Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért lettem baloldali? – WTF Baloldal

Ez a cikk több mint 5 éves.

Cikksorozatot indítottunk WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldal?) címen, amelyben azt az egyszerűnek tűnő kérdést tesszük fel, hogy mi a baloldal ma Magyarországon, az Unióban, a világban. A sorozat ötödik darabjában Papp Réka Kinga mesél arról, mi köze Jézusnak, a kirekesztésnek és az almafáknak ahhoz, hogy baloldali lett. 

Nem különösebben szeretem az állatokat. A növények hidegen hagynak, de a tárgyak sem izgatnak fel. Viszont imádom az embereket. Ezért lettem baloldali.

A legkedvesebb elfoglaltságom embereket a boldogulásukhoz segíteni, és velük örülni a sikereiknek. Baloldalinak lenni egy szándék: a legnagyobb közös osztó keresése. Olyan megoldásokat keresünk, amik a lehető legtöbb embernek a lehető legjobbak, és ugyanakkor a legkevésbé ártalmasak a többieknek.

Egy baloldali nem ismerhet tört számokat a szociálpolitikában: olyan megoldás nem elfogadható, ami bárkit megaláz vagy ellehetetlenít. Léteznek olyan megoldások, amelyek nem oldanak meg fenékig egy-egy problémát, például ha a rendkívül igazságtalan családi adózás helyett a családi pótlékot növelnénk, az nem oldaná meg egy az egyben a gyermekszegénység problémáját, de nagyon sokat segítene a jelenlegi helyzeten. Viszont ha a családi pótlék kifizetését bejelentett jövedelemhez, óvodalátogatáshoz, második gyerekhez és más abszurd és gonosz és visszaélésekre alkalmat adó feltételekhez kötjük, azzal egy csomó embert megfosztunk egy fontos, bár nem elégséges juttatástól, ami pedig arra volna hivatott, hogy a gyermekek jóllétéhez hozzájáruljon.

Gondviselés versus adóhatóság

Talán azért lettem baloldali, mert megtanultam kint a tanyán, ahol a gyerekkoromat töltöttem, hogy egy csomó fontos dologhoz nem szükséges, sőt káros rá az emberi akarat. Az almafáknak senki nem kell megparancsolja, hogy virágozzanak, és afelől sem szükséges értesíteni őket, hogy mikor kellene kilevelezni. Metszeni időről-időre szükséges lehet, annak érdekében, hogy elegendő helyet és fényt hagyjanak egymásnak, és mi is hozzáférjünk a terméshez. De egy csomó mindenre képesek az almafák nélkülünk is, és ha beavatkozunk, abból bizony baj származik: a műtrágyázás, a permetezés, a túlmetszés veszélyezteti a helyi ökoszisztémát. Meghalnak a méhek, túlhajtjuk a fákat, mi magunk fogjuk megenni a mérgeket, amiket már eleve megspórolhattunk volna.

Hasonlóan gondolkodom a gazdaságról: az emberi boldogulás legfontosabb előfeltételei a tanulás képessége, az ötlet, az önvezérlés, és ezek minden emberben születésünktől fogva jelen vannak. Nem szükséges beleplántálni a fejekbe, csak segíteni kell, hogy megtanuljunk velük bánni. Rossz oktatással persze ki lehet ölni a gyerekekből a vállalkozó szellemet, a kreativitást és a reflexiót. Ilyen a mi mai alattvalóképző közoktatásunk is. Pedig a haladó pedagógiai irányzatok már bebizonyították, hogy a fegyelmezésnél, megtörésnél és megszomorításnál sokkal hatékonyabb tanulási stratégia az együttműködés, az egyéni megoldások támogatása és a képesség-alapú fejlesztés.

