Nyugdíjasok ezreinek megélhetését hagyták elveszni az Alkotmánybíróság döntései
Az esetben benne van minden, amit ma a magyar államról tudni érdemes: szociális érzéketlenség, jogkorlátozó szemlélet és intellektuális hanyatlás.
Az esetben benne van minden, amit ma a magyar államról tudni érdemes: szociális érzéketlenség, jogkorlátozó szemlélet és intellektuális hanyatlás.
Még akkor sem, ha törvényi feladatát mulasztja el. Hat család 2017-ben indított perében adott igazat végül a Belügyminisztériumnak a bírói szerv.
Az új köztársasági elnök nem azzal okozott meglepetést, hogy aláírta a kisadózók többsége alól a szőnyeget kihúzó új adótörvényt, hanem azzal, hogy Áder János szűkszavú közleményeivel szemben még viszonylag részletesen el is magyarázta, hogy milyen alkotmányossági aggályok miatt lett volna kötelessége vétóznia.
A magyar hatóságok a férfit elítélték garázdaság miatt, rendőr bántalmazói ellen azonban megszüntették a nyomozást.
Bizonytalan helyzetbe kerülhetnek, ha ukrán lakcímet adtak meg de Magyarországra menekülnek a háború elől.
Még mindig van lehetőség visszavonni kormány homofób népszavazását. Az utolsó jogi lehetőséggel is élne a TASZ, egyéni panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz.
Bár a fiktív lakcím létesítést a Fidesz legalizálta tavaly, az mégis lehet jogsértő.
A másik négy kérdésről is hamarosan dönt.
Csató Kata, a FreeSZFE elnökségi tagja szerint az ellenállásuk annak ellenére sem bukott meg, hogy az egyetem épületét el kellett hagyniuk.
Mivel a magyar hatóságok nem vizsgálódnak az ügyben, így nincs akadálya annak, hogy az adófizetők megtudják: mire ment el 13 milliárd forintjuk.