Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fideszt nem 18-ban, hanem napról napra kell megállítani

Ez a cikk több mint 6 éves.

Orbán Viktor pár napja találkozott a török, a kínai és az orosz elnökkel. A magyar miniszterelnök szerint a kelet beérte a nyugatot, az emberi jogokról meg ne papoljon neki senki, a világ megváltozott, a siker szele keletről fúj. Hát nem. 

orban-diktator-e1494775662363-800x452.jpg

kép: Orbán Viktor facebook-oldala

Az orbáni mintaállamok valóban figyelemre méltó gazdasági növekedést produkáltak az elmúlt évtizedekben, noha korántsem sikerült megközelíteniük a „hanyatló” Európai Unió GDP-jét. Oroszországban 26.100, Törökországban 21.100 Euró a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó nemzeti össztermék, szemben az Európai Unió 37.800-ával.

De tegyük fel, hogy a feltörekvő csillagok valami csoda folytán utolérik az európai átlagot. Akkor követendő példa az a politikai rend(szer), amely ott működik? Hát nem.

Gazdasági növekedés ide, vagy oda, talán nem szeretnénk olyan országban élni, ahol a gazdasági fejlődés politikai elnyomással párosul, nem pedig a társadalom egészének szabadságával és jólétével. Márpedig ezekben az országokban éppen ez történik, leplezetlenül.

Oroszországban manapság sorra végzik ki az ellenzéki politikusokat, vagy ellenzéki szereplők véletlenül megcsúsznak a csempén és ebbe belehalnak. 1993 óta 165 újságírót öltek meg, Putyin hatalomra jutása majdnem százat. Jogvédők tucatjait börtönözték be. Törökországban több sok-sok ezer embert zártak börtönbe politikai alapon az elmúlt egy évben, tanárokat, orvosokat, egyetemi oktatókat, újságírókat rúgtak ki ugyanilyen számban állásukból, iskolákat és NGO-kat tiltottak be. Kínában hajtják végre az egyik legtöbb halálbüntetést a világon, 2016 nyarán 280 emberi jogi aktivistát és ügyvédet börtönöztek be. A kormányt kritizáló civil szervezetek ellen törvényeket hoztak.

Ez lenne 2017-ben a siker receptje abban az Európában, ami a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletét tekinti alapértékeinek? Tényleg lehet bármilyen eredményt sikernek nevezni, amelyhez elnyomáson, politikai agresszión, a szabadság elfojtásán és politikai gyilkosságokon vezetett az út? Hát nem.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha nemzetellenes tett ezt az utat megvetni és küzdeni ellene, akkor ám legyen: írja meg a György Bence által vezetett Origo, mondja be Marsi Anikó és Gönci Gábor Andy Vajna tévéjében, hogy a civilek a haza ellenségei, és velük együtt mindenki, aki szerint a Fidesz útja erkölcsi fertő. Felvonulhat az 508 milliós közpénzzel támogatott nagyon civil CÖF a vicces Békemenet néven annak az embernek a vezetésével, aki a legmocskosabb uszító publicisztikákat írja közönségének. Indíthatnak büntetőeljárásokat civilek ellen, mint tették azt a norvég ügyben, vagy teszik most a gödi gyermekotthon feltárt körülmények miatt az ügyet borító civilek ellen.

De mi tudjuk, hogy az igazság annyi: tiszta lelkiismerettel, a szabadságba és az egyenlőségbe vetett hittel rendelkező polgárok joggal vetik meg a rendszert. És ebből akkor sem hátrálhatnak egy tapodtat sem, ha öntik rájuk a szart a kormánypropaganda lelketlen firkászai.

Amíg bírnak, itt maradnak, és tesznek azért, hogy hazánkból ne legyen Oroszország, Kína, vagy Törökország. A tüntetők olyan fura szerzetek, akik egy tömeggyilkos elnökkel, mint a Fülöp-szigeteki elnök, Duterte, akkor sem fognának kezet, ha cserébe 1000 letelepedési államkötvényt venne a magyar államtól. Meghagyhatják ezt a dicsőséget Szijjártó Péternek, a bizniszt meg Rogán Antalnak, legyenek boldogok.

Na jó, de mit lehet tenni a rendszer ellen? – kérdezi mindenki, és teljes joggal.

Erre nincs jó válaszom. Szerintem a rendszer 2018-ban simán marad, és okkal. Bevallom, én egyetlen pártra sem tudnék jó szívvel szavazni, amelyik ma magabiztosan átviszi a parlamenti küszöböt.

Liberális demokrataként nem tudok szavazni arra a baloldalra, amely kormányzása alatt megtörtént 2006, emberek – köztük hazasétáló ismerőseim – jogtalan bebörtönzése és tömeges rendőri bántalmazása.