Pocsék hatósági működéssel persze el lehet lehetetleníteni azokat is, akikben holmi isteni csoda folytán maradt elég bátorság ahhoz, hogy valamibe belefogjanak. A magyar adóhatóság az ellenségének tekinti a hazai adóalanyokat, ahelyett hogy partnerként kezelné őket. A szabályozás átláthatatlan, káoszos és igazságtalan, és persze megint egyszerűbb a kicsiket szívatni, mint az ezermilliárdoknak utánamenni. Egy tisztességes baloldali szabályozónak szem előtt kell tartania, és mindenkit emlékeztetni arra, hogy az állam és az adórendszer nem holmi önmagáért való, túlvilági igazság, a honatyák uradalma, hanem egy a közös boldogulásunkat szolgálni hivatott intézmény, és mint ilyen, együttműködőnek, tisztának és tisztességesnek, hozzáférhetőnek, érthetőnek és elszámoltathatónak kell lennie. Az adózókkal emberként kell bánnia, olyan működésmódot létrehoznia, amelyben nincsenek kiskapuk, de szükség sincs rájuk, mert a szabályok átláthatóak, ésszerűek és betarthatóak. Ehhez persze be kell látni, hogy nem a kismamák, a rokkantak és a három alkalmazottas lakókocsi-büfék talicskázták ki a milliárdokat a kincstárból, azaz nem is őket kéne halálra szívatni.

Csalás nyilván így is lenne, de rendszeren belülre kerülhetnének sokan, akik ma sem passzióból vagy nyereségvágyból nem fizetnek közterheket, hanem azért, mert egyszerűen lehetetlen kigazdálkodniuk a legális működés árát, és nem tudják teljesíteni az adminisztratív feltételeket sem. Éppen ők azok, akik jellemzően kistelepüléseken élnek, ahol a munkaerőpiac hagyományosan túlbecsült szereplői, a nagyvállalatok nincsenek jelen. Ők azok az emberek, akik az esztelen és indokolhatatlan szigorítások idején elsőként esnek ki a szociális védőhálón tátongó lyukakon. Éppen ezért volna óriási jelentősége a kisvállalkozásoknak, az egyéni kezdeményezéseknek, az önfenntartó stratégiáknak. Ha az állam nem vágná el az útjukat már a rajt előtt.

Az Ég Madarai &Mezők Virágai VERSUS Pasaparki Piperkőcök feat. A8&Rolex

Talán azért lettem baloldali, mert katolikus vagyok. Szégyen, nem szégyen, én bizony elhittem János atyának ott a nyírségi faluszélen, hogy a Jóisten mindannyiunkat végtelenül szeret. És arra jutottam, hogy ha ez tényleg így van, akkor sem az ő nevében, sem más, hozzá hasonló absztrakt érdek miatt nem lehet egymást bántani, megkárosítani vagy akár csak figyelmen kívül hagyni. Volt ez a furcsa erőszakmentes csávó, ez a Jézus nevű, az például meg volt győződve arról, hogy mindenki egyformán értékes és szerethető, akár kicsi, akár nagy, nyomorék vagy egészséges, gazdag vagy szegény, sőt, ha nő vagy buzi vagy fekete, akkor is. Elég meggyőző érvelés volt. Bár a másik orcámat nem mindig fordítom oda egy-egy pofon után, de a kezemet nem emelem fel. A kenyeremből a legnehezebb időkben is jut másoknak.

Idióta egy helyzet, már a szó eredeti, görög értelmében is, de nem értem, mi öröme lehet az embernek abban, amit nem tud megosztani. Tudom, elolvastam, megjegyeztem, el tudom mondani például a hatalomvágy fogalmát, de nem tudom átérezni. Nem értem, miért akarnak emberek olyan sokkal mások fölé magasodni. Tudom, hogy ezt akarják, de nem tudom átérezni. Nem azért, mert valamiféle erkölcsi magasságból tekintek le rájuk, hanem mert egyszerűen nem fér bele ez a világomba. Ki a fenével barátkoznak akkor? Kivel tudnak egy tisztességes vacsorát elkölteni? Hogyan tudnak úgy élni, hogy nem mehetnek végig az utcán? Kinek örülnek? Ki örül nekik? A rolexük? Az ányolcasuk? A pasaparki ugrálóváruk? A fizetett udvaroncaik, a bérelt babáik, a hozzájuk hasonló gengszterek? Nincs ezekben semmi meghittség, semmi otthonosság, még biztonságérzet sincs. Csak az ideg, az erőszak és az üresség.

