Egy héttel korábban törvényesen fegyvert vásárolt, majd vasárnap hajnalban 200 kilométert vezetett a Florida állambéli Orlandóig, bement a város egyik meleg szórakozóhelyére, és elkezdett lövöldözni. Modern történetének egyik legnagyobb tömegmészárlását gyászolja az Egyesült Államok, amelyben eddig 50 ember – túlnyomórészt meleg fiatal – vesztette életét és másik 53 súlyosan megsérült.
Hányan mondhatjuk el, hogy nincs olyan meleg ismerősünk, akit élete során ne ért volna valamilyen erőszak? Én nem. Több olyan barátom és ismerősöm is van, akit nyílt utcán bántottak, vertek meg, csak azért, mert melegnek gondolták őt. Olyan ismerősöm is van, akinek orvosok rakták újra össze az arcát, és olyan is, akinek lakhelyét nyomozták le, és otthona előtt vertek össze.
Ha máshonnan nem, a médiából már bizonyára értesülhettünk olyan Pride-résztvevőkről, akiket a felvonulásról hazafele tartva inzultáltak, bántalmaztak, megütöttek. Vagy épp olyan meleg párról, akit baseballütővel üldözött el ajtaja elől egy dohányboltos. Az egyének ellen elkövetett bűncselekmények mellett a rendezvényeket és szórakozóhelyeket sem kerülték el az ilyen esetek. A Pride-hét egyik rendezvényének helyet adó Művész Mozira támadó szélsőjobboldali bandától, a főváros egyik legnépszerűbb meleg szórakozóhelyén történt bombariadóig a példák ismertek.
Még ennél is tragikusabbak azok az esetek, amelyek soha nem látnak napvilágot. Vidéken elkövetett erőszakos bűncselekmények védtelen emberek ellen, akiket szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt vesznek célba, és akik sosem beszélhetnek erről. Akiknek talán még homofób rendőrök általi megaláztatást is végig kellene szenvedniük, ha esetleg feljelentést tennének. Leszbikusok, melegek és transzneműek, akiket saját családjuk bántalmaz vagy lök utcára, ahol az osztályrészük éhezés, nyomor és további bántalmazás. Ezekről a tragédiákról semmit nem tudunk, mert a társadalom bűnrészességével zajlanak, és a törvényességet fenntartó állam nem tekinti feladatának, hogy minden polgárát válogatás nélkül megvédje.
Mindezekre az egyéni és közösségi drámákra emlékeztet a helyi idő szerint vasárnap hajnalban megtörtént, Florida állambéli mészárlás, melynek több ötven halálos áldozata és ötvenhárom sebesültje egy melegbár közönsége közül került ki. Az orlandói vérengzés nem pusztán emlékeztető, de egy társadalmi jelenség, a homofóbia tragikus betetőzése. Egy széles körben elterjedt jelenség logikus szélsősége.
A fizikai erőszak veszélye ma világszerte leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek jelentős hányadának élettapasztalata, ahogyan a megbélyegzés és kirekesztés más, szimbolikus formái is. Annak az országhatárokon és kultúrákon felülemelkedő társadalmi rendnek az egyik tünete, amelyben a heteroszexuális férfi jogot formálhat arra, hogy rendelkezzen – ha kell, erőszakkal – a nő teljes lénye fölött; és ha kell, erőszakkal követelheti meg mindenkitől (homoszexuálisoktól, biszexuálisoktól) a heteró normák által is meghatározott alá-fölérendeltségi szerepeknek a betartását. A maszkulinitás és feminitás, a férfiség és nőiség hierarchikus rendjét társadalmilag előírt szerepek, tabuk és normák biztosítják, nem csak a pőre erőszak, mindenesetre kibúvó nem létezik senki számára. Ebben a rendben a tabu, a megbélyegzés, a kirekesztés, a bántalmazás és az erőszak egyazon összefüggő skála különböző fokozatai.
