Az elmúlt hetekben több olyan eset is nagy vihart kavar, amelyben a politikai pártok képviselői a sajtóval szemben lépek fel. Az egyik érvelés szerint a sajtóról le lehet szállni, az egy független intézmény, és bárminemű támadása, kontrollálása, befolyásolása káros. A másik állítás szerint a propagandával szemben minden módon fel kell lépni. És persze sok köztes állítás is elhangzik.
A sajtó a negyedik hatalmi ág, mondják sokan, és én osztom ezt a véleményt. A sajtó a politika része, alakítója annak, ellenőrző és iránymutató szerepet visz, információkat ad át a társadalomnak a politika működéséről – vagy éppen nem ad át. Így a sajtót, magát ugyanúgy kontrollálni kell – más sajtótermékek, civil szervezetek, jogsértés esetén az igazságszolgáltatás által, vagy éppen az állam által. Ez lenne a feladata a pártoknak is, akik a közösség különböző szintjeit képviselve ellenőrizhetik a sajtót a parlamentben, a törvényhozásban, garantálhatják, hogy az a közösség érdekeiért dolgozzon. Cserébe pedig a sajtó ugyanezt teheti a politikusokkal.
Csak hát van egy kis probléma. Amikor ugyanis egy párt elfoglalja az államot, és lényegében végtelen mennyiségű pénzre tesz szert, akkor ez a rendszer bedől. Ha 7 év alatt egyetlen lényegi ellenzéki indítvány sincs befogadva, ha egy jogerős döntés másnapján helyreigazítás helyett ugyanazokat a hamis állításokat teheti közzé egy ellenzéki politikusról egy párt propagandalapja, ahogy tette ezt a TV2 és az Origo Juhász Péter esetében, akkor ez a közösségi képviselet és a sajtó kontrollja megszűnik.
Ez a helyzet pedig pontosan a demokrácia, az igazság és a közösség képviseletének érdekében megenged erősebb akciókat, hiszen a közösség számára rendkívül fontos, hogy a sajtó kontrollja fennmaradjon, bármelyik oldalról is.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
De nem mindegy, hogy milyen ez a kontroll. Teljesen a szólásszabadság és a politikai cselekvés körébe tartozik, ha a Fidelitas odamegy az Index székháza elé, és elmondja a véleményét, és az is legitim, ha a Momentum besétál az Origo székházába és elmondja, mi a baja a propagandával. Nem volt erőszak, nem volt ajtóberúgás egyik esetben sem.
A probléma a tartalommal van. Ugyanis politikai cselekvés esetében a tartalom, a képviselet megléte, az igazság megléte határozza meg a legitimációt. A Fidelitas akciója azért nem legitim, mert nem tudják bizonyítani (hiszen ez bizonyíthatatlan), hogy az Index újságírói Simicska Lajos bérencei volnának. A Momentum eggyel szerencsésebb helyzetből indul, hiszen számtalan cikk bizonyítja, hogy az Origo a Fidesz-propaganda hazugságait terjeszti.k
Csakhogy a Momentum akciója a képviselet elvének nem felelt meg. Fekete-Győr András nem azért kérte számon a propagandát, hogy segédkezik az ország tönkretételében, nem a tanárok vagy a mentősök elleni cikkeket kérte számon, vagy a Juhász Péter elleni propagandát. De nem is mutatott rá olyan cikkekre konkrétan, amik egyértelmű bizonyítékot adtak volna a propaganda meglétére. Ő azt kérdezte, róluk miért hazudnak?
„Rólam most tervezel írni?” – kérdezte a pártelnök, és ezzel közügyből magánüggyé, személyes vitává fokozta le az általuk kreált médiaeseményt. Az akció ezáltal kilépett abból a keretből, amelyben a propaganda ellen fellépő politikus a választókat képviselte volna, és így az akció legitimitását is eljátszotta, a rossz tartalmi állítások miatt a propagandáról romboló társadalmi hatásai helyett helyett a forma, a „bemegyünk egy szerkesztőségbe” került a vita középpontjába.
Pedig ma Magyarországon, ahol lényegében pár médiaterméket kivéve minden médium oligarchák, nagytőkések vagy a kormánypárt kezében van, létfontosságú a negyedik hatalmi ág ellenőrzése. Annyira létfontosságú, hogy adott esetben a sajtó védelmét is meghaladhatja a rámutatás igényének szükségessége – persze a fizikai védettség sosem kérdőjelezhető meg.
Nagyon más a szituáció az állami vezetőknél. Egy állami vezetőnek, miniszternek, házelnöknek, bármely állami intézmény vezetőjének kutyakötelessége a sajtó tájékoztatása, még ha az nem is tetszik neki. Ezt törvények garantálják, és mivel a fizetését, illetve a szolgálatát a néptől kapta, nem kerülheti el a nép sajtó általi tájékoztatását semmilyen kérdésben
Ahogy korábban is voltak ilyen problémák és korábban is szükséges volt a fellépés. Indokolt volt például a Fidesz 2006-os bojkottja a Napkeltével szemben (bár az akkori Napkelte elfogultsága össze se mérhető a mostani kormánypárti médiatermékekével), hiszen a Fideszben úgy érezték, rá kell mutatni az elfogultságra. Ezt a politikai fegyvert most is jogosan használja az MSZP a Fidesz-média termékeivel szemben, a jogosság kérdése helyett itt inkább a célszerűség a gond. Jól teszik, ha nem jutnak el választópolgárok millióihoz?
Ez a cikk egy pro-kontra sorozat második része, az előző részben a sajtó védelmében szólaltunk fel a Momentum akciója kapcsán.
Az biztos, nehéz helyzetben van ma a magyar demokrácia, és ennek a nehéz helyzetnek az alapja, az állam és a média elfoglalása, az állami intézmények elrablása és a korrupció. E helyzet elleni fellépés sokfajta politikai akció lehetőségét adja meg, de attól, hogy egy politikai akció legitim, még mindig nem mindegy, hogy az célszerű-e. A döntő szempont minden esetben: vajon az egész közösség védelmében, vagy csupán saját céljainkért, esetleg egy kis médiaszereplés reményében vagy a saját lelkiismeretünk megnyugtatásáért lépünk-e fel?
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
