Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Félünk a lengyel politika orbanizálódásától”

Ez a cikk több mint 6 éves.

Lengyelország ma választ. Hogyan látja a lengyel politika erővonalait egy baloldali aktivista, mit gondol a Razem, az új baloldali párt erényeiről és esélyeiről, a kormányzó jobbközép Polgári Platform hibáiról, a nyerésre álló Jog és Igazságosság jelentette veszélyekről, a politikai rendszer kereteiről. Az újságíró, fordító, szerkesztő Dawid Krawczykkal, a Krytyka Polityczna aktivistájával beszélgettünk a héten, a Razemnek átütő sikert hozó keddi tévévita másnapján.

dawid_krawczyk_2_by_natalia_sawka.jpg

Dawid Krawczyk. Fotó: Natalia Sawka.

A keddi tévévita fordulópont volt a Razem kampányában, de hogy festett előtte a helyzet?

A kormányzó Polgári Platform (PO) az elnökválasztás óta lejtmenetben van, és minden héttel egyre lejjebb kerülnek. Csak ismételgetik, amit az elnökválasztás alatt mondtak. Nem beszélnek a társadalomban lévő dühről, a szenvedésről, csak az elmúlt 8 évről beszélnek, hogy „lássátok, mi minden jót tettünk veletek”, „ha nem leszünk tovább kormányon, ilyen jó dolgok nem történnek majd”. Ewa Kopacz nyilvános megjelenései nem működnek, de még fontosabb, hogy vannak a lengyel társadalomnak olyan problémái, amiről nem beszélnek: a csökkenő bérek, csökkenő életszínvonal, az, hogy sokaknak nincs más választásuk, mint elhagyni az országot, és pl. a briteknél munkát vállalni. Szó sincs róla, hogy minden oké, és mindenki jól jár a jelenlegi status quóval. Miközben a PO nem beszélt ezekről a valós problémákról, a legnagyobb ellenzéki konzervatív párt, a Jog és Igazságosság (PiS) a felmérések szerint napról-napra erősödött.

Közben mintha valami furcsa szimbiózis lenne a média és a két nagy párt között: a mainstream médiából úgy tűnhet, mintha csak ők léteznének. Az újságírók tudják, hogyan írjanak róluk, jól ismerik a politikusokat. A Razem eközben sok rendezvényt szervezett, falvakban, kis- és nagyvárosokban, ahol bemutatták a programjukat; elmondták például, hogyan tervezik megállítani az adóelkerülést. Sok alulról szerveződő akciót csináltak, de a médiát ez egyáltalán nem érdekelte. Ezért nem is hívták meg őket a kerekasztalokra, sőt, be sem kerültek a közvélemény-kutatásokba, mondván, úgysem akar senki rájuk szavazni. Másféle „cenzúra” ez, mint a rendszerváltás előtt, ez a dinamika inkább a késői kapitalisztikus társadalmakra jellemző. Érdemes még megemlíteni a Nowoczesna.pl-t, a Ryszard Petru vezette hardkór neoliberális pártot, akik rengeteg pénzt költöttek a kampányra, mindenhol az ő hirdetéseik látszanak, még a Gazeta Wyborcza, a legnagyobb napilap címoldalán is.

Hogyan változott ez a helyzet a keddi vita nyomán?

A Razem hihetetlen nagyot robbant, én személy szerint ilyen médiasokkra nem emlékszem az elmúlt 25 évből, de az se fordult elő, hogy egy baloldali pártról és baloldali mondanivalóról ilyen mértékben számolt volna be a média. Ez egyrészt felhívja a figyelmet arra, mennyire korrupt és elidegenedett a politikai színtér. Csak egy dolgot kell csinálnod, hogy te legyél a forró téma a bulvárban, az újságokban, a pletykarovatokban: be kell menned a stúdióba, és el kell mondanod szépen, érthetően, lengyelül, mi az, amit valójában gondolsz. Logikus érvekkel, statisztikákkal és hozzáértéssel körítve. És mindenki látja, hogy nem bullshitelsz, nem a szokásos PR-spindoktor retorikát használod. Zandberg eredetisége nem abban állt, hogy őrült lenne, vagy vulgáris, még csak militáns sem: racionális volt, távol a szokásos és kicsinyes politikai harcoktól. Nem volt hajlandó a koalíciókötési lehetőségekről beszélni, hanem azt mondta, hogy beszéljünk arról, ami az embereket érdekli: a bérekről, a munkavállalói jogokról. És ami a legfontosabb: hitt abban, amit mondott, ami nem mondható el a vita többi résztvevőjéről.

