Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csernobil egy emberöltő után – a több tízezer évre lakhatatlanná tett föld

Ez a cikk több mint 6 éves.

Azok közül, akik még nem éltek a csernobili katasztrófa idején, a legidősebbek most harminc évesek, azaz mostanában lépnek szülőkorba. Egyre többen vannak a Földön, akik nemhogy nem emlékeznek a balesetre, hanem nem is éltek még akkor. A történelem legnagyobb ipari katasztrófájának történetét ezért nem árt újra és újra elmesélni. Az eseménytörténet és az alapvető információk felelevenítését már megtette a napokban a média – ezért magam inkább a következményekre és a 30 év távlatából megfogalmazható tanulságokra koncentrálok.

cserno.jpg

Mi történt?

Csak gyorstalpalónak: 1986. április 26. hajnalán a terv- és parancsutasításos alapon működő Szovjetunióban egy rossz reaktortípusban, egy rosszul megtervezett és végrehajtott kísérlet során a reaktor felrobbant. Óriási területek szennyeződtek el, a legsúlyosabban az erőműhöz közel, ahonnan százezreket kellett kitelepíteni, de egész Európa érintetté vált. Csak elképzelhetetlen erőfeszítések és hatalmas költségek eredményeként sikerült beburkolni a sérült reaktort.

Ki volt a hibás?

Az operátorok, akik a kísérlet érdekében sorra kikapcsolták a reaktor biztonsági automatikáit? A főmérnök, aki utasítást adott a józan ész szabályait és az előírásokat egyaránt áthágó kísérlet végrehajtására? Az erőmű igazgatója, aki nem gondoskodott arról, hogy megfelelő biztonsági utasítások legyenek az erőműben, és azokat be is tartsák? A tervezők, akik már a tervekbe beépítették a hiányosságokat? A hatóságok, amelyek mindezek ellenére engedélyezték az erőmű üzemeltetését? A szentírásszavú tudósok, akik kijelentették, hogy a csernobili reaktorokkal nem történhet semmi baj?

Természetesen mindannyian együtt. Azaz az a tudományos-hatósági-szervezeti felépítményrendszer, amelynek a hangzatos „az atomenergetikában a biztonság az első” kijelentést kellene a valóságban garantálnia, mondott csődöt Csernobilban.

A balesetből a nukleáris ipar állítólag sokat tanult – sikerült-e kiküszöbölni a működési hibát? Fukusima, a 2003-as paksi baleset és a további hasonló esetek pont az ellenkezőjéről tanúskodnak: a bekövetkező események vizsgálata során rendre fény derül arra, hogy a biztonság kérdése valójában háttérbe szorult, és a balesetek létrejöttében közrejátszó okok elsősorban az intézményrendszer hiányosságaira vezethetőek vissza.

 

Egészségügyi következmények

Az egészségügyi hatások a hiányos, megbízhatatlan adatbázisok miatt nagyon nehezen felmérhetőek, a következményeket ezért örökre vita fogja övezni. (Fukusimáról 5 év távlatából még nem sokat lehet mondani – az azonban aggályos, hogy a japán hatóságok enyhítették az élelmiszerekre vonatkozó határértékeket.) A várható rákos megbetegedésekről néhány ezertől százezres nagyságrendig szólnak a becslések. Természetesen nem csak rákos, hanem egyéb megbetegedésekről is kell(ene) beszélni, amelyek ráadásul nem feltétlenül csak a sugárzásra vezethetőek vissza: a túlélők közül rengetegen szenvednek mentális és neuropszichiátriai betegségekben.

A baleset milliók életét és egészségét érintette közvetlenül vagy közvetetten. Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban máig 5 millióan élnek hivatalosan is szennyezettnek minősülő területen, fogyasztanak olyan élelmiszereket, vagy fűtenek olyan tűzifával, amelyekben a radioaktív szennyezés meghaladja a határértékeket.

További környezeti hatások

Gyakran szokták példának felhozni, hogy lám-lám, milyen gazdaggá vált a vadvilág az erőmű környékén a baleset óta – értve ezalatt, hogy talán nem is olyan súlyos a szennyezés, ha az állatok ilyen remekül elvannak. A valóság azt mutatja, hogy egy dolog a betelepülés az ember által nem zavart területekre, az életkörülmények azonban ettől még nem lesznek ideálisak: a madaraknál a termékenység csökkenését és különböző fiziológiai következményeket figyeltek meg (pl. agyméret csökkenése), emlősök esetében pl. a szürkehályog előfordulásának növekedését, és ugyancsak a termékenység csökkenését.

