ez egy káros gondolkodás, és hogy a méretek csak számok; nem velük van a baj, ha nem passzolnak. Nagyon fontos lenne, hogy megértsék, esetünkben a test a munkaeszközt jelenti, és ha azt kritizálják, akkor nem személyesen őt bírálják. Persze, nehéz elválasztani a két testfogalmat egymástól, de ezt csak így lehet csinálni” – mondta el megkeresésemre Boldov Eszter, a VM ügynökség egyik modellje.

Ahogy ő is utalt rá, bár jóideje közismert,  hogy ez egy lelkileg és fizikailag is megterhelő foglalkozás, sokáig mégsem történt előrelépés annak érdekében, hogy a modellek egészségügyi állapotát folyamatosan  ellenőrizzék. Betegséggel küzdő modelleket persze sem egy divatcégnek, sem egy közvetítő ügynökségnek nem érdeke foglalkoztatni, azonban, ahogyan arra Boldov is rávilágított, a kötelező szabályzás hiánya számos problémát szült, hiszen így az étkezési zavar akár el is titkolható, illetve sokszor maguk a modellek sem tudják, hol a határ.  „Kóros soványság egyébként ritkán fordul elő, viszont ha mégis, az szinte mindig titokban marad, hiszen az azonnali kizáró ok egy munkánál. De fontos hangsúlyozni, hogy a szakma tényleg a természetes alkat alapján válogat, és nem annak fejében, hogy ki mennyit fogyókúrázik. Az, hogy minél vékonyabb valaki, annál kapósabb, ugyanolyan rosszul rögzült üzenet a modelleknél, mint a hétköznapokban”.

Ezt a komplex problémahalmazt próbálta kezelni Franciaország májusban, miután egy kutatásból kiderült, hogy az országban körülbelül 600 000 fiatal küzd evészavarral, a 15-24 évesek körében pedig a táplálkozási rendellenesség okozta halál a második leggyakoribb, közvetlenül az autóbalesetek után. Ekkor az egészségügyi minisztérium kezdeményezte annak törvénybe iktatását, hogy minden modell köteles legyen két évnél nem régebbi orvosi igazolást bemutatni arról, hogy egy szakember egészségesnek találta, kiváltképp odafigyelve a testtömegindexére, vagyis a magasság és a testsúly arányszámára.

Május óta tehát súlyos jogi következményekkel jár, ha egy ügynökség túl sovány modelleket alkalmaz: a szankció akár 75 000 eurós pénzbüntetés vagy legfeljebb hat hónapnyi szabadságvesztés is lehet. Az elfogadott javaslat egy másik része kimondja, hogy többé 16 évnél fiatalabb személyek sem foglalkoztathatók, ugyanis az sem szokatlan a divatvilágban, hogy még serdülő lányok szerepelnek felnőtt női reklámokban vagy mutatnak be női ruhát kifutón.

Október elsejétől az úgynevezett „Photoshop warning” is kezdetét vette, így ezentúl minden hirdetésen fel kell tüntetni, ha az anyaghoz felhasznált fotókat retusálták. Köztudott, a reklámokon szinte mindig végeznek valamilyen utómunkát, így ez a változtatás pontosan annyira drasztikus, mint amennyire elsőre hangzik.  Marisol Touraine, a jogszabályokat kezdeményező egykori egészségügyi miniszter elmondta, a képmanipulálásra vonatkozó törvénnyel is arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a kortárs nőideál irreális, ezen illúzió kergetése pedig nagyon veszélyes. Ebben az esetben a törvényszegésért minimum 37 500 eurós, vagy a hirdetés költségeinek legalább 30%-ával egyenértékű büntetésre is lehet számítani.

Nem a franciák egyébként az elsők, akik állami felügyelet alá vonták a modellek egészségügyi állapotát. Olaszországban 2005-ben, Izraelben 2012-ben hoztak hasonló törvényt, Spanyolországban pedig 2006-ban, miután hatalmas botrányt váltott ki, hogy egy divatbemutatón a szervezők váratlanul orvosi igazolást kértek a kiválasztott modellektől, a lányoknak pedig nem kevesebb, mint a 30%-áról derült ki így, hogy alultápláltak.

Abban azonban forradalmi jelentőségű lehet a francia szabályozás, hogy a divatvilág centruma máig Párizs, globális szinten mindig annak van a legnagyobb hatása, ami ott történik.

Az üzenet pedig, úgy tűnik, máris elkezdett terjedni, ugyanis idén ősszel a luxusmárkákat összefogó két legnagyobb csoport, a Kering és az LVMH Group is kijelentette, hogy ezentúl csak 16 év felettieket, valamint 34-es ruhaméretű női és 44-es férfi modelleket fog alkalmazni. Mindemellett ők is kérnek orvosi igazolást, és még szigorúbban nézik majd, mint az állam, ugyanis náluk maximum 6 hónapos papír lesz elfogadható.

Ez azért nagy szó, mert a két vállalat birtokolja szinte az összes olyan világhírű márkát a Guccitól kezdve a Christian Diorig, amelyeknek neve és híre annak ellenére is eljut rengeteg emberhez, hogy termékeik a legtöbbünk számára megfizethetetlenek. Persze kár lenne tagadni, hogy ebben az esetben éppen kapóra is jött nekik a törvény támogatása, ugyanis 2017-ben több márkájuk is botrányba keveredett: a Balenciaga bemutatója előtt állítólag több mint 150 lányt várakoztattak órákig egy sötét lépcsőházban casting előtt, a Saint Laurent (korábban Yves Saint Laurent) hirdetéseit pedig betiltották, mert a rajta szereplő modellek sokkolóan soványak voltak.

Nagyjából húsz éve, a drogfogyasztást és az anorexiát esztétizáló „heroin chic” trend óta nem fordult elő olyan, hogy a politikai és a gazdasági erők egyöntetűen a divat valamilyen problémájára fókuszáltak volna. Akkor Bill Clinton hívta fel rá a figyelmet, hogy a divat veszélyes játékot űz, nem sokkal később pedig a tervezők és a magazinok is észbe kaptak, és visszafogták azt a trendet. Most újra hasonló időket élünk, de ahogy akkor is pusztán a minimálisan teltebb Gisele Bündchennel orvosolták a problémát, most is látszik, hogy amit nyújtanak, az csak helyi érzéstelenítés.

Lehet, hogy a csontsovány modellek éppenséggel el fognak tűnni a kifutóról, de az intézkedések azt sejtetik, őket szintén magas és vékony, többségében fehér lányok fogják helyettesíteni, tehát szó sincs még itt olyan emancipatórikus döntésekről, amik alapjaiban kezdenék ki a szépségkultusz kirekesztő intézményét – legalábbis egyelőre. A mostanában történt változások azonban így is elég radikálisak ahhoz, hogy kijelenthessük, valami elindult, és talán egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy egyszer majd ne képeslapról idézett klisének tűnjön, ha valakinek azt mondjuk: „úgy vagy szép, ahogy vagy”.