Mindez persze nemcsak Zandberg, hanem a Razem sikere is, és összefügg azzal, hogy a párt vezetője egy 9 fős testület. A mainstream média ezért sem érdeklődött irántuk – keddig. Nem tudták, hogyan viszonyuljanak ehhez a nagyon demokratikus, nem hierarchikus párthoz; hogy közelítsenek hozzá, ha nincs egy ember, akit ki lehet pécézni. Ebből az is következik, hogy a média, ami most szinte csak Zandberggel foglalkozik, bizonyos értelemben arra kényszeríti a Razemet, hogy azt csinálja, amit eddig tudatosan elkerült: legyen vezetője.

Indul más baloldali formáció a választáson?

A lengyel Egyesült Baloldal választási koalíció a másik baloldali opció, de ennek része az SLD (Baloldali Demokratikus Szövetség, a szerk.), egy tipikus harmadik utas, neoliberális, Tony Blair-stílusú, rasszista, szexista formáció. Van viszont sok remek ember is ebben a választási koalícióban, akik azért lettek a részei ennek, mert nem hittek a Razem sikerében. Azt hitték, hogy az a megoldás, hogy mindenféle baloldali mozgalmat egyesíteni kell. Nyilván ez a koalíció népszerűbb jelenleg a választók között, jobban tálalja a média, a baloldal idősebb szavazói valószínűleg rájuk adják le a voksukat, bár jöhetnek még meglepetések.

Ennek a koalíciónak a vezetője Barbara Nowacka, akit kb. két hete választottak meg. Ez is annak jele, hogy van igény nem korrupt, intelligens emberekre a baloldalon. Évekkel ezelőtt Nowacka és Zandberg együtt vezették a Fiatal Szocialisták (Młodzi Socjaliści) mozgalmát, háborúellenes aktivista is volt. A koalíció tagja Leszek Miller, korábbi miniszterelnök is – a tévévitában Zandberg nem is állt ellen a kísértésnek, hogy érintse a témát. Azt mondta, hogy Miller most Nowacka háta mögé bújik, ezért kritizálták is. Ha látjuk, hogyan kezelik a nőket a lengyel politikában, még kevésbé elnézhető, hogy egy baloldali politikus azt mondja egy kolléganőről, hogy nem szuverén.

Milyen kritikával lehetne még illetni a Razemet?

A Razem nem figyel eléggé a nemzetközi színtérre, problémákra. Sok leckét adnak fel a lengyel politikai rendszernek, megmutatták, hogy a „poszt-politikának” vége: lehet olyan politikát csinálni, amiben hisznek a csinálói. De nem értették meg, hogy Lengyelország nem az univerzum közepe. Hogy sok dolog történik a világban és Európában, amiben állást kell foglalni. A programjukban szépen megírják, hogy támogatnunk kell az ukrán népet az invázió elleni fellépésükben, de közben azt is írják, hogy jó viszonyt kell ápolni Oroszországgal. De ez egyszerre nem lehetséges.

Másrészt, a problémákról, melyek helyi szinten jelennek meg, nagyobb perspektívában kellene beszélniük. Ilyen téma pl. a munkaerőpiac átstrukturálása. Erről nem lehet kizárólag nemzeti szinten gondolkozni. Nem mondhatod csak úgy, hogy felemeljük a minimálbért, megemeljük az adókat, elkapjuk az adóelkerülőket, és megadóztatjuk a multikat egy olyan világban, ahol a tőke mobil és transznacionális. Be kell látni, hogy a lengyel gazdaság egyedüli ereje jelenleg az olcsó munkaerő. Egy olyan vízióra van szükség, mely választ ad arra, milyen kapcsolatban kell lenni más országokkal, kormányokkal. Az adóelkerülést pedig európai szinten kell megoldani. Vagy mi van az európai minimálbérrel? Erről nem beszélnek, legalábbis nem eleget, szerintem.

Kik fontosak még a Razemben?

Marcelina Zawisza, akárcsak a Razem magja az Ifjú Szocialisták csoporthoz tartozott 10 évvel ezelőtt. Aktivista volt, ma politológus. Kilakoltatások megakadályozásában vett részt, újságíró volt, a munkavállalói jogokkal foglalkozott, egyike volt azoknak, akik sztrájkoltak az újságnál, ahol dolgozott, mert nem fizették ki a dolgozókat. Később a Zöldeknél politizált, és azután lett a Razem egyik alapítója, hogy a Zöldek nem voltak képesek elegendő aláírást összegyűjteni Anna Grodzkanak, az első nyíltan transz lengyel parlamenti képviselőnek, akit a Zöldek el akartak indítani az elnökválasztáson. Többen is kiléptek ekkor a Zöldektől, mondván, egy valódi baloldali pártban akarnak dolgozni, nem akarnak folyton kompromisszumokat kötni a liberális és a baloldali eszmék között. A Zöldek aztán az Egyesült Baloldal részei lettek, és e fiaskó után Zawisza volt az egyik szerzője annak a nyílt levélnek, melyet a lengyel baloldali embereknek írtak (én is aláírtam), melyben azt állították, hogy szükségünk van egy új baloldalra, mely képes beszélni a prekariátusról, a lakhatási válságról, a szociális jogok és a jóléti állam hiányáról, stb. Tipikus újbalos agenda, melynek nincsenek harmadik utas, neoliberális gyökerei. Pár hét múlva kiderült, hogy egy új kezdeményezés kezdete lett ez a levél.

