Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Romániában így csaptak össze az oligarchák egy tévéért

Ez a cikk több mint 8 éves.

A TV2 körül kialakult Simicska vs. Vajna/Orbán üzleti-politikai harcban folyamatosan kerülnek napvilágra újabb és újabb dokumentumok, de a helyzet nem lesz érthetőbb, és nagy valószínűség szerint a megoldás valamilyen módon a gordiuszi csomó „erőszakos” átvágása lesz. Vagy az igazságszolgáltatás fogja alkalmazni az állami erőszak-monopólium rá kiosztott részét, és igazat ad valamelyik félnek (úgy hogy közben a másik félnek is ugyanakkora alappal adhatna igazat), vagy pedig maguk az érintettek fogják, valamilyen kevéssé törvényes úton, már kész helyzet elé állítani az igazságszolgáltatás lassan őrlő malmait.

81469119.jpg

Hüdra-szobor a bukaresti Szabad Sajtó téren

Ez utóbbi esetben a TV2 szétszakítása sem kizárt, nem csoda hát, ha Simon Zsolt és Yvonne Dederick – a TV2-t korábbi német tulajdonosától megvásárló, aztán Andy Vajnának eladó, de időközben Simicska által állítólag kivásárolt ügyvezetői – megnövelték a székházra vigyázó biztonsági őrök számát. Hasonló történeteknek már lehettünk tanúi a világ különböző részein. Például pontosan négy éve Romániában.

Párhuzamos valóságok

2011 október 23-án, helyi idő szerint 18:04-kor a bukaresti székhelyű Realitatea TV hírcsatornán (a csatorna nevének szó szerinti fordítása: Valóság TV) a híradót élő adásban vezető újságírónő épp az aznapi törökországi földrengésekkel kapcsolatban faggatott egy neves román szeizmológust. Az ominózus pillanatban hirtelen a képernyőn egy másik stúdió jelent meg ugyanazzal a logóval, de más műsorvezetővel, aki egy másik neves szeizmológust interjúvolt ugyanarról a témáról, szintén élő adásban. Az este folyamán egyébként ez a jelenet többször megismétlődött, olykor az egyik, olykor pedig a másik Realitatea TV adása ugrott be ugyanazon a frekvencián, és ráadásul a helyzet megyénként és szolgáltatónként is változott.

Röviden annyi történt ugyanis, hogy a csatorna tulajdonosa, egy bizonyos Elan Swartzenberg megpróbálta visszaszerezni a tévé fölötti ellenőrzést a csatorna menedzsmentjét addig ellátó cégtől és annak ellenséges tulajdonosától, Sebastian Ghita üzletembertől. Ennek érdekében párhuzamos központot hozott létre az addigi székhelytől pár kilométerre, és odacsábította az alkalmazottak egy jelentős részét, majd pedig a megfelelő pillanatban átvette a sugárzást. Melynek hatására egyébként a régi székhelyen maradt alkalmazottak egy része is szedte a sátorfáját és átsétált a szomszédba, miközben a megmaradt stáb próbálta végezni tovább a saját munkáját, ahogyan arra Ghita utasította őket. Bár sminkesek és technikai stáb nélkül ez elég nehéz volt, mégsem szüntették be a műsort egyetlen percre sem. Még úgy sem, hogy álítólag a Swartzenberg-stáb az előre bekészített műsorblokkokat is magával vitte a szerverről, ahogyan kábeleket és hasonló cuccokat is.

A konfliktus a két üzletember között már hónapok óta zajlott, és Swartzenberg igazából csak megörökölte azt a csatorna korábbi tulajától, a román oligarchák valamikori nagyágyújától, az azóta börtönt többször is megjárt Sorin Ovidiu Vantutól. Ez utóbbi, nemes egyszerűséggel csak SOV, még egy évvel korábban kötött szerződést Ghita cégével a tévé menedzsmentjét illetően, és miután Ghita pármillió eurót befektetett a bizniszbe, SOV megpróbálta felbontani a kérdéses szerződést, jobban mondva, megzsarolta és életveszélyesen megfenyegette Ghitát, hogy amennyiben nem fizet neki 150 ezer eurót csak úgy zsebbe, felbontja a szerződést. Ghita feltolta zsarolóját az ügyészségen, sőt a médiában megszellőztette egyik beszélgetésük hangfelvételét is. Ezzel a nagy SOV, aki jobb időkben államelnökök buktatásán ügyködött, és még Traian Basescu volt román államfőnek sem sikerült évekig letepernie, elbukott. A csatornát birtokló cégét azonban továbbadta Swartzenbergnek, aki ekkor még egyszerű strómanként lépett fel, és megpróbálta visszaszerezni főnökének. (Azóta persze – mily meglepő! – ő maga is függetlenedett.)

Az üzleti szálak mellett a sztorinak persze politikai vonatkozásai is voltak. Mint már említettük, a SOV-féle Realitatea TV már 2006-2007 környékétől Traian Basescu államfő egyik legpotensebb ellenfelének számított, az ország legnézettebb hírcsatornájaként részt vett az elnök megbuktatásának kétszeri kísérletében is, sőt, nagyrészt a csatorna által tolt, tökélyre fejlesztett nettó propagandának volt köszönhető, hogy Basescu elnöknek éppen hogy sikerült megtartania bársonyszékét.