Ha megdobnak büntetőtörvénnyel, dobd vissza önszerveződéssel

Talán azért lettem baloldali, mert nő vagyok. Vagy mert szegény. Vagy mert balkezes. Talán azért, mert megtapasztaltam a kirekesztést, a kevesebbre tartottságot, és azt is, hogy milyen hihetetlenül könnyű ebből kilépni, ha támogató környezetbe kerül az ember.

Igazán semmi értékeset nem veszít el az a ciszheteró ember, aki elfogadja, hogy transzneműek meg akarják nevezni a saját nemüket, melegek, leszbikusok, inter- és aszexuálisok pedig szeretnének határozni afelől, kivel szexeljenek, ha egyáltalán. Csak az elhatározáson múlik, hogy haragszunk-e egy nyilvánosan szoptató anyára, vagy egy levegővel tudomásul vesszük, hogy ő is velünk épp egyenrangú ember, pont annyi helye van köztünk lenni, mint bárki másnak. Semmi nem dől össze attól, ha egy nő kerül vezető pozícióba, a munkatársak pedig méltatlan meccsek helyett arra figyelnek, hogyan irányít, hogyan lehet vele jól együttműködni, élvezni vele a munkát, illetve milyen visszajelzéseket adhatunk neki ahhoz, hogy tovább fejlődhessen.

Persze azt nem tudom megmondani, hogy Rogán Antal, Paris Hilton meg Alwaleed Bin Talan Alsaud herceg vajon szomorúbbak lesznek-e attól, hogy más emberek milliói kevésbé szomorúak. Meglehet, hogy a szupergazdagságban éppen az a fless, hogy minél távolabb kerüljön az ember a többiektől. Végülis az irigység alapja az a téves meggyőződés, hogy a világon korlátozott mennyiségű öröm található, és hogy valakinek jusson belőle, ahhoz mástól kell elvennie. Ez elég nagy baromság, nem csak erkölcsi, de gyakorlati szinten sem állja meg a helyét. Mégis úgy tűnik, hogy számos hatalmasság erre hajt – nekik bizony el kell szenvedniük némi veszteséget. Mert ugye ez a baloldal alapvető célja: az egyenlőtlenségek csökkentése.

El kellene osztani, de már az is nagy szám lenne, ha egyszerűen csak nem vennék el.

Az én világomban olyan döntéseknek van helye, amelyeknél tekintetbe vesszük egymás érdekeit. Itt a történeteknek sok oldala van. A dolgok bonyolultak. És a bonyolultságukba belefér az is, hogy a sajátomtól távol álló szempontokat is elfogadjam – még akkor is, ha semmilyen külső tényező nem kényszerít erre.

Persze ebben a világban is bőven akadnak konfliktusok és érdeksérelmek, nem holmi szivárványszín csillámpóni-univerzum ez. A baloldaliság alapkérdése nem az, hogy mindenki végtelenül elégedett-e egy-egy helyzettel, döntéssel vagy megoldással, hanem hogy együtt tudunk-e élni vele. Hogy tudunk-e így is boldogulni.

Azokban a társadalmakban, amiket megörököltünk a civilizációinktól, egyelőre az emberek többsége nem tud boldogulni, méghozzá sokszor hatalmi okokból. Ezen akar változtatni a baloldali gondolat.

Ezért lettem baloldali.

2015 augusztusában indítottuk el, még a Kettős Mérce blogon első nagy sorozatunkat, amelyben azt a kérdést tettük fel, hogy mi a baloldal Magyarországon, az Unióban, a világban.

A WTF baloldal sorozatban értelmiségieket, aktivistákat, művészeket, civileket, a társadalmi igazságosság hiánya által érintetteket kértünk fel, hogy írják meg, nekik mit jelent a baloldal, mit jelent számukra baloldalinak lenni.

Csaknem félszázan fogadták el felkérésünket - itt találod a megjelent szövegeket.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Kiemelt kép: Fotó: Fábián Évi