Zawisza lett az egyik főszervezője a Razemnek, keresztül-kasul utazta Lengyelországot, találkozott emberekkel, próbálta meggyőzni őket, hogy vegyenek részt ebben az egészben. Az egyik kovácsa volt a Razem sikerének, mert a pártnak sikerült minden egyes választókerületben elegendő aláírást összegyűjteni – ami pl. a Zöldeknek sosem jött össze.

Maciej Konieczny szintén ifjú szocialista „veterán”. Szintén aktivista volt, kulturális területen diplomázott, és aztán ezerféle szar munkát végzett. Ha ő beszél a prekariátusról, a munkaerőpiacról, hogy az hogyan hat a fiatal munkavállalókra, akkor azt a saját példájából tudja. Dolgozott repülőtéren, volt fordító, takarító – mondj bármilyen munkát, valószínűleg azt is csinálta. A médiában mindig hétköznapi öltözetben, kinyúlt pulcsikban jelenik meg. Ő a „srác a szomszédból”, a gettóból. Az egyike azoknak, akik azt gondolják, ha nem lenne a Szocialista Párt, akkor a baloldal felvirágozna. Ezzel én nem értek egyet. Ez valóban egy visszatartó erő, de nem annyira lényeges. Az, hogy a CIA-nak titkos börtönei voltak Lengyelországban, ahol ártatlan embereket kínoztak, valóban Leszek Miller és a Szocialista Párt számlájára írható. Azoknak, akik akkor hatalmon voltak, a hágai bíróság előtt kéne állniuk, ezzel egyetértek, de nem ez a baloldal legnagyobb problémája.

Marta Tycner interjúját olvasva tűnt fel, hogy bár az akadémiai világról beszélt, mégsem akadémikus nyelven. Vajon ez egy stratégia, vagy nem is érdeklődnek az „ideológia” iránt annyira?

Igen, ez a Razem fontos jellegzetessége, hogy nem használják azokat a kifejezéseket, amiket csak az pár darab tanult és olvasott baloldali maxista értene meg az egyetemen. Ez a párt egyik potenciálja: egyszerű nyelven beszélnek, és mindenki számára érthetőek, nem csak a filozófusok és a politológusok számára. Inkább kérdeznek az emberektől, és figyelnek arra, hogy mit válaszolnak, ahelyett, hogy rájuk erőltetnék a „szép új világ” ígéretét. A közérthető kommunikáció miatt Zandberget is méltatták. Az, ahogy a menekülttémáról beszélt, szinte megszégyenítette a többi politikust. Azt mondta, hogy nem szabad a menekülteket eszközként használni pár szavazat megszerzésére. A miniszterelnököt is kérdőre vonta. Morális megközelítést alkalmazott, érzelmi húrt is megpendített, de nem volt populista a kukizi értelemben (Paweł Kukiz rockzenész a májusi elnökválasztás meglepetésjelöltje volt, a korábbi kívülálló liberális populista ígéretei és állásfoglalásai a 3. helyre hozták az első fordulóban. – a szerk).

Ráadásul más dolgokban is őszinte volt; az erős jóléti állam építése pénzbe fog kerülni. Ehhez adókat kell emelni és progresszív adóra van szükség, méghozzá máshogy, mint most. Jelenleg ugyan van három adósáv, de technikailag mindez sokkal inkább hasonlít egy egykulcsos adóra. Erre a Razem azt mondja, hogy nem, ez így nem mehet tovább. A „leggazdagabb 1%” számára be kell vezetni a 75%-os adót.

Mik a fő témák jelenleg a lengyel politikában, és hogy beszél ezekről a Razem?

A választás jelenleg mindent visz. De két-három héttel ezelőtt a menekültválság és a lengyel kormány abban való részvétele volt az egyik legfontosabb téma. Ijesztő volt, de ezt nem kell mondanom, hiszen ti is megtapasztaltátok Magyarországon. Magas rangú kormányzati képviselők, maga a miniszterelnök is elképesztő dolgokat mondott.