SOV és Swartzenberg nyíltan az államfővel hadakozó Nemzeti Liberális Pártot támogatta és teszi azóta is. Persze azóta nemzeti liberálisok összeálltak valamikori ellenségükkel, a basescui demokrata-liberálisok basescutlanított maradványaival. A Ghita-féle Realitatea TV, mely megőrizte ugyan a látványelemeket, de Romania TV-re keresztelte magát a szakadás utáni napon, pedig azóta is a most kormányzó szociáldemokraták érdekeltségi körébe tartozik, Ghita maga is parlamenti képviselő szocdem színekben. A dolog pikantériája egyébként, hogy a szakadáskor a nemzeti liberálisok és szocdemek éppen hatalmas Basescu-ellenes koalícióban csókolgatták egymást. De persze a háttérben azért folytatták a harcot a média ellenőrzéséért, készülve arra a román pártpolitikában szükségszerűen bekövetkező órára, mikor egymás ellen fordulnak.

Amikor titánok harcolnak, mi meg csak nézzük a tévében

A történet nyilván nem feleltethető meg egy az egyben az épp most zajló Simicska-Vajna háborúnak, ráadásul a magyar politikai szcéna és erőviszonyok is nagyon különböznek a romántól. De azért vannak érdekes párhuzamok.

Az oligarchák és a félárnyékban politikával összefonódó üzletek táptalaja a világon mindenhol az átláthatatlanság és a kuszaság. A transzparencia hiányában azonban teljesen összeomlanak a lényegi jogállami mechanizmusok, még ha a látszatuk meg is marad. Mindkét esetben szinte követhetetlen az egymást átfedő tevékenységű és tulajdonosi körű cégek hálózata, amelyek láttán a tulajdon és minden más, törvény által ismert konkrét jogi kategória értelmét és alkalmazhatóságát veszíti el. Mindenkinek igaza van, és senkinek nincs igaza, a győzelem pedig csupasz erő kérdése. A román példában szó szerint az erő, biztonsági őrök, kitépett kábelek, kiürített szerverek, megzsarolt alkalmazottak játszották a döntő szerepet, és erre úgy látszik, az Andy Vajna kezére játszó Simon Zsolték is gondolnak, ha a TV2 székháza körül megnövelt biztonsági ellenőrzésre gondolunk.

De még ha az igazságszolgáltatás dönt is, akkor sem az nyer, aki törvényesen járt el (hiszen az ilyen történetekben senki nem jár el törvényesen, tisztességesen meg pláne), nem derül ki, hogy kinek az oldalán áll az igazság (mert egyikén sem, és mindkettőén), nem a jogbiztonság és az igazságosság elvei érvényesülnek, pusztán csak annyi történik, hogy a jogállam díszletei között, de annak elveitől mentesen születik majd meg a TV2 sorsát illető döntés.

Az ilyen különleges helyzetek mutatják a legjobban, hogy a jogállam és a demokrácia értékeit, sőt még a magántulajdont is általában azok a hatalmasok fenyegetik, akik rendelkeznek a szükséges erővel, erőforrással, manőverezési lehetőséggel ahhoz, hogy döntsenek, mikor és hogyan kerül alkalmazásra vagy felfüggesztésre a törvény. Ezek a politikai és gazdasági elit szimbiózisából létrejövő csoportok dönthetnek arról, ők küzdik ki egymás között, hogy valami kinek a tulajdona, hogy ki vehet el mástól, ki sajátíthat ki, ki halmozhat föl, ki jár jól és ki rosszul.  És megtehetik, mert ők rendelkeznek a gazdasági és politikai erőforrásokkal.

Ebben a tekintetben szembe szokás állítani a „konszolidált” nyugati demokráciákat és a korrupt, transzparenciahiányos keletieket, viszont a különbség a kettő között inkább mértékbeli, mintsem minőségbeli. A konszolidált kapitalista demokráciákban az üzleti és politikai döntéshozatal hasonló módon összefonódik: a szén- és olajlobbi kicsinálja a globális felmelegedés elleni küzdelmet, a pénzpiaci lobbi eléri a bankok felelőtlenségét ösztönző deregulációt, és a sor napestig folytatható. Kétségtelen, hogy vannak helyek, ahol mindezt sikerül normális jogállami díszletben kivitelezni, nincs szükség kidobólegényekre, de hétköznapi ember életét tekintve a végeredmény ugyanaz.

Az erőforrások igazságosabb elosztása, egy lényegi gazdasági-társadalmi egyenlősítő politika kikényszerítése nélkül pedig mi, egyszerű polgárok nem tudjuk megvédeni a jogbiztonsághoz, demokráciához vagy épp tömegtájékoztatáshoz való jogunkat, esetleg csak a tévében követhetjük a 21. századi „titánok„ harcát…

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni az oligarchák demokráciaromboló hatásáról, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.