Mindenki tegye fel magának a kérdést, mit gondolna arról a pártól, amelynek regnálása alatt egy baloldali párt gyűlését könnygázzal, kardlappal és gumilövedékkel oszlatja fel a rendőrség, és ami miatt egyetlen államtitkár sem mond le? Mert 2006-ban ez történt október 23-án a Fidesz rendezvényével. És az akkor regnáló miniszterelnök emiatt 11 éve nem kér bocsánatot. És fölösleges tagadni: a balliberális kormányok alatt a rendszer ugyanúgy rohadt a korrupciótól, még ha kevesebbet is loptak és kevésbé látványosan.

Mindezzel nem azt mondom, hogy a jogállam ma nincs sokkal rosszabb helyzetben, mint 10 éve volt, és nincs kevesebb reményük a szegényeknek, hogy tehetségükhöz és erőfeszítésükhöz méltó életet élhessenek. Csak annyit állítok, hogy szerintem jó oka van annak, hogy hét év után a hagyományos baloldali ellenzék sehol sem tart. Mutasson már valaki egy szocialisták feltárt komoly jobboldali botrányt 2010 óta! Az LMP-s Hadházy Ákos vagy Sallai Róbert Benedek, az Együttes Juhász Péter, a PM-es Szabó Tímea vagy Jávor Benedek szerintem külön-külön is többet tettek ellenzéki képviselőként, mint a teljes MSZP vagy DK. A Kétfarkúak viccesek, aszfaltot szépítenek és megállókat újítanak fel, a Momentum pedig összeszed közel 300.000 aláírást a fővárosban a téli fagyban, és megakadályozza az olimpiát, és ezzel a Fidesz történetének legnagyobb mértékű koncentrált lopását.

Akkor mégis mit tegyünk?

Mindebből nem következik, hogy nem lehet semmit tenni. A hatalom nélkülieknek van hatalma. Minden tüntetés alkalom arra, hogy megmutassuk a kiábrándult tömegeknek: a kormánypárt teljhatalma látszat. Hogy tömegeknek van elegük belőle, és ha kell, tizedszer is kimennek az utcára, hogy láthatóvá tegyék: ez a meccs nem dőlt el. És tényleg nem leszünk gyarmat: nem leszünk orosz gyarmat. Soha. Ha kitartunk, ezt biztos meg tudjuk akadályozni.

De addig is érdemes nem elfelejteni: elsősorban bizonyosan nem azoknak rossz itt élni, akik Budapesten tüntetni tudnak járni. Hanem annak a hárommillió nyomorgónak, akiknek az is álom, hogy egyszer eljussanak a fővárosi állatkertbe. Annak a félmillió magyarnak, akik nem jószántukból hagyták el az országot, és élik idegenként életüket, sokan honvággyal küszködve, szüleiket évente egyszer látva. Azoknak a hajléktalanoknak, akiket inkább börtönbe zár a rendszer, mint hogy fedelet adna a fejük felé. Azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akinek havi béréből nem jön ki egy fél havi budapesti albérlet ára. Azoknak a fogyatékkal élőknek, akiknek még mindig álom az akadálymentes közlekedés. Vagy akiket a gödi topházban lekötöznek és éheztetnek. Meg azoknak a rokkantnyugdíjasoknak, akiknek remegni kell, hogy kapnak-e fél múlva is ellátást 30 ledolgozott év után, vagy azt mondják nekik: most már munkaképesek, lehet menni állást keresni, ez itt a munkaalapú társadalom.

Szóval ha rendszert nem is tudunk egyelőre változtatni, rengeteget tudunk tenni.

El tudjuk végezni a saját munkánkat tisztességgel. Segíthetünk nap mint nap a rászorulóknak. Támogathatjuk azokat, akik a társadalom megszervezésén dolgoznak, és mi is hozzátehetjük ehhez a munkához a magunkét. Tiltakozhatunk, hogy láthatóvá tegyük azt a magyar népet, amelynek az emberi jogok és szabadság és a szolidaritás nem szitokszavak, hanem erkölcsi elvek.

És 2018 dilemmájára is választ kell adnunk. Fentebb írtam, hogy nehéz jó lelkiismerettel nagyobb pártokra szavazni, de nagyon fontos, hogy ne legyen kétharmad. És ha azt el tudnánk érni, hogy koalícióra kényszerüljön a Fidesz, már az is nagy lépés lenne ahhoz, hogy a rendszer legyőzhetetlenségének illúziója megroppanjon. Ezért még ha rossz érzéssel is, de el kell menni majd szavazni, remélhetőleg egy kis pártokból összeállt valamilyen konstrukcióra, vagy egy addigra valamennyire megerősödött vállalható pártra. És ha mindegyik kis párt számára messze lesz a parlamenti küszöb 2018 áprilisában, akkor nehezen eldönthető dilemma lesz elénk állítva: távol maradunk, vagy behúzzuk az x-et a kisebbik rosszra. Mindenesetre a mindennapi jótettek, a civil kurázsi és a mások segítése mellett marad feladat a „hagyományos” politikai porondon is.

Ne feledjük, Bibó István azt mondta, hazugságra nem lehet hosszú távon politikát alapozni. Mert vagy kiderül, vagy bukásra van ítélve. Persze ehhez idő kell, és kitartás. A hazugsággal és az embertelenséggel szemben nap mint nap megküzdeni.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.