A köztársasági elnök, a maga zordon módján újfent csak közhelyekkel köszöntötte az új évet. Egy gondolatot érdemes kiemelni belőle: „Legyen 2016-os cselekedeteink vezérlő elve a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat. És legyen a mi iránytűnk: a szeretet.”

Fotó:MTI

Legyen! Szerencsére tavaly is rengetegen megmutatták különböző civil szervezetek kötelékében, vagy éppen magánemberként, hogy épp a kormány retorikája ellenében képesek megértő szándékkal, őszintén, jóakarattal segíteni azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Köszönjük nekik. A kormány viszont nem hogy nem köszönte meg nekik, de egyenesen Soros-bérencek bélyegezte őket. Egytől egyig. Cserébe a kormány maga vajmi keveset vonultatott fel az Áder által felsorolt értékekből 2015-ben. Sem alázatot (lásd Lázárt, Kósát vagy Kövért), sem jóakaratot (mondjuk a menekültek elleni kampány, vagy a gyermekéhezés felszámolásáról szóló civil program és a munkavállalók bérkövetelésének teljes ignorálása), segítő szándékot meg aztán pláne nem mutattak. Mégis mit várhatunk tőlük ebben az évben?

Kevéssé bíztató, hogy a magyar köztársasági elnök szerint a legfontosabb dolog, amibe ma kapaszkodhatunk, az a karácsony emléke, illetve a saját szeretetünk. Hol van ebben a képletben a gondoskodó állam, amely megteremti mindennek legalább az alapfeltételeit?

Muszáj tehát immár valami pozitívumot is felvonultatni. A 10+10 milliós otthonteremtési támogatás még akár az is lehetne, viszont arról meg sajnos hamar kiderült, hogy a kormány megint csak a jobb helyzetben lévőknek „segít”, a rászorulóknak viszont egyáltalán nem kínál használható megoldást.

Január elseje pedig egy újabb fordulópont. Nő a minimálbér, fizetésemelést kapnak a rendőrök, tűzoltók, katonák, no meg az egyetemi oktatók. A Nemzetgazdasági Minisztérium el van ájulva saját hatékonyságuktól.

Persze ennek örülhetünk, de mi lesz a többiekkel? Vegyük például a közoktatásban dolgozókat: a minimálbér emelése rájuk egyáltalán nem vonatkozik, mert fizetésük független lett idén a minimálbértől. Vagyis ők semmivel sem járnak jobban. Pedig még mindig a magyar pedagógus keres a legrosszabbul az OECD-államok tanárai közül.

Aztán így riogatott Áder: „Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat… Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket.” Érdekes, hogy a munkavállalók, például az egészségügyben dolgozók mégis pánikszerűen menekülnek, mert az ő életpályamodelljük egyelőre tragikus, és semmi sem garantálja, hogy javulni fog a közeljövőben.

Vagyis Áder beszéde megint feledhető és felesleges volt: nagy lózungok, semmire sem jó, kiüresedett frázisok tömkelege, amelyek azt hivatottak elfedni, hogy Magyarországon egyre nagyobb a szegénység, egyre több a kiszolgáltatott ember, egyre kevesebben tudnak saját erejükből boldogulni.

De ha már így nekiveselkedett, akkor talán mégis jó lenne, ha néhányan megfogadnák a szavait, leginkább a saját portáján. Idézzük csak fel újra: „Legyen 2016-os cselekedeteink vezérlő elve a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat. És legyen a mi iránytűnk: a szeretet.” Hát, bizony jó lenne, ha így lenne.