Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Demokráciát Európában! Miért van szükség Varufakiszék új mozgalmára?

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Mi a baj a mi kis Uniónkkal? És megjavítható, vagy muszáj ennek a hol tehetetlennek, hol kártékonynak tűnő masinának lennie az európai elit kezében? Lehetne-e még eszköz igazságosabb, zöldebb és fenntartható társadalmak építésére? Ezeket a kérdéseket teszi fel a „Demokráciát Európában” (DIEM25) névre keresztelt, Janisz Varufakisz kezdeményezésére létrejött új európai mozgalom, amelynek alakuló konferenciájára február 9-én került sor Berlinben. Korábban közreadtuk a DIEM25-öt jelképesen elindító kiáltvány magyar fordítását, ezúttal pedig a berlini találkozó egyik magyar résztvevője és szónoka, Pogátsa Zoltán írása következik. 

12552524_1659884520948392_5887320366777423730_n.jpg

Az európai integráció összeomlóban van. Passzívan nézzük, ahogy a schengeni rendszert, a személyek szabad mozgását újra korlátozzák kontinens szerte. Egy-két millió, már itt lévő menekülttel nem tud mit kezdeni a kontinens, miközben a Gallup mérvadó felmérése szerint világszerte 480 millió ember készül elhagyni az országát, ebből 18 millió már előkészületeket is tett erre. Az arab tavasznak most már majdnem minden országában egyre fokozódó véres polgárháború van, ahova a nagy európai fegyvercégek eladták és továbbra is eladják a termékeiket. Európa évtizedeken át ignorálta a fejlődő országok gazdasági kiszolgáltatottságát, kizsákmányoló diktátorokat legitimált és támogatott fegyverekkel, a Blairek és Berlusconik öleléseivel, offshore számlákkal és üzleti kapcsolatokkal, míg csak nélkülöző polgáraik fel nem lázadtak, illetve egy részük el nem indult felénk.

A kontinensen belüli egyenlőtlenségek egyre nagyobbak, nem csak a tagállamok között, hanem a tagállamokon belül is. Az országok politikai rendszerei az adóelkerülő,  szabályozást megvásároló nagyvállalati szektor és a gazdasági elit fogságába estek. Az eurozóna szerkezeti hibái miatt bajba jutott perifériájának hitelező bankokat kimentő uniós akciót „görög” és „ír” mentőcsomagnak adták el az EU vezetői. Amikor pedig a polgárok demokratikus építkezéssel megválasztottak egy radikálisnak beállított, de valójában mérsékelt keynesiánus pártot, majd 62%-os többséggel elutasították az országukat 5 év alatt húsz évvel visszavető megszorításokat, akkor az Európai Központi Bank saját alapszabályával szembemenve zsarolta meg a Sziriza vezette kormányt. Csak hogy folytatódjon az a megszorító politika, amelyet az átláthatatlan és számonkérhetetlen uniós pénzügyminiszteri csoport követelt. Nulla százalékos vagy negatív kamatlábak mellett is gyakorlatilag meg van tiltva a tagállamoknak, hogy hitelt vegyenek fel a termelő beruházásokra. Már Keynes sem legitim gazdaságpolitika.

Sikerként kell ünnepelnünk azt a párizsi klímacsúcsot, ahol végre a világ minden országa elismerte az ember által okozott klímaváltozás tényét, ugyanakkor egy olyan kibocsájtáscsökkentés érdekében  tettek nem kötelező vállalásokat, amely még akkor is ökológiai katasztrófához vezetne már rövid távon, ha a vállalások meg is valósulnának. Mindeközben az Unió és a tagállamok évente a GDP akkora százalékával támogatják a fosszilis energiákat termelő multikat, amiből már meg lehetne oldani a hitelválságot. Azokat a fosszilis cégeket, melyeknek már most is nagyobbak a készletei, mint amit valaha el lehetne égetni ökológiai katasztrófa nélkül.

Európa fokozódó válságára az emberektől elszakadt uniós elit nem a szervezet demokratizálásával, a szociális és környezeti célok érvényesítésével, a közel-keleti béke megteremtésével reagált, hanem a neoliberális dogmarendszer turbóra járatásával. Miért nincsenek  igazi, közvetlen európai parlamenti választások, összeurópai pártokkal? Milyen parlament az, amely nem kezdeményezhet törvényt, és amelynek döntéseit bármikor megvétózhatják az európai nemzetállamok diplomatái? Mit kell tennem demokrataként, ha le akarom váltani az Európai Bizottság elnökét, ha végül minden parlamenti párt megszavazza őt?

Milyen Európa az, amely a demokráciát korlátozó tagállamok ellen tehetetlen, de a szociális biztonságot és az igazságosságot visszaállítani akarót, a nagykorrupció ellen fellépőt térdre kényszeríti?

Mindezen válságok torlódására „válaszul” az Unió vezetői a nagyvállalati szektornak minden eddiginél ellenőrizhetetlenebb jogokat adó transzatlanti szabadkereskedelmi szerződést (TTIP) lobogtatnak megoldás gyanánt.