A baleset jelentősége

A csernobili katasztrófára mint a nukleáris ipar Titanicjára tekinthetünk. Az iparág állításaival szemben bebizonyosodott, hogy súlyos atomerőművi balesetek igenis történhetnek. És az újabb fogadkozások ellenére, Fukusima újra emlékeztet rá, hogy történnek is.

A balesettel beigazolódott, hogy egy ilyen havária akár egész kontinenseket, vagy még nagyobb területeket szennyezhet el, a legsúlyosabban szennyezett területeket akár beláthatatlan időkre: a Csernobilt övező, kb. 4700 km2-nyi (ez alig valamivel nagyobb, mint Veszprém megye) tiltott zónába tilos visszaköltözni. Hogy meddig? Több tízezer évig.

 

Kiderült az is, hogy a nukleáris ipar és az államok nemhogy a balesettől nem védenek meg, de a következményeitől sem: a baleset ténye ennek csak első bizonyítéka; a titkolózás, az információk visszatartása, akár emberi életeket is veszélyeztetve a következő, a túlélők jogainak semmibevétele (pl. elégtelen kárpótlás, segélyek csökkentése) pedig a harmadik. Nem csak Csernobil környékén történik ilyesmi: Japánban arra készülnek, hogy megszüntessék a kitelepítettek támogatását, arra kényszerítve őket, hogy költözzenek vissza az elégtelenül sugármentesített településekre. Ez utóbbiról Anand Grover, az ENSZ különleges jelentéstevője az Emberi Jogi Tanács előtt úgy nyilatkozott, hogy Japán politikája a kitelepítettek visszatérésével kapcsolatban „nincs összhangban” az egészséghez fűződő emberi joggal.

Az is egyértelművé – és egyszersmind komoly figyelmeztetéssé – vált, hogy a balesetek kezeléséhez szükséges költségek vállalhatatlan mértékű terhet jelenthetnek az egyes nemzetállamok számára. Emlékezzünk: Csernobil után nem sokkal megszűnt létezni a már amúgy is az agóniáját élő Szovjetunió – Csernobil minden bizonnyal jókora szöget ütött a koporsójába. Ukrajna a költségvetésének, Fehéroroszország a GDP-jének mintegy 5%-át költi a balesettel összefüggő kiadásokra.

A költségek hiába haladják meg nagyságrendekkel a nukleáris felelősségbiztosításra vonatkozó, nemzetközi egyezmények által előírt kötelezettségvállalásokat, a probléma mintha senkit sem zavarna. Ezek szerint még Fukusima után se tűnik túl nagynak a kockázat.

Mi várható?

Lesz-e megoldás Csernobilra? Nagyon úgy néz ki, hogy még középtávon sem – amennyiben középtáv alatt néhány száz éves időtartamot értünk. A 30 évvel ezelőtt sebtében épített szarkofágról hamar kiderült, hogy nem bírja sokáig. A gyorsan szükségessé vált újabb védőburok építése, a szükséges források összegyűjtése igen lassan haladt: csak 2012-ben kezdték meg az építését, és jövőre tervezik befejezni – a nukleáris iparra jellemző módon, rengeteg csúszással és menet közben költségnövekedéssel (már 2,15 milliárd eurónál tart a számla).

Igen ám, de ha el is készül, csak 100 évre tervezik – miközben arról szó sincs, hogy mikor és hogyan kívánják felszámolni a valódi problémát, azaz, hogy valóban biztonságos körülmények közé helyezzék a reaktor veszélyes, több tízezer évig évig sugárzó romjait. Harminc év telt el, és az érintett országoktól és a nemzetközi közösségtől pusztán annyira futotta, hogy nagy késedelemmel építenek egy újabb tetőt a felrobbantott reaktor fölé.

A szükségmegoldás is nehezen jött össze, a valódi problémakezelésre pedig se pénz, se technológia nincs, az állagmegóváson túl nem látszik további aktivitás. Csernobilban leginkább az valószínűsíthető, hogy a burok elkészülte után vagy 100 évre magára hagyják Ukrajnát a problémával. Körülbelül ennyit érnek azon ígéretek is, melyek szerint Fukusima eltakarítása 40 évig fog tartani.

Perger András

A szerző a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse.

 

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 228 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.