A vitában két pozíció volt: a tipikus konzervatív, ami átlépett minden határt, amit a politikai korrektség ismer: rasszista, iszlamofób szövegek, gyűlöletbeszéd a Parlament falai között; hazugságok, mint hogy a muszlimok bevezették a sáriát Svédországban, szinte minden, amit az internet sötét bugyraiban a komment-szekciókban megtalálhatsz. Viszont amiatt, hogy kik beszéltek róla, ezek a témák a közbeszéd legitim témáivá váltak. Például Jarosław Kaczyński azt mondta a parlamentben, hogy a menekültek fertőzőek, járványt terjesztenek, egészen ijesztő módon emlékeztetett ez egy korábbi időszakra, a ‘30-as évekre, a zsidógyűlölő retorikára. De amit ő mond, azt legitimálja a pozíciója, tekintélye. A lengyelországi politikai vita itt nagyon rossz irányba indult el.

A másik álláspont a kormányé volt: humanitárius, befogadó hozzáállás, de nagyon paternalista. Nem úgy beszéltek róluk, mint személyekről, sokkal inkább mint tehetetlen emberekről, akik nem tudnak dönteni magukról, hiszen egy fejletlenebb világból jönnek. Szóval ez volt a „pozitív rasszizmus”, a másik pedig a gyűlöletalapú.

Zandberg viszont azt mondta, hogy így nem lehet beszélni menekültekről. Ez megalázza az embereket. Az emberek méltóságát meg kell őrizni. Nem lehet egyszerre két oldalon játszani, nem lehet egyszerre egyetérteni Orbánnal, és a „nyugati álláspontot” is képviselni. A Razem szerint, aki kihasználja a menekültek tragédiáját, maga is bűnös ezeknek az embereknek a nyomorúságában és tragédiájában. Kicsit moralizáló, érzelmi megközelítésű szöveg, de nagy szükség volt rá, mivel a menekültekről szóló vita minden határt átlépett.

A másik téma, amit a Razem is vitt, a gazdagok megadóztatása. A PiS, mely néhány nap múlva minden bizonnyal a kormányzó párt lesz, bemutatott egy tévéreklámot, melyben a multinacionális vállalatokat teszi felelőssé a kisvállalkozások tönkretételében, úgy beszél róluk, mint akik kiviszik a hasznot az országból. A konzervatívok is elkezdték használni a baloldali témákat, innen fúj most a szél.

Megugorják a 3%-ot, esetleg az 5%-ot, és bejutnak a Szejmbe?

Ahogy Zandberg is mondja, a választási eredményekről előre beszélni olyan, mint kávézaccból vagy bárányszarból jósolni.

De van bennem egy erős remény a keddi tévévita után, hogy meglesz az 5%, és a Razem bejut a Szejmbe. Az nagy siker lenne. De ha csak a 3%-ot ugorják meg, az is remek, mert akkor költségvetési támogatásban részesülnek. De amitől a legjobban tartok, az az, hogy hogyan fog kormányozni a PiS, mert szinte biztos, hogy nyerni fognak, és ha a PiS nyer, a lengyel emberek veszítenek. Bár magukat szociálisan progresszív pártnak állítják be, de minden korábbi döntésük a neoliberális elvek, a magánszektor és a gazdagok érdekében történt. Nem hiszem, hogy megváltoztak. Ezek ugyanazok az emberek. Képmutatóak, nem őszinték, kulturálisan pedig szélsőjobboldalinak mondhatók, vallási fundamentalisták. Képviselőik a Parlamentben imádkoznak felszólalásuk előtt, konzervatív papokkal működnek együtt. A menekültügyben is megmutatták az igazi arcukat. Mindennel szemben elnyomóak, ami nem fehér-férfi-lengyel-konzervatív-heteroszexuális-vallásos. Sőt, arról is van víziójuk, hogy ki lengyel és ki ne legyen lengyel. Aki nem ért velük egyet, azt eltávolítják; egy olyan patrióta atmoszférát akarnak létrehozni, amelyben az erős állam mutatja meg az embereknek, hogyan kell élniük.

Beata Szydło most a párt elnöke és ő lenne a miniszterelnök, de Kaczyński az informális vezetője ennek a csoportnak, aki Orbán Viktort tartja példaképének és felnéz arra, ahogy Magyarországot vezeti. Nem kell mondanom, mennyire fenyegető ez. Nekem személyesen is: egy csomó kezdeményezés, amiben a barátaim vagy akár magam is dolgozom, nem lesz fenntartható. Ezeket a kezdeményezéseket jelenleg például a kulturális vagy oktatási minisztérium támogatja, és könnyen lehet, hogy idővel nehezebb vagy lehetetlen lesz kritikus kiállításokat csinálni, filmeket vetíteni; nem lehet majd meghívni olyan értelmiségieket, amilyeneket szeretnénk. Már most is nyíltan mondják ránk – a balos kulturális szcénára – hogy antipatrióták vagyunk, veszélyesek a társadalomra. Ebben a helyzetben vannak egyes társadalmi mozgalmak, civil szervezetek, vagy a kritikus újságírás.

Félünk a lengyel politika orbanizálódásától.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni külpolitikai témákban, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.