Európa mára a politikai elitek két kártékony felének játékszerévé vált. Az egyik fele a neoliberális gazdasági rendszer által megnyomorított átlagemberek hergelésével kívánja megszerezni vagy fenntartani hatalmát. A problémák szerkezeti okait a nagyvállalatok által tulajdonolt főáramú sajtó nem tárja fel, ehelyett inkább ráerősít az etnikai sztereotípiákra. Az utóbbi egy évben a „lusta”, „korrupt” görögök szembe lettek állítva a „megbízható”, de „könyörtelen” németekkel. A „munkahelyeinkre és lányainkra vágyó” szírek pedig a „szívtelen” és „együttérzés nélküli” magyarokkal, szlovákokkal. A jobboldali, de a liberális sajtó is napról napra erősíti a kollektív sztereotípiákat, a nemzetek közötti feszültségeket. A főáramú baloldali  sajtó pedig belépett a liberálisok helyére a pártjaival együtt.

Az  európai elit jobboldali felének gyűlöletkeltésétől az elit liberális fele azzal a feltétellel akar minket megvédeni, hogy cserében hagyjuk érintetlenül a gazdasági elit által foglyul ejtett demokráciáinkat, a helyi kisvállalkozóknak esélyt nem hagyó nagyvállalati kapitalizmust, az offshore-t, a megszorításoknak nevezett újraelosztást alulról felfelé, a diákhiteleket, a drámaian egyenlőtlen hozzáférést a minőségi oktatáshoz és egészségügyhöz.

Nagyon hiányzott már valaki, aki a kritikátlan status quót védő EU-pártiság és a múltba visszaforduló Európa-ellenesség közé áll, és megmutatja a választópolgároknak, hogy ez a hamis kettősség az ő becsapásuk. Nem igaz, hogy csak ez a két választás létezhet. Lehetséges lenne egy olyan Európa is, amelynek a joganyaga számon kérhetően és betartathatóan a gazdasági igazságosságot, a társadalmi egyenlőséget, a fenntartható környezetet és az átlátható és közvetlenül választott európai federációt tartalmazza.

Nem a túl sok Európa a probléma, hanem a túl kevés. Nem a kevesebb Európa a megoldás, hanem a több.

Erre alakult meg Janisz Varufakisz, volt görög pénzügyminiszter mozgalma. Összefogja azokat, akik eddig is sokat tettek már a saját országaikban vagy helyi szinten. Nincs ugyanis oka annak, hogy miért ne lehetne egy ilyen irányzatnak összeurópai mozgalma, ha a másik kettőnek van. A nemzetállami és a helyi szint ugyanis a globalizáció korában, az európai integráció kontextusában nem lehet meg összeurópai mozgalom nélkül. Ezért találunk ebben a mozgalomban olyan sikeres politikusokat, mint a kilakoltatásokat megszüntetni próbáló barcelonai polgármester asszonyt, Ada Colaut, a megszorításokat ellenző spanyol Podemost, zöld párti francia ex-miniszter asszonyt, független ír EP-képviselőt, a német szakszervezeti federáció vezetőjét, vagy a magyar demokráciát vizsgáló Rui Tavarest. Ezért találunk Varufakisz mozgalmában olyan sikeres társadalmi mozgalmakat, mint az adriai olajkutatást megakadályozó horvát zöldeket, vagy az amerikai kormányzat nemzetközi jogot és alkotmányosságot sértő lépéseit leleplező Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t.

Ezért találunk benne olyan értelmiségieket, mint James Galbraith közgazdász vagy Slavoj Zizek szlovén filozófus. Vagy éppen egy olyan művészt, mint Brian Eno. Sokukkal nem értek egyet sok mindenben, de mégis közös bennünk a felismerés, hogy mindenkit meglepő gyorsasággal állt elő összeomlás előtti helyzet. Tenni kell a problémák, az okok tudatosításáért a választók körében, a két hamis és kártékony elitstratégia leleplezésére. Akkor is fel kell mutatni az igazságos és zöld Európa alternatíváját az európai egységünket romboló neoliberális és a nacionalista demagógiával szemben, ha még nem teljesen világos, hogyan érhető el mindennek intézményesítése. Monnet és és Spinelli is csak fokozatosan találta meg a formát, de világos volt számukra, hogy közös cselekvés kell ahhoz, hogy a kontinens elkerülje az újabb és újabb világégést.

Fél évtizeden keresztül büszkén hirdettük, hogy megértettük a tanulságot a második világháborúból. Közben pedig Spinelli gazdasági demokráciára alapuló politikai Európája helyett felépítettük Hayek nagyvállalati EU-ját. A tőke szabad áramlása nem társadalomfilozófiai ideál. A harmincas éveknek nem az a tanulsága, hogy a németek alkatilag gonosz emberek voltak, ezért jó, ha szabadon kereskednek a franciákkal.

A valódi tanulság az, hogy tanult és anyagilag stabil középosztály nélkül nincs demokrácia, a nagyvállalati elit pedig az egyre fokozódó társadalmi igazságtalanságok elleni tiltakozás elfedése céljából szívesen támogatja a megosztó, gyűlöletkeltő, bűnbakképző, demagóg politikusokat. Hitler, Mussolini és a nagyvállalati szektor kapcsolata legendásan jó volt, a mára transznacionálissá vált cégek pedig ugyanúgy nem fogják megvédeni a demokráciát a gyűlöletkeltéstől és az erőszaktól.

Az új mozgalmat Varufakisz személye határozza meg. Ha ez nem így lenne, a kritikusok azonnal az Európát demokratizálni kívánó új mozgalom szemére vetnék, hogy nincs karizmatikus vezetője. Ha van, akkor nárcisztikusnak bélyegzik. Én személy szerint örülök, hogy egy jól látható, markáns egyén még épp időben magára vállalta az európai demokraták összerántását, mielőtt még fél évszázad európai integrációja a történelem naiv próbálkozásainak szemétdombjára kerülne.

 

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!