Az orlandói vérengzés New York-i születésű, afganisztáni felmenőkkel rendelkező elkövetőjéről szülei elmondták, nem kifejezetten volt vallásos, ám borzasztóan felháborította őt, amikor egyszer egymás kezét fogó férfiakat látott. Ex-felesége szintén megerősítette, hogy rövid házasságuk ideje alatt a férfi nem mutatott különösebb érdeklődést a vallás iránt, de annál nagyobb aktivitást az abúzus terén, többször is fizikailag bántalmazva őt.
Ahogyan a húsz évvel ezelőtt olimpiai parki robbantóként elhíresült férfi is egyaránt intézett támadásokat leszbikus szórakozóhelyek és abortuszklinikák ellen, úgy az orlandói gyilkos is egyszerre volt nők elleni erőszak és homofób erőszak elkövetője. A két férfit egy másik dolog is összeköti: mindketten vallásos címkékkel igazolták tettüket. Az egyik kereszténységgel, a másik az iszlámmal.
Persze ilyen léptékű tragédiák létrejöttéhez nyilvánvalóan szükséges az a fegyvertartási rendszer, amely az Egyesült Államok sajátja, és amelyben bárki könnyűszerrel hozzájuthat tűzfegyverhez. Omar Maaten esetében az FBI tudott „erőszakos precedensekről”, és két ízben is nyomoztak ellene az iszlamista hálózatokkal összefüggésben, mégis volt fegyvertartási engedélye. Bár minden statisztika bizonyítja e rendszer felelősségét a tömegmészárlások gyakoriságában, a politikai elit jobboldali fele hallani sem akar bármilyen fegyvertartási szigorításról. Ugyanaz a republikánus szenátor, aki most Twitteren „gondolataival és imáival” az áldozatok és családtagjaik mellett áll, 1,3 millió dollárnyi kampányfinanszírozást fogadott el a fegyverlobbitól, és hathatósan tett az ellen, hogy a hasonló mészárlások megakadályozhatók legyenek.
Anélkül a társadalmi valóság nélkül, amelyben a melegség egy kihágás, megvetendő és kirekesztést érdemel (mert nem tartja be a társadalmon belüli nemi szerepek hierarchikus rendjét), Omar Mateen nem érezhette volna felhatalmazva magát tette elkövetésére. Enélkül a társadalmi valóság nélkül értelmezhetetlen lenne az a sokszor agresszív és erőszakos visszahatás, visszaütés (blacklash) is, amellyel a konzervatív oldal próbálja visszaállítani ennek a nemi hierarchiának a fényét, válaszul mindenféle olyan lépésre, mely a nők és a szexuális kisebbségek egyenlőségét szolgálná.
Ahogyan a hétköznapi szexizmus nélkül nem létezhetne szexuális erőszak, úgy a hétköznapi homofóbia nélkül sem létezhetnének a mostanihoz fogható gyűlölet-bűncselekmények. A tény, hogy a lövöldözés után a melegek nem adhattak vért sebesült társaik megsegítésére, egy olyan, hazánkban is érvényes szabály miatt, amely megtiltja a szexuálisan aktív homoszexuálisok számára a véradást, és amelyet 2013-ban az Amerikai Orvosi Szövetség diszkriminatívnak és tudományos alapot nélkülözőnek nyilvánított, valamint a magának a tömeggyilkosságnak a ténye egyazon skála két véglete.
A melegek, a leszbikusok, a biszexuálisok és a transzneműek életének szerves részét képezi az erőszak és annak árnyalatai. Az orlandói tömeggyilkosság arra figyelmeztet, hogy mindezen, széles körben elterjedt erőszak-formák ellen kell küzdenünk, ha elejét akarjuk venni a véres tragédiák megismétlődésének, és biztosítani akarjuk, hogy társaink, családtagjaink, szomszédaink és barátaink biztonságban és méltóságban élhessenek. És arra is figyelmeztet, hogy felelősség nemcsak az egyéni elkövető(ke)t terheli, hanem azokat a sajnálkozókat és részvét-nyilvánítókat is, akik lehetővé teszik, hogy könnyebb legyen vért ontani, mint vért adni.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
